Olyan két héttel ezelőtt megkértek az ICL szervezői, hogy készítsem el a CS 1.6 hivatalos szabályzatát.
Jelentem neki is álltam az új rulebooknak, igaz jóval döcögősebben megy a dolog, mivel azóta folyamat közbejön valami és elég kevés időm marad a szabályzatra, de azért csinálgatom, amikor tudom. Olyan 60%-ra tippelném a jelenlegi állapotában és leginkább az ESL szabályzatunkra épül, ezzel is elősegítve egy globális, egységes szabályzat létrehozását. Gondoltam, hogy ezúttal közzé is teszem, kíváncsi vagyok, mi a véleményetek a dologról, hiszen ez legfőkébb értetek készül. Milyen ötletetek van, min változtassunk, mi kerüljön még bele.
Még én sem ismerem az új GUI-t és ha elkészül, nyilván hozzá lesz igazítva a szabályzat is. (Ezért is "béta" még a jelenlegi szabályzat, vagyis messze nem végleges. :)
Ez már korrektebb válasz, mint az értetlenkedésed.
Miért azon akadtok fel hogy GPS v. nem? Teljesen mindegy valami gui lesz aminek vannak bizonyos beállításai, de tök fölösleges, mert meg lehet majd őket változtatni. Akkor meg minek?
Még én sem ismerem az új GUI-t és ha elkészül, nyilván hozzá lesz igazítva a szabályzat is. (Ezért is "béta" még a jelenlegi szabályzat, vagyis messze nem végleges. :)
r0xen: "...te faszlow senki olyan cshut kapsz anyád meg irigyli irjál cshut video... "
És ebből gondolom már kilogikáztad, hogy lesz valamilyen GUI, de nem GPS. ;)
Miért azon akadtok fel hogy GPS v. nem? Teljesen mindegy valami gui lesz aminek vannak bizonyos beállításai, de tök fölösleges, mert meg lehet majd őket változtatni. Akkor meg minek?
Ha nem is konkrétan gps gui van megemlítve, de itt van.
2.8. GUI
A LAN-on minden játékos köteles feltelepíteni a verseny hivatalos GUI-ját. Ez csak tiszta („szűz”) játékra telepíthető. (Tilos más GUI-ra installálni!)
És ebből gondolom már kilogikáztad, hogy lesz valamilyen GUI, de nem GPS. ;)
r0xen: "...te faszlow senki olyan cshut kapsz anyád meg irigyli irjál cshut video... "
Ha nem is konkrétan gps gui van megemlítve, de itt van.
2.8. GUI
A LAN-on minden játékos köteles feltelepíteni a verseny hivatalos GUI-ját. Ez csak tiszta („szűz”) játékra telepíthető. (Tilos más GUI-ra installálni!)
és oda van írva hogy, az GPS GUI lesz ?
Haver, ez az internet dolog egy nagy szar. Komolyan nem vágom. Kibaszott millió kölyök baszakszik itt össze-vissza a billentyűzetével, meg panaszkodnak mindenről. Rinyál, hogy mi megy a tévében, meg ilyen hülyeségek. Seggarcok.
Nem a szimpla kivételezésre akartam célozni. Hanem pl arra hogy akkor minek a gps gui ha a configban a többi beállítás szabadon választható?
Ha nem is konkrétan gps gui van megemlítve, de itt van.
2.8. GUI
A LAN-on minden játékos köteles feltelepíteni a verseny hivatalos GUI-ját. Ez csak tiszta („szűz”) játékra telepíthető. (Tilos más GUI-ra installálni!)
Nem kitérő választ vártam. Én ezt egy kiskapunak gondolom az ismertebb játékosok felé. Ami pl nem számít jogosulatlan előnynek egy dst cfgjében, az jogosulatlan előny lenne mondjuk az enyémben, mert engem nem ismer senki és nem lőhetek olyat mint esetleg ő. Ezért ő majd config checket kér tőlem és beszívom. Persze ez csak egy elmélet.
Egy elég irreális elmélet. :)
r0xen: "...te faszlow senki olyan cshut kapsz anyád meg irigyli irjál cshut video... "
Általában akinek megvan legalább 80-as IQ-ja, az rá tud jönni, hogy amit csinál az csalás vagy sem. Ha nincs, akkor megkérdez egy admint.

"A többi beállítás szabadon változtatható, egészen addig, amíg az az adott játékost jogosulatlan előnyhöz nem juttatja." És ki mondja meg hogy mi számít jogosulatlan előnynek?

