Mumble Nézet News Hasábok Régi Játék oldalak Szolgáltatás oldalak Partner oldalak
Bezárás

CSHU - Hungarian Counter-Strike Portal

seljoy 

seljoy

Név:
Életkor:
Nem:
Város:
Rigó Zsolt
26
férfi
Sopron
Csapat:
Blog:
Fórumrang:
Albumok:
Weblap: http://www.diversitystreetdance.net
E-mail cím: nem publikus
MSN:

BL , EL magyar jelenlét és esélylatolgatás. 2010. július 27. seljoy 46 hozzászólás 15111 olvasás

Debreceni VSC – FC Basel

Szusza Ferenc stadion, Újpest; 2010.07.28, 20:00

Nem lehet azt mondani, hogy a Loki számára simább vágány vezet idén a Bajnokok Ligája felé, mint egy évvel ezelőtt. Hogy miért? Tavaly még a harmadik selejtezőkörben találkoztak az észt bajnok Levadia Tallinnal, de idén már a második körben összeakadtak velük, és a 2009-es kettős győzelem után ezúttal az utolsó pillanatokig nyitott volt a továbbjutás kérdése. Továbbá: tavaly a selejtezők utáni, de még a BL csoportkörét megelőző, ún. rájátszás körben a könnyű prédának bizonyuló (összesítésben 4-1) Levszki Szófia jutott, de idén már a harmadik körben kell szembeszállni egy olyan csapattal, mint az FC Basel - egy olyan országban számít a legjobb klubcsapatnak, amelynek a válogatottja sokak számára kellemes meglepetést szerzett a vb-n, győzelmet szerezve a későbbi világbajnok spanyolok ellen.

A tizenháromszoros helvét bajnok keretében ütőképes egyveleget alkotnak a helyi válogatott játékosok (pl. Alexander Frei, Marco Streller, Benjamin Huggel) és az olyan minőségi légiósok, mint az argentin kapus, Franco Costanzo, vagy a ghánai U20-as vb-aranyérmes, majd idén nyáron vb-negyeddőntős Samuel Inkoom. Beszédes adat, hogy Thorsten Fink csapata legutóbb úgy hódította el ötödik bajnoki címét az elmúlt évtizedben, hogy 90 találatot jegyzett a bajnokságban… Ennek megfelelően a Debrecen még hazai pályán is kisesélyesnek számít ellenük.

Ráadásul, mint ismeretes, ebben az esetben akár idézőjelbe is tehetnénk, hogy „hazai pálya”, mert ugye nem a Hajdúságban, hanem a fővárosban rendezik a találkozót, vagyis valami biztosan elvész a hazai pálya előnyéből. Vagy mégsem? Emlékezetes, hogy a tavaly például a Levszkit is a Puskás Ferenc stadionban fogadta a Loki, és mégis magabiztos győzelmet aratott. Ezúttal azonban az is nehezítheti dolgukat, hogy úgy kellene előny szerezni a visszavágóra egy jól támadó csapat ellen, hogy saját támadó gépezetük nem állhat fel az előzetes elképzelések szerint. A hét elejére ugyanis megbetegedett az új szerzeményük csatárposzton, Kabát Péter. Sőt, a támadásokat szintén segíteni képes Laczkó Zsolt sem épült még fel kellőképpen korábbi sérüléséből, Herczeg András tehát az ő játékáról is kénytelen lemondani.

