gNu @ WES day 2.
2010. május 12. 128 hozzászólás 5332 olvasásÜdv,
Nem is olyan rég, hogy újra hónapok után először egeret ragadott a csapat (rml,niuk,zsoltee & DSt) ekkor bemutatkozásként -vissza az inaktívból- sikerült megnyernünk az ESL v4 cup-ot kic$i és sml segítségével, magunk mögé utasítva a mindenidők legerősebb styleját és a volgárt. Elégedettek voltunk, hogy még inaktívan is mi vagyunk a legjobbak, de ezt követően egy újabb 1-2 hetes pihenő következett amíg gondolkoztunk azon, hogy érdemes lenne-e újra aktívabban játszani ezt a játékot. Arra a következtetésre jutottunk (egyöntetűen) , hogy nem, de abban megegyeztünk, hogy néha-néha ha mindenki ráér akkor nyomunk ilyen 1 estés ligákat és talán nyár legvégén lelátogatunk a BECUP-ra is.Meglehetősen stabil lábakon áll a csapat még inaktívan is, mert a mag nemcsak játékilag áll a legjobb játékosokból, de hangulatilag is egy remek brigád. Állítólag Moken nem magyarországon tartózkodik (állítólag), ezért kellett egy ember ehhez a heti-2heti 1 alkalomhoz, de nem akartunk más konkurens csapatokat megbontani (igaz dozer?)
és régi arcokkal operálni, ezért egy teljesen friss húst akartunk a gNu játékosneveldébe tudni. A szerencsés vagy szerencsétlen (:D) FoDa lett akivel rögtön az első gyakorlás alkalommal (ESL NC v5-ön) győzedelmeskedni tudtunk két féle woy nevezetű magyar csapatok játékosaiból álló topmix ellen.
Bemutatkozásnak jók voltak ezek az ESL Nightcupok, de nem akartunk csak magyarokat verni, mert az sosem volt kihívás és ide-oda a legendákkal ami a gNu-t illeti, mi tényleg szinte minden alkalommal nyertünk, ha indultunk akár netes ligán, akár lanokon. Az, hogy ezek csak legendák maradtak, mert danika és goda tomi bácsi rendre hülyíti az olvasókat fórumon az egyrészt szomorú másrészt részben ezért tartotok itt, mert hisztek nekik.
Sajnos a gNun kívűl a többi csapat él a legendákból, Xplod és DoZeR nagy ancientse aki mindössze egy alkalommal tudott úgy nyerni, hogy gNu is játszott (BECUP 2k8) ahol a fél gNu (rmL & Piki) ancients színekben játszottak és az csak hab a tortán, hogy konkrétan ők nyerték nekik a meccset. Ha rákerestek CSHUN a gNu szócskára akkor ti magatok is láthatjátok, hogy volt legalább 3 lan (2 PGCC, 1 SALVA) ill ezeknél sokkal rangosabb netes versenyek (2007-es & 2008-as EM kvali, 2007 CB EU CUP KVALI és hasonló netes ligák ahol mindkét csapat indult, de kivétel nélkül a gNu nyert.)
No, de kicsit elkanyarodtam a tárgytól.. Szóval: Bemutatkozásnak jók voltak az ESL NC-k, de most játszunk ezen a regionális WES kvalifikáción, ahol az első napról egyedüli magyarként jutottunk tovább és képviseljük az országot. A mai ellenfelünk az ICL-re is lelátogató és magyarokat maguk mögé utasító BAHURWA csapata lesz tuscanon.
A tuscan nem éppen a legszerencsésebb számunkra, de megpróbáljuk most is a maximumut nyújtani, ha sikerül győzedelmeskedni, akkor még 3 meccs választ el minket a győzelemtől, de a TOP8-tól kezdve már csakis kizárólag neves/erős ellenfeleink lesznek, ezért nem hibázhatunk.
Utolsó szó jogán: Az ős gNu szurkolóknak köszönjük a biztatást (ők a scene intelligensebb, nem megvezethető része) azok meg akik nem gNu szurkolók, ők meg reméljük hamarosan jó útra térnek. Nézzétek minél többen a HLTV-t és köszönjük a bizatást, ja és Xplod és a többi magyar "elit"-nek csúfolt bohóc véleményére ne adjatok.
Valamint köszönjük bancinak az adminisztrációs segítségeket, nélküle valószínűleg nem szerepelnénk egy ligában sem :)
Üdv, Tomi!
Sziasztok
Beleolvastam pár postba, én nem is szakértenék, van itt elég abból...
Csak annyit mondanék, hogy remélem eredményesen képviselitek az országot :)
(függetlenül minden személyes érzés/ellenérzéstől és szurkolástól hajrá)

Válasz edgR #120. hozzászólására
N is benne lesz a becupos mokaban?
nem!
leszarlak!
Válasz .zOrbaisKAs #114. hozzászólására
te meg kussolj be takony azt se tudod mit jelent az h IQ. Sötét vagy mint egy kurvának a lyuka.
megengedtem h rám replyzz? ülj le 1es!
GRIBB :: lanpex: erekcióm van így nem tudok beszélni
Válasz mortaL #106. hozzászólására
megérte gNura fogadni.
ugye ?
[NQBLA7]
Válasz bohocZ_-_almale #123. hozzászólására
a valasza sztem csak ennyi lesz ... "e's rajtam kivul me'g millio'k e'rtik, h. mire gondolok, ha azt mondom: bikicsuna'j" :)
FAIL:D:D:D:D
Hatalmas:D
Hatalmas:D
Inkább vagyok úr a pokolban mint szolga a mennyben
Válasz _tiger #122. hozzászólására
csakhogy nem az ancit sztároltad, hanem a gnut. Teljesen mindegy, hogy az anci nyert-e, ott voltatok-e, tököm tudja. Az volt a lényeg, hogy kibaszott jók voltatok és vagytok, és te hoztad fel az ancit (gnu>anci).