sok ertelme lenne ha komolyan lepnenek fel 1-2 cigi ellen, annyit ernenek el hogy kimennenek a parkoloba es visszamennenek :)
bar koztudott hogy az alkoholtol (amit ugye szabad fogyasztani 18 even felulieknek) sokkal agresszivabbak lesznek az emberek mint par cigitol, amitol maximum visitva rohognek
Szubjektív dolgokért az óvás nem túl okos dolog szerintem - sértegetés/ zavarás -.
akit zavarnak,vagy sértegetnek az álljon ki magáért,ha zavarja vmi,és ne rohangáljon sehova ovogatni,meg megmondósat játszani,vagy kussoljon, -csabi az óvodából-
RazieL-.- : "BAZDMEG EZEK TELEÍRJÁK A PROFILOMAT" RazieL-.- : "KURVA CSABIBÁCSI"
Szerintem elsőként több admin kéne és akkor lehetne szigorítani a szabályokat. Mert szerintem mindenkinek az lenne a legtisztább, ha minden meccs után lenne config check, de ez addig nem lehetséges amíg LEGALÁBB csapatonként nincs egy admin, mert sok időt vesz el. Szóval akik random szabályokat bemondanak gondoljanak a hátterébe is, mert szerintetek ki fogja ellenőrizni a célkereszt színét amíg órákat csúszik egy lan így is?
sok ertelme lenne ha komolyan lepnenek fel 1-2 cigi ellen, annyit ernenek el hogy kimennenek a parkoloba es visszamennenek :)
bar koztudott hogy az alkoholtol (amit ugye szabad fogyasztani 18 even felulieknek) sokkal agresszivabbak lesznek az emberek mint par cigitol, amitol maximum visitva rohognek
sok ertelme lenne ha komolyan lepnenek fel 1-2 cigi ellen, annyit ernenek el hogy kimennenek a parkoloba es visszamennenek :)
bar koztudott hogy az alkoholtol (amit ugye szabad fogyasztani 18 even felulieknek) sokkal agresszivabbak lesznek az emberek mint par cigitol, amitol maximum visitva rohognek
nem kell megvárni amíg hatással lesz a rendezvényre úgy gondolom
ok. es akkor az alkoholt is, mert ugye ott is tortenhetnek csunya es rossz dolgok :(
es ha lemegy 2 cimbora lanra akik regen lattak egymast, koccintanak 1 kubuval es elszivnak 1 cigit. maris baratsagosabb a kornyezet es malibu is befoghatja a *******.
1 szoval sem mondtam, hogy o szar ember mert nem drogozik. csak szerintem mindenki sajat dontese, es amig nincs hatassal a lanra, addig ne is legyen semmi retorzio. _szerintem_
nem kell megvárni amíg hatással lesz a rendezvényre úgy gondolom
na jó azért kisfiú , ne , hogy már normális legyen bazdmeg
1 szoval sem mondtam, hogy o szar ember mert nem drogozik. csak szerintem mindenki sajat dontese, es amig nincs hatassal a lanra, addig ne is legyen semmi retorzio. _szerintem_
jo igaz. es faj ez neked? ha zavar a fust arrebb alsz és ott frocsogsz. ugyis csak esti program, te meg mar olyankor huzod a lobort. de nem valaszoltal a kerdesemre: HATASSAL VAN A RENDEZVENYRE?
na jó azért kisfiú , ne , hogy már normális legyen bazdmeg
jo igaz. es faj ez neked? ha zavar a fust arrebb alsz és ott frocsogsz. ugyis csak esti program, te meg mar olyankor huzod a lobort. de nem valaszoltal a kerdesemre: HATASSAL VAN A RENDEZVENYRE?
összetöri érzékeny lelkét a szmókoló fiatalság
lol alá húzta pirossal, hogy "szmókoló" :S
nem a rendezveny teruleten? a csarnok elotti resz az mi ?:D
jo igaz. es faj ez neked? ha zavar a fust arrebb alsz és ott frocsogsz. ugyis csak esti program, te meg mar olyankor huzod a lobort. de nem valaszoltal a kerdesemre: HATASSAL VAN A RENDEZVENYRE?
miert ha valaki drogot fogyaszt -nem a rendezveny teruleten- az hatassal van a rendezvenyre? hatranyod lesz neked ebbol? vagy faj ez neked? (nehogy a router/Gordon Freeman bábut hozd fel)
nem a rendezveny teruleten? a csarnok elotti resz az mi ?:D
aki drogot fogyaszt kitiltanam az osszes rendezvenyrol. whops akkor mar nem tudnal kikkel menni:( akkor ezt ne irjuk bele.
miert ha valaki drogot fogyaszt -nem a rendezveny teruleten- az hatassal van a rendezvenyre? hatranyod lesz neked ebbol? vagy faj ez neked? (nehogy a router/Gordon Freeman bábut hozd fel)
mármint azon ki'vül amit i'rtam abban a hosszú kommentemben
szóval úgy értem, hogy csak azt lehessen átállitani amit maga a menürendszer enged
így már korrektebb de sztem más célkereszt/con_color szín mehetne de a regek feleslegesek
(sok player lanon is nem alap crosshair color-ral játszik :) )
én nem állítottam ilyet, csak arra szerettem volna kilyukadni, hogy bárminemű változtatás csalásnak számítson és akkor biztos nem talál senki, semmilyen kiskaput vagy olyat amit nem fognak lanon észrevenni
ha a gps guival teljes értékűen be lehet állítani mindent, akkor minek a többi fölösleges dolog, mint például a mozgást elősegítő scriptek
"... arra szerettem volna kilyukadni, hogy bárminemű változtatás csalásnak számítson ..."
te amúgy fogyatékos vagy?
de pont a cél kereszt színe és a con color fogja előnyhöz juttatni az ellenfeledet ugye?