Jó hír viszont, hogy Cvitkovics Péter a jelek szerint időben felépül, valamint az is, hogy Herczeg és segédje a hétvégén személyesen tudta feltérképezni a Baselt, amikor a svájci címvédő Sionban nyert 2-1-re, méghozzá úgy, hogy a 93-ik percben szerezték a győztes találatot. A jelek szerint tehát nagyon össze kell kapnia magát a magyar bajnoknak, hogy továbbra is eséllyel pályázzon az újabb BL csoport szereplésre. Kiemelten fontos szerep hárulhat a tavalyi menetelésben is fontos szerepet vállaló, és így ezen a szinten már akár rutinosnak is nevezhető játékosokra, mint például Varga József, Cvitkovics Péter, Szakály Péter vagy Adamo Coulibaly. Főleg igaz lehet ez egy olyan csapat ellen, amelynek az lehet talán a gyengéje, hogy a szezon elején még nem szoktak össze kellőképpen a kerettagok - a Baselnél a nyáron hét játékos is távozott, majd a helyükre hét új játékos érkezett. Persze, az sem ártana, ha ’beakadna’ egy pár távoli debreceni bomba a meccs elején, mint ahogy egy esztendővel ezelőtt a bolgárok ellen… lehet, hogy a feltevés egy kicsit álomszerű, de a mögötte álló elképzelés nem az: a magyar bajnoktól bátor, merész játékra lesz szükség, lehetőleg már a kezdő sípszótól ahhoz, hogy legyen esély a továbbjutásra. Ilyen szempontból akár hálásak is lehetünk a „nyári ősznek”: nem fogja akadályozni kánikula abban Dombi Tibiékat, hogy már az elejétől pörgős iramot diktáljanak. Jó szórakozást – és hajrá Loki!

Győri ETO FC – Montpellier HSC

ETO Park, Győr; 2010.07.29, 20:30

Lehet, hogy a Montpellier nem tartozik az igazán nagynevű francia klubcsapatok közé (nem nyert még bajnokságot), de sok mindent elárul, hogy a legutóbbi Ligue 1 ötödik helyezettje úgy csúszott le, egyetlen ponttal, a BL szereplésről, hogy a tabella második és ötödik helyezettje között mindössze három pont volt a különbség. Ne csodálkozzunk tehát, ha ismét kisesélyesnek számít hazai pályán a magyar kupaszereplő – pedig az ETO tényleg hazai pályán szerepelhet.

Ráadásul az előző körben igen magabiztos eredménnyel, végül 5-0-s összesítéssel búcsúztatta kazah ellenfelét Pintér Attila csapata. Ezúttal azonban a sebességbeli különbség mellett az is nehezítheti dolgát, hogy legjobb támadója, Tarmo Kink, időközben Angliába szerződött. Nem lesz könnyű dolga tehát a magyar bajnokság bronzérmesének, de a győriek már így is szebb eredményt könyvelhetnek el, mint legutóbbi nemzetközi szereplésük alkalmával: most az Európa Liga harmadik selejtezőkörére készülnek, míg 2008-ban a jogelőd UEFA-kupában már a második selejtezőkörben megsemmisítő vereséget szenvedtek a VfB Stuttgarttól. A győri szurkolók mediterrán kiruccanást terveznek az augusztus eleji visszavágóra – vajon marad izgalom a második 90 percre? Jó szórakozást, és persze hajrá ETO!

avatar #46
Válasz tomek. #44. hozzászólására
jövőre úgy is bajnokok lesztek
hagyjad! felesleges veszekedni hiszen ők SZTÁROK !
avatar #45
n0n4m3 2010. augusztus 1. 1379 hozzászólás 238.
Válasz retryn #41. hozzászólására
valaki nem tudja mennyi lett a ute-siófok ?? :D
kemény ligakupa meccsel vágsz vissza?