Ergó teljesen mellényúltál ezzel a magyarázkodással. Nem az volt a téma, hogy melyik csapat jobb, hanem, hogy mégis mi alapján hypeolod szét úgy a csapatod.
Ergó teljesen mellényúltál ezzel a magyarázkodással. Nem az volt a téma, hogy melyik csapat jobb, hanem, hogy mégis mi alapján hypeolod szét úgy a csapatod.
a valasza sztem csak ennyi lesz ... "e's rajtam kivul me'g millio'k e'rtik, h. mire gondolok, ha azt mondom: bikicsuna'j" :)
Válasz -DSt- #102. hozzászólására
PGCC-be is full anci volt, apropo, EM 2007-en, EM 2008-on es CB EU CUP 2k7-en is, igaz azok netes ligak voltak, de rangosabbak eleg sok lannal, kb. mindnel. (kiveve kulfoldi kvali)
De akkor tekerjunk egyet az erveleseden. Az anci hanyszor nyert ugy lant, hogy lent volt a full gnu v. egyaltalan hanyszor nyert? Segitek 1x, akkor a fel gnu az anciba volt ;D
Te bohoc. ennyivel ellenerveltelek, de nem is akarok veled erdemben vitatkozni, mert olvasni se tudsz.
Sot salvan is a fel gnu az anciba volt, de amikor gnu v1-v2 voltak, normalis gnuk, akkor 4/4 a gnunak a kozos versenyeken + HIL + CSHU szarsagok tehat sok/sok ha az aprosagokat is nezzk.
De akkor tekerjunk egyet az erveleseden. Az anci hanyszor nyert ugy lant, hogy lent volt a full gnu v. egyaltalan hanyszor nyert? Segitek 1x, akkor a fel gnu az anciba volt ;D
Te bohoc. ennyivel ellenerveltelek, de nem is akarok veled erdemben vitatkozni, mert olvasni se tudsz.
Sot salvan is a fel gnu az anciba volt, de amikor gnu v1-v2 voltak, normalis gnuk, akkor 4/4 a gnunak a kozos versenyeken + HIL + CSHU szarsagok tehat sok/sok ha az aprosagokat is nezzk.
csakhogy nem az ancit sztároltad, hanem a gnut. Teljesen mindegy, hogy az anci nyert-e, ott voltatok-e, tököm tudja. Az volt a lényeg, hogy kibaszott jók voltatok és vagytok, és te hoztad fel az ancit (gnu>anci).
Ergó teljesen mellényúltál ezzel a magyarázkodással. Nem az volt a téma, hogy melyik csapat jobb, hanem, hogy mégis mi alapján hypeolod szét úgy a csapatod.
Ergó teljesen mellényúltál ezzel a magyarázkodással. Nem az volt a téma, hogy melyik csapat jobb, hanem, hogy mégis mi alapján hypeolod szét úgy a csapatod.
Válasz .zOrbaisKAs #115. hozzászólására
Mondtam hagyjuk nem akarok ebbe a topicba többet írni valahogy nincs kedvem a sok eszessel fórum fightolni mikor nem ért semmit se.
Szal off
Szal off
Ez mind szép és jó... de itt te vagy az eszes aki nem ért semmit... :D
kiégés :ASD:AS:DASD
kiégés :ASD:AS:DASD
Válasz Beugro #117. hozzászólására
Látom megint, mindenki hozta a formáját én ezeken csak nevetek így éjfél után a recin az, hogy ki szurkolt nektek az értelmesebb sztem mindenki értelmes csak titkolja vagy éppen nem az és, mindenki mást un értelmesnek hisz kb ennyi ,mindenki csinálja azt amit akar, nem mindenki szereti a béka combot!!!!
ebből a mindenki csinálja azt amit akar jön a káosz és a telibe szarás anyázás csíterezés és a színvonal csökkenés
régebben azért volt jobb játszani, mert az emberek nem engedték el ennyire magukat, ma már bármit csinálhatsz büntetlenül (játéknál maradva), és még röhögnek is azon, hogy mixen csal valaki, mert azt hiszik, hogy ez jó dolog, hogy közben meg mást játékát basszák szét, de idáig vagy nem gondolkodnak el, vagy azért csinálják, mert ő játékukat is tönkre tették és azért csal, de ez megint csak azt mutatja, hogy csak egy picivel okosabb a másiknál, mert felismeri mi történik, de úgy reagál rá arra, hogy végül is csak még mélyebbre taszítja a dolgokat

*DEAD* play hard go OWNED : ki ez az lszr loszar nfaszom noname senki? x22.eSports | POHAR: kodiak nem tur igy mint lszr nemcsalsz.ro : Najo loszar szerettem veled jatszani! de most volt eleg takarodjatok innen!
Látom megint, mindenki hozta a formáját én ezeken csak nevetek így éjfél után a recin az, hogy ki szurkolt nektek az értelmesebb sztem mindenki értelmes csak titkolja vagy éppen nem az és, mindenki mást un értelmesnek hisz kb ennyi ,mindenki csinálja azt amit akar, nem mindenki szereti a béka combot!!!!
A lama legalább barátságos állat
az a legjobb h DSt-t olyanok oltják folyamatosan akik még 1 lanon nem voltak:DDDDDD
Válasz OSiRiS. #107. hozzászólására
és mégis mi vicces benne? magyarázd meg :) kíváncsi vagyok nagyon
Mondtam hagyjuk nem akarok ebbe a topicba többet írni valahogy nincs kedvem a sok eszessel fórum fightolni mikor nem ért semmit se.
