Szubjektív reneszánsz 2011. november 3. GabbonaMarci 0 hozzászólás 285 olvasás

Battlefield 3...sok mindennel kecsegtet. Ám nekem nincs elég jó gépem, ezért több hónapnyi szünet után visszanyúlok a Battlefield 2 legjobb modjához, a Project Reality-hez.

Nézem a videókat a Battlefield 3-ról. Szinte fotorealisztikus látvány, olyan hangok, hogy a monitor előtt ülve is kapkodom a fejem, és -ördögi lelkületünket kielégítendő- rombolható pálya. Nagyon vártam már a kiadás időpontját, habár tudtam, hogy nincs elég jó erőművem hozzá. A videók alapján nagy játékélmény.
De...valahogy nem az igazi... Nincs meg benne az a valami ami BF2-ben megvolt. Ha pedig Project Realityt vártam volna...nem az.

Az elmúlt hónapokban inkább az ingyenes Team Fortress 2-vel, Company of Heroessal és Black and White-tal játszottam. A BF3 videók láttán újra elővettem a PR-t, mert kedvet kaptam hozzá.

Apropó BF3: a Teamsync nevű program a TG szerverein működik. Teamspeakre csatlakozás után figyeli a szkaszokat, és automatikusan, attól függően, hogy melyik szakaszba lépsz be, csatornát vált. Részletek

A Team Fortress 2 folyamatos akciója, pörgése után nagyon szokatlan volt, szinte egzotikus "élmény".

A Project Reality -annak ellenére, hogy a BF2 modifikációja- nem igazán hasonlít rá. Más dimenzió. A BF2-höz képest sokkal kevesebben játszanak vele, kb 800 főre tenném az állandó játékosbázisát (viszont szinte mindegyik játékos rendszeresen fent van a PR fórumon, így a közösségi élet sem pang). Ebben a pillanatban 4 szerver van 50 fő felett. Azért van, mert nehéz kitanulni a sok szabályt, és viszonylag lassú a játékmenete.
"Unalmas és fos" mondta egy barátom, amikor megmutattam neki.
Téved.
Vagy én tévedek.
Ami leginkább vonz benne, az a csapatmunka megkövetelése. Lehet szabadon, saját fejünk után is menni, de akkor nem ér el igazi eredményt az ember (s a csapat sem). Példaként a tank működtetéséhez 2 ember szükséges. Egyik vezet, másik lő. A vezető nem ugorhat át irányzónak, ha meglát egy célt, mivel az ágyú a beszállás utáni 30 szekundumban nem működik, kényszerítve a legalább kétfős személyzet kialakulását.
Ennek van jó oldala is: 4 szem többet lát mint kettő, a tank tovább marad életben, s hidd el, kedves olvasó és BF2 játékos, nagyobb móka is.
Kevés játékost ragadnak meg a szimulátorok, az összetett menetű játékok, ezért 10 PR kezdőből tallán 3-4 marad meg. Aki viszont megmarad, az vágyik az effajta élményre, az online csapatszellemre, a szervezettségre, s hajlandó több percig nem lőni, csak hogy részesüljön belőle: ami valljuk be, nagy áldozat.

Mivel sokfajta fegyver és sokfajta szerepkör létezik (óhhó nem csak 4, mint a Bf3-ban), s egy eredményes csapathoz mindegyikre szükség van, s nem tud mindenki mindent kezelni, szükség van elhivatottabb játékosokra.
Egy példa: Jabal Al Burjon az amerikaiak egy anyahajóról indulnak. Adva van 4 Huey helikopter és 3 LAV úszó páncélos. Ám a helikopter csak dedikált pilóta, a LAV-ot csak dedikált személyzet vezetheti. Ezek a járművek 10-20 jegyet érnek, és a spawnidejük 10 perc vagy több. Nem lehet azt megcsinálni, hogy a zászlónál kiugrunk a heliből, mert
- nincs ejtőernyőnk, egyedül a pilótának
- ha felrobban a Huey, oda a 10 jegy
- ha felrobban a Huey, az US úszhat a hajótól 10 percet.
- ha felrobban a Huey oda az ellátóláda
- a pilóta egy szem pisztolyával és vörös füstbombájával nem képvisel nagy harcértéket.