te aztán tudsz ha akarsz...
*DEAD* MYM|KF3 : get cancer and die *DEAD* MYM|KF3 : please
avatar #44
tomek. 2010. július 30. 2739 hozzászólás 79.
Válasz Zari #43. hozzászólására
Na látod Újpesten már akkor is volt foci , Debrecenben meg a "stadion" helyén is csak a tehenek legeltek :)
http://www.youtube.com/watch?v=ZBh5HBEaVqQ <-- Ez pl nem volt olyan rég. =P
jövőre úgy is bajnokok lesztek
Credere Obbedire Combattere !
avatar #43
Zari 2010. július 30. 254 hozzászólás 1377.
Válasz born.2B.unique #40. hozzászólására
Aha emlékszem én is.. azok a régi szép idők...1800as évek..
Na látod Újpesten már akkor is volt foci , Debrecenben meg a "stadion" helyén is csak a tehenek legeltek :)
http://www.youtube.com/watch?v=ZBh5HBEaVqQ <-- Ez pl nem volt olyan rég. =P
eternal own : ertem en hogy te vagy Zari a privat profiloddal, de meghalhatnal bazdmeg
avatar #42
tomek. 2010. július 30. 2739 hozzászólás 79.
Válasz vick #30. hozzászólására
nem csoda,az első kettő a párt csapata...
érzed a disznószagot ?
Credere Obbedire Combattere !
avatar #41
retryn 2010. július 29. 306 hozzászólás 1171.
Válasz n0n4m3 #34. hozzászólására
jaj hagyjál már ezzel a szarra, szted budapesti klubokból hány bajnok csapatot lehetne összeszedni te iq betyár csak az nb1ben van 5 bp-i csapat...

igen most a dÁbrÁcÁn nyert pár bajnokságot, anno ezt megcsinálta a Dunaferr is és most hol vannak???

most verd ki a kicsi faxodat hogy nyertetek zsinórban pár bajnokságot, bejutottatok egy mákos sorsolással BL-be, geci ügyesek vagytok igen... térjünk vissza erre a beszélgetésre 5 év múlva, lehet akkor már megye 3ban izmoztok

btw: fradit + dábrácánt oda-vissza vertük, kicsapatok miatt nem lett meg a dobogó, ez van rangadókat behuztuk
valaki nem tudja mennyi lett a ute-siófok ?? :D
avatar #40
Válasz Zari #38. hozzászólására
Nagy az irigykedés az ~5 bajnoki címre + a bl csoportkörre , nekünk csak! 20 bajnoki címünk van + Bl elődöntő , negyeddöntő stb. :D
Aha emlékszem én is.. azok a régi szép idők...1800as évek..
avatar #39
-furzey- 2010. július 29. 823 hozzászólás 434.
Bulletproof
avatar #38
Zari 2010. július 29. 254 hozzászólás 1377.
Válasz retryn #35. hozzászólására
kk irigykedj
Nagy az irigykedés az ~5 bajnoki címre + a bl csoportkörre , nekünk csak! 20 bajnoki címünk van + Bl elődöntő , negyeddöntő stb. :D
eternal own : ertem en hogy te vagy Zari a privat profiloddal, de meghalhatnal bazdmeg
avatar #37
Válasz gonemadafakaXIII. #36. hozzászólására
DVSC - Basel mennyi lett? 0:1 ig néztem.
0:2 oda.......
avatar #36
DVSC - Basel mennyi lett? 0:1 ig néztem.
avatar #35
retryn 2010. július 29. 306 hozzászólás 1171.
Válasz n0n4m3 #34. hozzászólására
jaj hagyjál már ezzel a szarra, szted budapesti klubokból hány bajnok csapatot lehetne összeszedni te iq betyár csak az nb1ben van 5 bp-i csapat...

igen most a dÁbrÁcÁn nyert pár bajnokságot, anno ezt megcsinálta a Dunaferr is és most hol vannak???

most verd ki a kicsi faxodat hogy nyertetek zsinórban pár bajnokságot, bejutottatok egy mákos sorsolással BL-be, geci ügyesek vagytok igen... térjünk vissza erre a beszélgetésre 5 év múlva, lehet akkor már megye 3ban izmoztok

btw: fradit + dábrácánt oda-vissza vertük, kicsapatok miatt nem lett meg a dobogó, ez van rangadókat behuztuk
kk irigykedj
avatar #34
n0n4m3 2010. július 28. 1379 hozzászólás 238.