Szal off
Szal off
Válasz mortaL #108. hozzászólására
hallod srác te inkább ne beszélj az IQról, mert elég távol állsz tőle.
te meg kussolj be takony azt se tudod mit jelent az h IQ. Sötét vagy mint egy kurvának a lyuka.
Válasz EL-Tigre #112. hozzászólására
akármennyire is kapálózol az anci több díjat nyert ebből következik hogy eredményesebb.
sőt akiket igazából szidalmazol [xplod,dozer] , ők is eredményesebb játékosok.
ettől még persze lehetsz te a legjobb de semmit nem ér ha nem szállítod az aranyat.
szép is lenne ha 1 profi focicsapatól kiállna az egyik egyébként mi vagyunk a legjobbak
igaz semmit nem nyerünk ,de hát nézd már meg milyen a játékosállományunk.^^
szóval jöhetsz itt a gnuv1-v2el akkor se érsz el semmit ez mit sem változtat azon hogy
két három lant megnyertetek szemben az anci 10-11 lanjával.
szóval bármennyire is fáj neked az adatok alapján anci>gnu

Nem is mondtam en egy szoval se, hogy nincs tobb aranyermuk, de en nem is akarok fel eves fenn allast 2,5 evessel osszemerni, Fel ev ancibol, fel ev gnubol : gnu > anci. En ennyit mondtam. Amit te mondassz az is igaz, de ertelmetlen osszehasonlitas.
NOMEN EST OMEN
Válasz -DSt- #102. hozzászólására
PGCC-be is full anci volt, apropo, EM 2007-en, EM 2008-on es CB EU CUP 2k7-en is, igaz azok netes ligak voltak, de rangosabbak eleg sok lannal, kb. mindnel. (kiveve kulfoldi kvali)
De akkor tekerjunk egyet az erveleseden. Az anci hanyszor nyert ugy lant, hogy lent volt a full gnu v. egyaltalan hanyszor nyert? Segitek 1x, akkor a fel gnu az anciba volt ;D
Te bohoc. ennyivel ellenerveltelek, de nem is akarok veled erdemben vitatkozni, mert olvasni se tudsz.
Sot salvan is a fel gnu az anciba volt, de amikor gnu v1-v2 voltak, normalis gnuk, akkor 4/4 a gnunak a kozos versenyeken + HIL + CSHU szarsagok tehat sok/sok ha az aprosagokat is nezzk.
De akkor tekerjunk egyet az erveleseden. Az anci hanyszor nyert ugy lant, hogy lent volt a full gnu v. egyaltalan hanyszor nyert? Segitek 1x, akkor a fel gnu az anciba volt ;D
Te bohoc. ennyivel ellenerveltelek, de nem is akarok veled erdemben vitatkozni, mert olvasni se tudsz.
Sot salvan is a fel gnu az anciba volt, de amikor gnu v1-v2 voltak, normalis gnuk, akkor 4/4 a gnunak a kozos versenyeken + HIL + CSHU szarsagok tehat sok/sok ha az aprosagokat is nezzk.
akármennyire is kapálózol az anci több díjat nyert ebből következik hogy eredményesebb.
sőt akiket igazából szidalmazol [xplod,dozer] , ők is eredményesebb játékosok.
ettől még persze lehetsz te a legjobb de semmit nem ér ha nem szállítod az aranyat.
szép is lenne ha 1 profi focicsapatól kiállna az egyik egyébként mi vagyunk a legjobbak
igaz semmit nem nyerünk ,de hát nézd már meg milyen a játékosállományunk.^^
szóval jöhetsz itt a gnuv1-v2el akkor se érsz el semmit ez mit sem változtat azon hogy
két három lant megnyertetek szemben az anci 10-11 lanjával.
szóval bármennyire is fáj neked az adatok alapján anci>gnu
sőt akiket igazából szidalmazol [xplod,dozer] , ők is eredményesebb játékosok.
ettől még persze lehetsz te a legjobb de semmit nem ér ha nem szállítod az aranyat.
szép is lenne ha 1 profi focicsapatól kiállna az egyik egyébként mi vagyunk a legjobbak
igaz semmit nem nyerünk ,de hát nézd már meg milyen a játékosállományunk.^^
szóval jöhetsz itt a gnuv1-v2el akkor se érsz el semmit ez mit sem változtat azon hogy
két három lant megnyertetek szemben az anci 10-11 lanjával.
szóval bármennyire is fáj neked az adatok alapján anci>gnu
Huzzal mar vissza a rockkocsmaba 10/20-azni te bohoc.. Az valo neked.
Válasz poloska #109. hozzászólására
"Nas, inkabb nassolj meg egy kicsit van meg hova novelni a vizfejedet ;)"
Amikor ilyet írsz valaki másnak, olyankor nem szoktál végignézni a saját képeden, és elgondolkodni? Elég nagy hiba, ha nem.

(TAPS) (NAGYSZINPAD!!!) :)
http://www.youtube.com/user/HuNHusky
Válasz -DSt- #102. hozzászólására
PGCC-be is full anci volt, apropo, EM 2007-en, EM 2008-on es CB EU CUP 2k7-en is, igaz azok netes ligak voltak, de rangosabbak eleg sok lannal, kb. mindnel. (kiveve kulfoldi kvali)
De akkor tekerjunk egyet az erveleseden. Az anci hanyszor nyert ugy lant, hogy lent volt a full gnu v. egyaltalan hanyszor nyert? Segitek 1x, akkor a fel gnu az anciba volt ;D
Te bohoc. ennyivel ellenerveltelek, de nem is akarok veled erdemben vitatkozni, mert olvasni se tudsz.