én nem állítottam ilyet, csak arra szerettem volna kilyukadni, hogy bárminemű változtatás csalásnak számítson és akkor biztos nem talál senki, semmilyen kiskaput vagy olyat amit nem fognak lanon észrevenni
ha a gps guival teljes értékűen be lehet állítani mindent, akkor minek a többi fölösleges dolog, mint például a mozgást elősegítő scriptek
hát én neten be tudom tartani azt amit írtam, lanon meg mindenkinek be kéne tartania
még egy nyomorult olyan bindem sincs, hogy GO GO GO ALEX!!! vagy olyan színű célkereszt amit nem lehet guiból állítani és még egy con color sincs nállam átállítva és mégis teljes értékűen tudok játszani, akkor minek a sok fölös módosítás?...
de pont a cél kereszt színe és a con color fogja előnyhöz juttatni az ellenfeledet ugye?
még szerencse, hogy van a közösségünkben egy ilyen sportszerű, tiszta játékos, aki végre szóvá teszi a hibákat!
és hogy ne csak offoljak: ezt a bekiabálós részt nem teljesen értem. Nem hiszem, hogy olyan sok admin lenne, hogy folyamatosan lehetne ezt ellenőrizni, főleg csoportmeccseknél. Van egy olyan érzésem, hogy sokan, így akarnak majd mérkőzéseket nyerni, hogy ezt óvják meg.
hát én neten be tudom tartani azt amit írtam, lanon meg mindenkinek be kéne tartania
még egy nyomorult olyan bindem sincs, hogy GO GO GO ALEX!!! vagy olyan színű célkereszt amit nem lehet guiból állítani és még egy con color sincs nállam átállítva és mégis teljes értékűen tudok játszani, akkor minek a sok fölös módosítás?...
Sztem úgy lenne a legjobb a szabályzat, ha:
1.: csak olyan dolgokat lehetne módosítani amihez nem kell konzol!!! nem értem mért nem lehet ezt bevezetni... ...EGYÉRTELMŰEN így a LEGSPORTSZERŰBB, minden fontos dolgot be lehet állítani a gps guiban, minden más amit nem enged és mégis módosítva van az a meccs elveszetésével legyen egyenlő és kész!
2.: egységes rate beállítások kellenek lanon nincs olyan, hogy aki távol ül a szervertől annak más rate kell... ...például rate fix 25000 vagy 20000, (nem tom melyik a jobb)
3.: ilyen mindenféle hülye sciptek minek? tanuljon meg mindenki játszani az alap beállításokkal! MERT LEHET
-vásárlás bebindelése maradhatna, mert az benne van a gps guiba, de engem az se zavarna, ha az nem lenne-
4.: nvidia/ati driver beállításait lehessen módosítani, de riva tunerrel vagy mivel már ne lehessen tweakelni
szerk.: azt sem hiszem el, hogy 2011-ben „low polygon” modellek kellenek...
még szerencse, hogy van a közösségünkben egy ilyen sportszerű, tiszta játékos, aki végre szóvá teszi a hibákat!
és hogy ne csak offoljak: ezt a bekiabálós részt nem teljesen értem. Nem hiszem, hogy olyan sok admin lenne, hogy folyamatosan lehetne ezt ellenőrizni, főleg csoportmeccseknél. Van egy olyan érzésem, hogy sokan, így akarnak majd mérkőzéseket nyerni, hogy ezt óvják meg.
Nem annak van nagy hatalma,aki irányítani tudja a történéseket,hanem annak,akire nem hatnak...
Sztem úgy lenne a legjobb a szabályzat, ha:
1.: csak olyan dolgokat lehetne módosítani amihez nem kell konzol!!! nem értem mért nem lehet ezt bevezetni... ...EGYÉRTELMŰEN így a LEGSPORTSZERŰBB, minden fontos dolgot be lehet állítani a gps guiban, minden más amit nem enged és mégis módosítva van az a meccs elveszetésével legyen egyenlő és kész!
2.: egységes rate beállítások kellenek lanon nincs olyan, hogy aki távol ül a szervertől annak más rate kell... ...például rate fix 25000 vagy 20000, (nem tom melyik a jobb)
3.: ilyen mindenféle hülye sciptek minek? tanuljon meg mindenki játszani az alap beállításokkal! MERT LEHET
-vásárlás bebindelése maradhatna, mert az benne van a gps guiba, de engem az se zavarna, ha az nem lenne-
4.: nvidia/ati driver beállításait lehessen módosítani, de riva tunerrel vagy mivel már ne lehessen tweakelni
szerk.: azt sem hiszem el, hogy 2011-ben „low polygon” modellek kellenek...
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
( bocsánat. )
r0xen: te faszlow senki olyan cshut kapsz anyád meg irigyli irjál cshut video az a szar hltv semmit nem ér.