avatar #33
Válasz vick #21. hozzászólására
Ha tisztában lennél azzal a szófordulattal amit beirtal tudhatnád hogy a pestiek (akiket ugye kiszar a debrecen reggelire,csak azt felejtetted el,hogy debreceni foci kb 10-15 éve van,pesten pedig olyan nagyszeru jatekosok fociztak mint Törőcsik vagy Nyilasi,azért mondtam ezt a két nevet mert te csak az ujpestet és a Fradit nevezted meg.)ezzel szokták illetni a debrecent és a tiregyet.Szóval hatalmas nagy tudatlanságról tettél tanúbizonyságot:D

Amúgy tudod minek köszönheti hogy még mindig létezik a debreceni labdarúgás?
Azt áruld már el nekem kérlek, hogy ezelőtt 20-30 évvel, nyerhetett vidéki csapat bajnokságot ? :\
avatar #32
Válasz vick #30. hozzászólására
nem csoda,az első kettő a párt csapata...
ezen jót nevettem !
avatar #31
Zari 2010. július 28. 254 hozzászólás 1377.
Válasz retryn #29. hozzászólására
úúúristen te ki a szar vagy? és akkor kiesünk, ti még bajnokok se lesztek!!

1.Debrecen

2.Fehérvár

3.Győr
hol van Budapest???:):):)
Nem rád replyztem így a véleményedre sem vagyok kíváncsi. Amúgy kb itt támadsz mikor Én egy rossz szót nem mondtam a híres Dábrácán csapatára csak a tényeket közöltem. :)
eternal own : ertem en hogy te vagy Zari a privat profiloddal, de meghalhatnal bazdmeg
avatar #30
vick 2010. július 28. 2472 hozzászólás 97.
Válasz retryn #29. hozzászólására
úúúristen te ki a szar vagy? és akkor kiesünk, ti még bajnokok se lesztek!!

1.Debrecen

2.Fehérvár

3.Győr
hol van Budapest???:):):)
nem csoda,az első kettő a párt csapata...
Sajnos a szlovák történelemkönyv elfogyott, de ha előfizet, máris elküldjük sms-ben.
avatar #29
retryn 2010. július 28. 306 hozzászólás 1171.
Válasz Zari #28. hozzászólására
Sajnos Sanyikám most ki fogtok pottyanni a Blböl mert nagyon sokat gyengült a csapat =P Jaaa és érdekes módon a madár csapatból kellett a Kabát mi :D
úúúristen te ki a szar vagy? és akkor kiesünk, ti még bajnokok se lesztek!!

1.Debrecen

2.Fehérvár

3.Győr
hol van Budapest???:):):)
avatar #28
Zari 2010. július 28. 254 hozzászólás 1377.
Válasz .zOrbaisKAs #16. hozzászólására
Vicces vagy :) sose értettem ezeket a nagyvárosi pöcsöket hogy mért vannak nagyra magukkal hogy "nagy varosban laknak" Hova szarjak hogy 1.7 millóan laknak ott.....Meg hogy ők nagy MAYEREK???! sadsadsaas

Am nem tom h milyen vagy fradista vagy lilaliba de ha jó formában van a loki jöhet akármelyik magyar madár csapat megeszi reggelire és kiszarja délben a Kossuth utcán.
Sajnos Sanyikám most ki fogtok pottyanni a Blböl mert nagyon sokat gyengült a csapat =P Jaaa és érdekes módon a madár csapatból kellett a Kabát mi :D
eternal own : ertem en hogy te vagy Zari a privat profiloddal, de meghalhatnal bazdmeg
avatar #27
vick 2010. július 28. 2472 hozzászólás 97.
Válasz .zOrbaisKAs #23. hozzászólására
Hallod ember nem a múltról van szó! Hanem a jelenről....Nem vagyok tudatlan ismertem ezeket az emberkéket.Van aláírásom is többtől 13 évig fociztam. Mind1 nem magyarázkodok.....
gratulálok hozzá,de ha 13 éve focizol,akkor gondolná az ember,hogy benne vagy a dologban,de úgy látom tévedtem.
Sajnos a szlovák történelemkönyv elfogyott, de ha előfizet, máris elküldjük sms-ben.
avatar #26
alviNNN 2010. július 28. 231 hozzászólás 1476.
CSAK A LOOOOKKIII Szerintem tovább fog jutni HAJRÁ LOKI
avatar #25
retryn 2010. július 28. 306 hozzászólás 1171.
Válasz n0n4m3 #19. hozzászólására
én meg azt nem értem hogy az ilyen alsó szarfalvi nyomorékok fikázzák a fővárost, közben meg jönnek ide "kulturálódni", dolgozni, tanulni mert náluk kb az a nagy szó ha falunapon fellép a ROMANTIC
miért nem maradtok a kis tanyátokon és miért nem farmoltok (nem wowban)...