Sot salvan is a fel gnu az anciba volt, de amikor gnu v1-v2 voltak, normalis gnuk, akkor 4/4 a gnunak a kozos versenyeken + HIL + CSHU szarsagok tehat sok/sok ha az aprosagokat is nezzk.
De akkor tekerjunk egyet az erveleseden. Az anci hanyszor nyert ugy lant, hogy lent volt a full gnu v. egyaltalan hanyszor nyert? Segitek 1x, akkor a fel gnu az anciba volt ;D
Te bohoc. ennyivel ellenerveltelek, de nem is akarok veled erdemben vitatkozni, mert olvasni se tudsz.
Sot salvan is a fel gnu az anciba volt, de amikor gnu v1-v2 voltak, normalis gnuk, akkor 4/4 a gnunak a kozos versenyeken + HIL + CSHU szarsagok tehat sok/sok ha az aprosagokat is nezzk.
Az anci hanyszor nyert ugy lant, hogy lent volt a full gnu v.
:D:D:D:D:D:D: ez tetszik jobb mint a Know és a haverok főleg így a gnuv16 után.

(Terrorist) weownyou ~ niuk hi : oskar bazdmeg
Válasz -DSt- #100. hozzászólására
Nas, inkabb nassolj meg egy kicsit van meg hova novelni a vizfejedet ;) Apropo mi lett az accountoddal? Sokkal jobban dijaztam volna, ha a pufok pedobear fejecsked is tarsul eme remek szosszenet melle. (Kongurensebb lett volna az osszkep az biztos)
Ui. : Arra mar ki sem merek terni, hogy valamit csunyan felreolvastal =DDD (Persze csak azert, mert nem tudsz, de minek magyarazzam ezt pont neked, ettol nem tanulnal meg.)
Ui. : Arra mar ki sem merek terni, hogy valamit csunyan felreolvastal =DDD (Persze csak azert, mert nem tudsz, de minek magyarazzam ezt pont neked, ettol nem tanulnal meg.)
"Nas, inkabb nassolj meg egy kicsit van meg hova novelni a vizfejedet ;)"
Amikor ilyet írsz valaki másnak, olyankor nem szoktál végignézni a saját képeden, és elgondolkodni? Elég nagy hiba, ha nem.
Amikor ilyet írsz valaki másnak, olyankor nem szoktál végignézni a saját képeden, és elgondolkodni? Elég nagy hiba, ha nem.
Válasz .zOrbaisKAs #66. hozzászólására
amilyen az avatárod annyi IQ-d lehet te sügér.... nem tudom minek panpogsz neked se sok mindened van a noob ulowok elleni moviejaiddal.
hallod srác te inkább ne beszélj az IQról, mert elég távol állsz tőle.
GRIBB :: lanpex: erekcióm van így nem tudok beszélni
Válasz .zOrbaisKAs #97. hozzászólására
hagyjuk ezt ok ? ez vicces...:D
és mégis mi vicces benne? magyarázd meg :) kíváncsi vagyok nagyon
megérte gNura fogadni.
GRIBB :: lanpex: erekcióm van így nem tudok beszélni
Válasz RazieL-.- #103. hozzászólására
Lényegtelen, hogy ebben a kérdésben kinek van igaza...nyilván neked, kérdés sem férhet hozzá .
Viszont az...ha replyzik valaki, és te egyből elkezded flamelni a nevét, és jössz a személyeskedéssel, na az már sztem egy kurvára unintelligens dolog . És felesleges boncolgatni a múltat meg, hogy éppen meik ZSÉ ligán nyert meik csapat...

adom
Ne vitatkozz a hülyékkel, mert lealacsonyodsz a szintjükre és legyőznek a rutinjukkal!
Válasz RazieL-.- #103. hozzászólására
Lényegtelen, hogy ebben a kérdésben kinek van igaza...nyilván neked, kérdés sem férhet hozzá .
Viszont az...ha replyzik valaki, és te egyből elkezded flamelni a nevét, és jössz a személyeskedéssel, na az már sztem egy kurvára unintelligens dolog . És felesleges boncolgatni a múltat meg, hogy éppen meik ZSÉ ligán nyert meik csapat...
Viszont az...ha replyzik valaki, és te egyből elkezded flamelni a nevét, és jössz a személyeskedéssel, na az már sztem egy kurvára unintelligens dolog . És felesleges boncolgatni a múltat meg, hogy éppen meik ZSÉ ligán nyert meik csapat...
Detox vok (nas regizek neked egy accot:)
A személyeskedés az alap egy ilyen vitában és nem csak pawa felől de még azoktól is akik olyan csúnyák, hogy ki sem mernek menni az utcára:)
De itt a nasnal a személyeskedés igen nagy mellélövés volt mivel egy normális testfelépítésű emberről van szó aki még véletlen sem mondható dagadtnak meg pufinak:D

Yesterday is a history, tomorrow is a mystery
Válasz -DSt- #100. hozzászólására
Nas, inkabb nassolj meg egy kicsit van meg hova novelni a vizfejedet ;) Apropo mi lett az accountoddal? Sokkal jobban dijaztam volna, ha a pufok pedobear fejecsked is tarsul eme remek szosszenet melle. (Kongurensebb lett volna az osszkep az biztos)
Ui. : Arra mar ki sem merek terni, hogy valamit csunyan felreolvastal =DDD (Persze csak azert, mert nem tudsz, de minek magyarazzam ezt pont neked, ettol nem tanulnal meg.)