Így a legelhivatottabb játékosokból, akik felismerik a csapat hatékony működésének feltételeit, a csapat számára értékes szállító- és logisztikai szakaszok alakulnak. A háttérben dolgoznak, egyáltalánnembiztos, hogy a játék során egyáltalán elsütik a fegyverüket, de nagyon hasznosak.
S vannak ilyen játékosok

----
Az egész csapat kint van a "terepen", 64 játékos barangol a 16 négyzetkilométeres pályán. A tengerészgyalogos szakasz 6 tagja sorban caplat egymás után egy kandahári völgyben. "A parancs, hogy jussunk Delta 5-be, és az ott található épületet védjük"- mondja a szakaszvezető. "A mellette lévő híd fontos, nem szabad, hogy a tálibok aláaknázzák, mert ott haladnak el a csapatainkat szállító APC-k".
Markert tesz rá, elindulunk az 500m-re található majorság felé. A távolban hallatszik egypár aknavető, ezen felül semmi. Menet közben tréfálkozunk, társalgunk Mumblen keresztül [A PR Mumble frenetikus, mindenkit hallasz a csapatodból, aki a közeledben van 3D-ben]. A géppuskás mesél a 128 fős szerveren és a múltkori zombi esten átélt tapasztalatairól.
Már majdnem ott vagyunk a majorságnál, belefutunk egy másik tengerészgyalogos szakaszba. A szanitécüket megismerem, már többször játszottam vele. Mumblen keresztül megkérdezem őket, hova tartanak, és mik a hírek.
"Ide megyünk a nyugatra lévő hegy tetejére, teszünk oda egy FOB-ot, aztán keressük a cachet"- mondja.
Bevesszük magunkat a majorság épületébe, mindenkinek jut egy ablak. Elmegy mellettünk egy LAV és egy teherautó. Kémleljük a közeli hegyeket, a másik házat, az utat. Sehol semmi. Az egyik srác kimegy WC-re, addig mi ökörködünk a lapárokkal, késekkel. Semmi nincs, tök eseménytelen az egész.
"Hé, szaki"- szól oda az egyik lövész a szakaszparancsnoknak. "Már 10 perce pállik a seggünk itt, menjünk már mi is lerakatot keresni!". "Nem lehet, a kommandernek itt van ránk szüksége, a többiek keresik a lerakatot". Lecsekkolom a minimapot: a másik szakasz az ismerős medikkel fent van a hegytetőn, felépítette a FOB-ot.
Megint jön egy APC, elmegy a hídon.
Semmi.
Unalom.
Ránézek a minimapra, és leesik az állam. A másik szakasz nincs sehol!
"Szakaszvezető!"- mondom.
Azaz mondanám.
Egy rohadt hangos RPG csapódik a házba, rögtön után felugatnak a kalasnyikovok. Hullik a vakolat. "Tálib dzsippek jönnek, vagy 3!". Próbáljuk viszonozni a tüzet, nem sok sikerrel, ámbár az egyik dzsip géppuskását kilőttük. A földszinten medikért kiáltanak. Elindulok lefelé, a lépcsőn egy turbános alakkal találkozok. Célzás nélkül reflexszerűen kilövöm rá a negyed tárat. Lent még két tálib, hármas sorozatokban végzek velük. Lenézek, gránát van előttem. Fedezékbe futok, de a gránát gyorsabb: rongybabaként repülök a szoba másik végébe...
2 perc múlva a mediket látom magam felett. "Nagy attak volt, de a híd még mindig a mienk"- mondja. Kifújom magam. Ez aztán a project reality élmény.
A híd még mindig a mienk.
A zéró szintű punnyadásból az adrenalinszínt óriási megugrásáig minden. És ez a jellemző.
Az APC-k zavartalanul haladnak át rajta.
A háborús gépezet működik.
----