a köv kommentbe plz még 2vel több asd-ot tegyel, ezzel is kimutatva tanyasi IQ szinted

köszipuszi
jól van nem kell irigykedni.
avatar #24

sdadadassdasdsadadasdasdasdasd te egoista senki a kúltúra világít az írásodból...
avatar #23
Válasz vick #21. hozzászólására
Ha tisztában lennél azzal a szófordulattal amit beirtal tudhatnád hogy a pestiek (akiket ugye kiszar a debrecen reggelire,csak azt felejtetted el,hogy debreceni foci kb 10-15 éve van,pesten pedig olyan nagyszeru jatekosok fociztak mint Törőcsik vagy Nyilasi,azért mondtam ezt a két nevet mert te csak az ujpestet és a Fradit nevezted meg.)ezzel szokták illetni a debrecent és a tiregyet.Szóval hatalmas nagy tudatlanságról tettél tanúbizonyságot:D

Amúgy tudod minek köszönheti hogy még mindig létezik a debreceni labdarúgás?
Hallod ember nem a múltról van szó! Hanem a jelenről....Nem vagyok tudatlan ismertem ezeket az emberkéket.Van aláírásom is többtől 13 évig fociztam. Mind1 nem magyarázkodok.....
avatar #22
stelar 2010. július 28. 8145 hozzászólás 7.
Válasz n0n4m3 #19. hozzászólására
én meg azt nem értem hogy az ilyen alsó szarfalvi nyomorékok fikázzák a fővárost, közben meg jönnek ide "kulturálódni", dolgozni, tanulni mert náluk kb az a nagy szó ha falunapon fellép a ROMANTIC
miért nem maradtok a kis tanyátokon és miért nem farmoltok (nem wowban)...

a köv kommentbe plz még 2vel több asd-ot tegyel, ezzel is kimutatva tanyasi IQ szinted

köszipuszi
:DDDDDDDDDDDDDDD gondolkozz már egy kicsit légyszíves :DDD te butább vagy, mint 3 madzaggal összekötözött pálca!
Nem annak van nagy hatalma,aki irányítani tudja a történéseket,hanem annak,akire nem hatnak...
avatar #21
vick 2010. július 28. 2472 hozzászólás 97.
Válasz .zOrbaisKAs #16. hozzászólására
Vicces vagy :) sose értettem ezeket a nagyvárosi pöcsöket hogy mért vannak nagyra magukkal hogy "nagy varosban laknak" Hova szarjak hogy 1.7 millóan laknak ott.....Meg hogy ők nagy MAYEREK???! sadsadsaas

Am nem tom h milyen vagy fradista vagy lilaliba de ha jó formában van a loki jöhet akármelyik magyar madár csapat megeszi reggelire és kiszarja délben a Kossuth utcán.
Ha tisztában lennél azzal a szófordulattal amit beirtal tudhatnád hogy a pestiek (akiket ugye kiszar a debrecen reggelire,csak azt felejtetted el,hogy debreceni foci kb 10-15 éve van,pesten pedig olyan nagyszeru jatekosok fociztak mint Törőcsik vagy Nyilasi,azért mondtam ezt a két nevet mert te csak az ujpestet és a Fradit nevezted meg.)ezzel szokták illetni a debrecent és a tiregyet.Szóval hatalmas nagy tudatlanságról tettél tanúbizonyságot:D