Ui. : Arra mar ki sem merek terni, hogy valamit csunyan felreolvastal =DDD (Persze csak azert, mert nem tudsz, de minek magyarazzam ezt pont neked, ettol nem tanulnal meg.)
Lényegtelen, hogy ebben a kérdésben kinek van igaza...nyilván neked, kérdés sem férhet hozzá .
Viszont az...ha replyzik valaki, és te egyből elkezded flamelni a nevét, és jössz a személyeskedéssel, na az már sztem egy kurvára unintelligens dolog . És felesleges boncolgatni a múltat meg, hogy éppen meik ZSÉ ligán nyert meik csapat...
Viszont az...ha replyzik valaki, és te egyből elkezded flamelni a nevét, és jössz a személyeskedéssel, na az már sztem egy kurvára unintelligens dolog . És felesleges boncolgatni a múltat meg, hogy éppen meik ZSÉ ligán nyert meik csapat...
Kőműves Kelemen az asztalhoz hívja fiát: -Gyere fiam enni, anyád már fal :-)
Válasz DetoxinGabbana #101. hozzászólására
Nas vagyok!!!!
Eloszor is miota megujult a cshu nem forumozok elotte se nagyon eroltettem, csak most nem birtam ki h ne irjak be mert, mikor meglattam ezt a kis olvasmanyt ledoltem a szekrol. Masodszor gecire osszekeversz valakivel, de nem is nagyon izgat, kemeny h erdemben nem tudsz reagalni a commentemre csak szemelyeskedsz, de hat ez jellemez is teged. Harmadszor mit olvastam felre? Azt hogy istenited magad es a gnu? Egyetlen egyszer nyertel te lant ugy, hogy az anci teljes luval jelen volt a lanon, az a salva volt. Na most akkor megkerdem miert is legendas a gnu, vagy eppenseggel te?
ui: jah igen eszembe jutott hat a netes teljesitmeny miatt!!!!!!!...:DAS
Eloszor is miota megujult a cshu nem forumozok elotte se nagyon eroltettem, csak most nem birtam ki h ne irjak be mert, mikor meglattam ezt a kis olvasmanyt ledoltem a szekrol. Masodszor gecire osszekeversz valakivel, de nem is nagyon izgat, kemeny h erdemben nem tudsz reagalni a commentemre csak szemelyeskedsz, de hat ez jellemez is teged. Harmadszor mit olvastam felre? Azt hogy istenited magad es a gnu? Egyetlen egyszer nyertel te lant ugy, hogy az anci teljes luval jelen volt a lanon, az a salva volt. Na most akkor megkerdem miert is legendas a gnu, vagy eppenseggel te?
ui: jah igen eszembe jutott hat a netes teljesitmeny miatt!!!!!!!...:DAS
PGCC-be is full anci volt, apropo, EM 2007-en, EM 2008-on es CB EU CUP 2k7-en is, igaz azok netes ligak voltak, de rangosabbak eleg sok lannal, kb. mindnel. (kiveve kulfoldi kvali)
De akkor tekerjunk egyet az erveleseden. Az anci hanyszor nyert ugy lant, hogy lent volt a full gnu v. egyaltalan hanyszor nyert? Segitek 1x, akkor a fel gnu az anciba volt ;D
Te bohoc. ennyivel ellenerveltelek, de nem is akarok veled erdemben vitatkozni, mert olvasni se tudsz.
Sot salvan is a fel gnu az anciba volt, de amikor gnu v1-v2 voltak, normalis gnuk, akkor 4/4 a gnunak a kozos versenyeken + HIL + CSHU szarsagok tehat sok/sok ha az aprosagokat is nezzk.
De akkor tekerjunk egyet az erveleseden. Az anci hanyszor nyert ugy lant, hogy lent volt a full gnu v. egyaltalan hanyszor nyert? Segitek 1x, akkor a fel gnu az anciba volt ;D
Te bohoc. ennyivel ellenerveltelek, de nem is akarok veled erdemben vitatkozni, mert olvasni se tudsz.
Sot salvan is a fel gnu az anciba volt, de amikor gnu v1-v2 voltak, normalis gnuk, akkor 4/4 a gnunak a kozos versenyeken + HIL + CSHU szarsagok tehat sok/sok ha az aprosagokat is nezzk.
NOMEN EST OMEN
Nas vagyok!!!!
Eloszor is miota megujult a cshu nem forumozok elotte se nagyon eroltettem, csak most nem birtam ki h ne irjak be mert, mikor meglattam ezt a kis olvasmanyt ledoltem a szekrol. Masodszor gecire osszekeversz valakivel, de nem is nagyon izgat, kemeny h erdemben nem tudsz reagalni a commentemre csak szemelyeskedsz, de hat ez jellemez is teged. Harmadszor mit olvastam felre? Azt hogy istenited magad es a gnu? Egyetlen egyszer nyertel te lant ugy, hogy az anci teljes luval jelen volt a lanon, az a salva volt. Na most akkor megkerdem miert is legendas a gnu, vagy eppenseggel te?
ui: jah igen eszembe jutott hat a netes teljesitmeny miatt!!!!!!!...:DAS
Eloszor is miota megujult a cshu nem forumozok elotte se nagyon eroltettem, csak most nem birtam ki h ne irjak be mert, mikor meglattam ezt a kis olvasmanyt ledoltem a szekrol. Masodszor gecire osszekeversz valakivel, de nem is nagyon izgat, kemeny h erdemben nem tudsz reagalni a commentemre csak szemelyeskedsz, de hat ez jellemez is teged. Harmadszor mit olvastam felre? Azt hogy istenited magad es a gnu? Egyetlen egyszer nyertel te lant ugy, hogy az anci teljes luval jelen volt a lanon, az a salva volt. Na most akkor megkerdem miert is legendas a gnu, vagy eppenseggel te?
ui: jah igen eszembe jutott hat a netes teljesitmeny miatt!!!!!!!...:DAS
Yesterday is a history, tomorrow is a mystery
Válasz DetoxinGabbana #98. hozzászólására
Nas vagyok!!!
Pawa ehhez a cikkhez csak gratulalni tudok. Nem erzed szanalmasnak, hogy ha megnyertek vmit akkor mindig az a legkiemelkedobb eredmeny? Ennyi hazugsagok reg lattam meg toled is. kb ezt az a husz ember hiszi el aki 1 eve cszik es allandoan itt veri a nyalat cshun.
"Ha rákerestek CSHUN a gNu szócskára akkor ti magatok is láthatjátok, hogy volt legalább 3 lan (2 PGCC, 1 SALVA) ill ezeknél sokkal rangosabb netes versenyek (2007-es & 2008-as EM kvali, 2007 CB EU CUP KVALI és hasonló netes ligák ahol mindkét csapat indult, de kivétel nélkül a gNu nyert.)"
3 lan (amibol 2 pgcc es nem igazan emlekszem h anci teljes luval ott lett volna barmelyiken is) meg netes liga gyozelem? ezek utan legenda jelzovel illeted a kis csapatodat? Te sulyos onertekelesi problemakkal szenvedsz.
Pawa ehhez a cikkhez csak gratulalni tudok. Nem erzed szanalmasnak, hogy ha megnyertek vmit akkor mindig az a legkiemelkedobb eredmeny? Ennyi hazugsagok reg lattam meg toled is. kb ezt az a husz ember hiszi el aki 1 eve cszik es allandoan itt veri a nyalat cshun.
"Ha rákerestek CSHUN a gNu szócskára akkor ti magatok is láthatjátok, hogy volt legalább 3 lan (2 PGCC, 1 SALVA) ill ezeknél sokkal rangosabb netes versenyek (2007-es & 2008-as EM kvali, 2007 CB EU CUP KVALI és hasonló netes ligák ahol mindkét csapat indult, de kivétel nélkül a gNu nyert.)"
3 lan (amibol 2 pgcc es nem igazan emlekszem h anci teljes luval ott lett volna barmelyiken is) meg netes liga gyozelem? ezek utan legenda jelzovel illeted a kis csapatodat? Te sulyos onertekelesi problemakkal szenvedsz.
Nas, inkabb nassolj meg egy kicsit van meg hova novelni a vizfejedet ;) Apropo mi lett az accountoddal? Sokkal jobban dijaztam volna, ha a pufok pedobear fejecsked is tarsul eme remek szosszenet melle. (Kongurensebb lett volna az osszkep az biztos)
Ui. : Arra mar ki sem merek terni, hogy valamit csunyan felreolvastal =DDD (Persze csak azert, mert nem tudsz, de minek magyarazzam ezt pont neked, ettol nem tanulnal meg.)
Ui. : Arra mar ki sem merek terni, hogy valamit csunyan felreolvastal =DDD (Persze csak azert, mert nem tudsz, de minek magyarazzam ezt pont neked, ettol nem tanulnal meg.)
NOMEN EST OMEN
Válasz Pene #92. hozzászólására
rofl véletlen moderáltam a saját hsz-em :DDDdd
Ha rövidtávban gondolkozol, talán igazad van, hosszútávon viszont nagyobb eséllyel mutatkoznak meg a dolgok valódi erősorrendben. Én is Barca drukker vagyok, de nem lehet a csapatot hosszú távon arra építeni, hogy Messi majd mindig meglövi (najó, legyen az esetek 2/3-a). Akármilyen undorító stílusa is van Mourinhónak, mégis az ő _CSAPATA_ van ott a döntőben. És nem először. Ez is csapatsport.
A "Sajnos a gNun kívűl a többi csapat él a legendákból" és a "Mi anno messze tuljutottunk a magyar szardombon es osszepakoltuk az osszes neves kulfoldit" köszönőviszonyban sincs egymással.
Epedve várjuk legalább a pcw-s demókat, persze az igazi nyálcsorgatás a lanos SK, NiP, mibr, wNv, CoL vagy (közelebbről választva) mouz, Penta esetleg attax ellen lejátszott meccsek demóiért megy. Az egy dolog, hogy mi, unintelligens fórumozók kezdünk kiszáradni, de hogy lassan Kodi fog tanácsot kérni legendagyártás ügyében a gnu-tól, az is fix :-/

tudom, hogy hosszú távon nem elég egy ember, hisz anno én is hasonló húzó ember voltam, de akkor is itt nagyban tolják a fair play szöveget és akkor egy bírón elmehet minden. akkor most, hogy is van ez a fair playes dolog? és ez már évek óta így megy. szóval nekem itt most nem az volt a gond, hogy kikapott a csapat, avval van a gondom, ahogyan kikapott, az ellen jól játszott és nyert evvel a részével ismétlem nincs gondom.
#93 igen, tudom, hogy sok mindentől függ, hogy ki van legelöl, mert voltam legfelül és már legalul is, szóval tapasztalatból tudom, hogy ilyen is szokott lenni
#93 igen, tudom, hogy sok mindentől függ, hogy ki van legelöl, mert voltam legfelül és már legalul is, szóval tapasztalatból tudom, hogy ilyen is szokott lenni
*DEAD* play hard go OWNED : ki ez az lszr loszar nfaszom noname senki? x22.eSports | POHAR: kodiak nem tur igy mint lszr nemcsalsz.ro : Najo loszar szerettem veled jatszani! de most volt eleg takarodjatok innen!