Amúgy tudod minek köszönheti hogy még mindig létezik a debreceni labdarúgás?
Sajnos a szlovák történelemkönyv elfogyott, de ha előfizet, máris elküldjük sms-ben.
avatar #20
retryn 2010. július 28. 306 hozzászólás 1171.
Válasz n0n4m3 #19. hozzászólására
én meg azt nem értem hogy az ilyen alsó szarfalvi nyomorékok fikázzák a fővárost, közben meg jönnek ide "kulturálódni", dolgozni, tanulni mert náluk kb az a nagy szó ha falunapon fellép a ROMANTIC
miért nem maradtok a kis tanyátokon és miért nem farmoltok (nem wowban)...

a köv kommentbe plz még 2vel több asd-ot tegyel, ezzel is kimutatva tanyasi IQ szinted

köszipuszi
Majd jövőre :)

http://www.youtube.com/watch?v=2XJ90N0Xzuk
avatar #19
n0n4m3 2010. július 28. 1379 hozzászólás 238.
Válasz .zOrbaisKAs #16. hozzászólására
Vicces vagy :) sose értettem ezeket a nagyvárosi pöcsöket hogy mért vannak nagyra magukkal hogy "nagy varosban laknak" Hova szarjak hogy 1.7 millóan laknak ott.....Meg hogy ők nagy MAYEREK???! sadsadsaas

Am nem tom h milyen vagy fradista vagy lilaliba de ha jó formában van a loki jöhet akármelyik magyar madár csapat megeszi reggelire és kiszarja délben a Kossuth utcán.
én meg azt nem értem hogy az ilyen alsó szarfalvi nyomorékok fikázzák a fővárost, közben meg jönnek ide "kulturálódni", dolgozni, tanulni mert náluk kb az a nagy szó ha falunapon fellép a ROMANTIC
miért nem maradtok a kis tanyátokon és miért nem farmoltok (nem wowban)...

a köv kommentbe plz még 2vel több asd-ot tegyel, ezzel is kimutatva tanyasi IQ szinted

köszipuszi
*DEAD* MYM|KF3 : get cancer and die *DEAD* MYM|KF3 : please
avatar #18
ECOJDEN 2010. július 28. 845 hozzászólás 420.
győr szopni fog kb. hajrá loki
Nem számít ki mit gondol rólam, mert lényeg a végeredmény, hogy mindenki ismeri a nevem! ;)
avatar #17
Válasz .zOrbaisKAs #16. hozzászólására
Vicces vagy :) sose értettem ezeket a nagyvárosi pöcsöket hogy mért vannak nagyra magukkal hogy "nagy varosban laknak" Hova szarjak hogy 1.7 millóan laknak ott.....Meg hogy ők nagy MAYEREK???! sadsadsaas

Am nem tom h milyen vagy fradista vagy lilaliba de ha jó formában van a loki jöhet akármelyik magyar madár csapat megeszi reggelire és kiszarja délben a Kossuth utcán.
:D:D

Hajrá Győr! (meg debrecen)
IBIZA LOVE COKE
avatar #16
Válasz vick #10. hozzászólására
debreceni mondja hogy "parasztok éhes a disznó" ??
:DDDDDDDDDDDD
Vicces vagy :) sose értettem ezeket a nagyvárosi pöcsöket hogy mért vannak nagyra magukkal hogy "nagy varosban laknak" Hova szarjak hogy 1.7 millóan laknak ott.....Meg hogy ők nagy MAYEREK???! sadsadsaas