Nas vagyok!!!
Pawa ehhez a cikkhez csak gratulalni tudok. Nem erzed szanalmasnak, hogy ha megnyertek vmit akkor mindig az a legkiemelkedobb eredmeny? Ennyi hazugsagok reg lattam meg toled is. kb ezt az a husz ember hiszi el aki 1 eve cszik es allandoan itt veri a nyalat cshun.
"Ha rákerestek CSHUN a gNu szócskára akkor ti magatok is láthatjátok, hogy volt legalább 3 lan (2 PGCC, 1 SALVA) ill ezeknél sokkal rangosabb netes versenyek (2007-es & 2008-as EM kvali, 2007 CB EU CUP KVALI és hasonló netes ligák ahol mindkét csapat indult, de kivétel nélkül a gNu nyert.)"
3 lan (amibol 2 pgcc es nem igazan emlekszem h anci teljes luval ott lett volna barmelyiken is) meg netes liga gyozelem? ezek utan legenda jelzovel illeted a kis csapatodat? Te sulyos onertekelesi problemakkal szenvedsz.
Pawa ehhez a cikkhez csak gratulalni tudok. Nem erzed szanalmasnak, hogy ha megnyertek vmit akkor mindig az a legkiemelkedobb eredmeny? Ennyi hazugsagok reg lattam meg toled is. kb ezt az a husz ember hiszi el aki 1 eve cszik es allandoan itt veri a nyalat cshun.
"Ha rákerestek CSHUN a gNu szócskára akkor ti magatok is láthatjátok, hogy volt legalább 3 lan (2 PGCC, 1 SALVA) ill ezeknél sokkal rangosabb netes versenyek (2007-es & 2008-as EM kvali, 2007 CB EU CUP KVALI és hasonló netes ligák ahol mindkét csapat indult, de kivétel nélkül a gNu nyert.)"
3 lan (amibol 2 pgcc es nem igazan emlekszem h anci teljes luval ott lett volna barmelyiken is) meg netes liga gyozelem? ezek utan legenda jelzovel illeted a kis csapatodat? Te sulyos onertekelesi problemakkal szenvedsz.
Yesterday is a history, tomorrow is a mystery
Válasz OSiRiS. #95. hozzászólására
+1 értelmes megnyilvánulás...
pont te hozod fel az IQ-t :D ha tudni akarod az enyém 130 :) ha nem fogsz fel valamit attól még nem szar...
és én mikor fikáztam a játékodat? kurvára nem erről van szó, de amúgy tisztában vagyok a képességeimmel és movie-t nem felvágásból csinálok, hanem mert szeretek ilyen dolgokkal foglalkozni...
"TÉGED SE HIGHNAK SZARTAK KI!" by -zOrba- :)
amúgy ez az "utáljuk DSt-t, -miközben nem is ismerjük- mert ez a divat" dolog elég gáz :)
forum fight off-

szerintem jó a képed <3
High vagyok , és szupersztár .
Válasz .zOrbaisKAs #66. hozzászólására
amilyen az avatárod annyi IQ-d lehet te sügér.... nem tudom minek panpogsz neked se sok mindened van a noob ulowok elleni moviejaiddal.
+1 értelmes megnyilvánulás...
pont te hozod fel az IQ-t :D ha tudni akarod az enyém 130 :) ha nem fogsz fel valamit attól még nem szar...
és én mikor fikáztam a játékodat? kurvára nem erről van szó, de amúgy tisztában vagyok a képességeimmel és movie-t nem felvágásból csinálok, hanem mert szeretek ilyen dolgokkal foglalkozni...
"TÉGED SE HIGHNAK SZARTAK KI!" by -zOrba- :)
amúgy ez az "utáljuk DSt-t, -miközben nem is ismerjük- mert ez a divat" dolog elég gáz :)
forum fight off-
pont te hozod fel az IQ-t :D ha tudni akarod az enyém 130 :) ha nem fogsz fel valamit attól még nem szar...
és én mikor fikáztam a játékodat? kurvára nem erről van szó, de amúgy tisztában vagyok a képességeimmel és movie-t nem felvágásból csinálok, hanem mert szeretek ilyen dolgokkal foglalkozni...
"TÉGED SE HIGHNAK SZARTAK KI!" by -zOrba- :)
amúgy ez az "utáljuk DSt-t, -miközben nem is ismerjük- mert ez a divat" dolog elég gáz :)
forum fight off-
Válasz -DSt- #93. hozzászólására
Teljesen jogos amit mondassz, de egyebkent, mi nekunk abszolut jo volt a win aranyunk anno v1-v2-vel 4/4. Az, hogy nem vagyunk a tablazat tetejen az csak annak koszonheto, hogy ez nem egy tobbeves fenn allas volt, hanem egy 5 honapos, de az alatt mindent es mindenkit magunk moge utasitva nyertunk.
Egyebketn abszolut jo lenne a gondolatmenet es meg ezer mas oka is lehet annak, hogy az eremtablazat igy all, attol fuggetlenul, hogy alegjobbak valoban mindig mi voltunk, de kar ezeknek az embereknek magyarazgatni, azert is irtam ennyi a tomor kommentjere.
O peldaul bele se gondolt meg soha abba, hogy csak egy aprosag (rajta kivulallo) ha nem szigetszentmiklosi lenne es anno nem XploD-SoniC(ez most kivetelesen nem degradacio volt) lett volna a peldakepe, hanem mashonnan szarmazna, lehet mas lett volna a kisbaratja, lehet mas korokbe kerul, lehet okosabb lenne, lehet mar reg elit jatekosnak szamitana, stb. stb. :) Ezekbe o sose gondolt meg bele pl.