Am nem tom h milyen vagy fradista vagy lilaliba de ha jó formában van a loki jöhet akármelyik magyar madár csapat megeszi reggelire és kiszarja délben a Kossuth utcán.
avatar #15
tomek. 2010. július 28. 2739 hozzászólás 79.
Válasz vick #10. hozzászólására
debreceni mondja hogy "parasztok éhes a disznó" ??
:DDDDDDDDDDDD
irónia ?
Credere Obbedire Combattere !
avatar #14
stelar 2010. július 28. 8145 hozzászólás 7.
Válasz vick #10. hozzászólására
debreceni mondja hogy "parasztok éhes a disznó" ??
:DDDDDDDDDDDD
debrecen egy falu
Nem annak van nagy hatalma,aki irányítani tudja a történéseket,hanem annak,akire nem hatnak...
avatar #13
tuki. 2010. július 27. 486 hozzászólás 767.
Válasz pirE #5. hozzászólására
ez nagyon beteg.:D
Bocs ha néha nyers vagyok,nagyon régről fakad!
avatar #12
-furzey- 2010. július 27. 823 hozzászólás 434.
idén kevés lesz már a loki főleg az idei kerettel (remélem nem lessz igazam)
avatar #11
n0n4m3 2010. július 27. 1379 hozzászólás 238.
sporttv-ben vmelyik "szakértő" tán a gyapjas Hajdu mondta hogy nincs nagy különbség a magyar és a svájci bajnokság között... sőőt

azért ez egy kicsit vicces...

dÁbrÁcÁn-nek nem sok esélye van, ha összesítésben csak 2 góllal kapnak ki akkor azt mondom hogy szép eredményt értek el
*DEAD* MYM|KF3 : get cancer and die *DEAD* MYM|KF3 : please
avatar #10
vick 2010. július 27. 2472 hozzászólás 97.
Válasz .zOrbaisKAs #6. hozzászólására
csak a SZUD! Parasztok éhes a disznó :P a basel mehet kapálni :) dehogy....
debreceni mondja hogy "parasztok éhes a disznó" ??
:DDDDDDDDDDDD
Sajnos a szlovák történelemkönyv elfogyott, de ha előfizet, máris elküldjük sms-ben.
avatar #9
Bázeltől szopik ...
FUCK GOOGLE ASK ME!
avatar #8
seljoy 2010. július 27. 901 hozzászólás 392.
Válasz tWiSeRy-_- #1. hozzászólására
remélem jön Győrbe az öreg Remi :D:D
itt egy kis felfrissülés :D

Sortűz elé állítom a Gyurcsányt ha nem hiteles, de kivágom a negyedikről azt is aki Fideszes!
avatar #7
don1 2010. július 27. 121 hozzászólás 2364.
Azt nem raktad hozzá hogy Farkas Balázs és Simac is a keretbe van!
Csak a Loki! De a Győrnek is szurkolok!
avatar #6
csak a SZUD! Parasztok éhes a disznó :P a basel mehet kapálni :) dehogy....
avatar #5
pirE 2010. július 27. 720 hozzászólás 506.
avatar #4
GETCOREE 2010. július 27. 1824 hozzászólás 160.
Válasz tWiSeRy-_- #1. hozzászólására
remélem jön Győrbe az öreg Remi :D:D
Jajj a nagy h-u-h-uligan:DD
NEOB0y : lanon durva leszek , feltéve ha tulelem
avatar #3
-flash- 2010. július 27. 1811 hozzászólás 164.
hajraa loki!
10:55 PM - kHRIS=D *wasdhero.com*: nem emlekszem hogy a picsam kimosta volna
avatar #2
seljoy 2010. július 27. 901 hozzászólás 392.

Sortűz elé állítom a Gyurcsányt ha nem hiteles, de kivágom a negyedikről azt is aki Fideszes!
avatar #1
tWiSeRy-_- 2010. július 27. 3276 hozzászólás 54.
remélem jön Győrbe az öreg Remi :D:D
sw3n`59 : not secure szerveren ney ellen nuke t kosz kihagyom