Tobbnyire emlekszek a kommentjeidre es az a kulonbseg kozted es a most vitazo emberekkel, hogy te kepes vagy tobb aspektusbol nezni a dolgokat, ok pedig nem. Szuk latokor, korlatoltsag es elfogultsag, ez jellemzo rajuk. (Pene kommentjebol is csak a hossztav torvenye igaz, de ez a lenyeg, hogy a gNu v1-v2 nem volt hosszutav, de az alatt 4/4 ahogy mondtam, ha 2-3 ev lett volna akkor 16/16 kb. de nem volt, ezert nincs az eremlofasz tetejen, ennyi.)

Mindenesetre annak mindigis orultem, hogy ez a gNu soha sem olvadt bele ebbe a kollektiv egeszbe ami a magyar CS scene volt. Mindig egy kulonallo resz volt, valami mas. Intelligens emberekbol es igazi egyenisegekbol allt maga a csapat, de amire szinten legalabb ilyen buszke vagyok, hogy a szurkolotaborunk is mindig mas volt, igaz, hogy kisebb, de minosegi es ez a lenyeg. Az os gNu szurkolok is mind 1-tol 1-ig intelligensebb, ertelmesebb arcok es ez mindigis megbecsulendo lesz.
Mostanaban meg latom, hogy a "mai" fiatalsag is kezd jo utra teregetni, csak kicsit keson.. DE van remeny, tovabbra is csak okosan. :)
Tenyleg majd irok is valamikor egy rovid osszefoglalot az eddigi evekrol, versenyekrol, elmenyekrol, tagokrol, hogy kinek mit, ki hogyan es miert, kicsit kozvetlenebb stilusban. (Kis nosztalgia a regieknek, tortenelemora/betekintes az ujaknak.)

Válasz lszr_ #87. hozzászólására
szerinted mindig a legjobbak jutnak a "csúcsra"? csak nézd meg a mostani Bl-t :) egyből levágós, hogy nem
(tudomtudomanyelvemszaros, de ezt most nem azért kérdeztem, mert szaros a nyelvem, csak nem egy példa volt ahol nem az aktuális legjobbak nyertek másik példa 98s vb közük nem lett volna a franciáknak a döntőhöz, főleg egy olyan két balkezes tehetségtelen kapussal az élen akit csak azért vált olyan ismertté mert sztárolni kellett teljesítmény hiányában)
(tudomtudomanyelvemszaros, de ezt most nem azért kérdeztem, mert szaros a nyelvem, csak nem egy példa volt ahol nem az aktuális legjobbak nyertek másik példa 98s vb közük nem lett volna a franciáknak a döntőhöz, főleg egy olyan két balkezes tehetségtelen kapussal az élen akit csak azért vált olyan ismertté mert sztárolni kellett teljesítmény hiányában)
Teljesen jogos amit mondassz, de egyebkent, mi nekunk abszolut jo volt a win aranyunk anno v1-v2-vel 4/4. Az, hogy nem vagyunk a tablazat tetejen az csak annak koszonheto, hogy ez nem egy tobbeves fenn allas volt, hanem egy 5 honapos, de az alatt mindent es mindenkit magunk moge utasitva nyertunk.
Egyebketn abszolut jo lenne a gondolatmenet es meg ezer mas oka is lehet annak, hogy az eremtablazat igy all, attol fuggetlenul, hogy alegjobbak valoban mindig mi voltunk, de kar ezeknek az embereknek magyarazgatni, azert is irtam ennyi a tomor kommentjere.
O peldaul bele se gondolt meg soha abba, hogy csak egy aprosag (rajta kivulallo) ha nem szigetszentmiklosi lenne es anno nem XploD-SoniC(ez most kivetelesen nem degradacio volt) lett volna a peldakepe, hanem mashonnan szarmazna, lehet mas lett volna a kisbaratja, lehet mas korokbe kerul, lehet okosabb lenne, lehet mar reg elit jatekosnak szamitana, stb. stb. :) Ezekbe o sose gondolt meg bele pl.
Tobbnyire emlekszek a kommentjeidre es az a kulonbseg kozted es a most vitazo emberekkel, hogy te kepes vagy tobb aspektusbol nezni a dolgokat, ok pedig nem. Szuk latokor, korlatoltsag es elfogultsag, ez jellemzo rajuk. (Pene kommentjebol is csak a hossztav torvenye igaz, de ez a lenyeg, hogy a gNu v1-v2 nem volt hosszutav, de az alatt 4/4 ahogy mondtam, ha 2-3 ev lett volna akkor 16/16 kb. de nem volt, ezert nincs az eremlofasz tetejen, ennyi.)
Egyebketn abszolut jo lenne a gondolatmenet es meg ezer mas oka is lehet annak, hogy az eremtablazat igy all, attol fuggetlenul, hogy alegjobbak valoban mindig mi voltunk, de kar ezeknek az embereknek magyarazgatni, azert is irtam ennyi a tomor kommentjere.
O peldaul bele se gondolt meg soha abba, hogy csak egy aprosag (rajta kivulallo) ha nem szigetszentmiklosi lenne es anno nem XploD-SoniC(ez most kivetelesen nem degradacio volt) lett volna a peldakepe, hanem mashonnan szarmazna, lehet mas lett volna a kisbaratja, lehet mas korokbe kerul, lehet okosabb lenne, lehet mar reg elit jatekosnak szamitana, stb. stb. :) Ezekbe o sose gondolt meg bele pl.
Tobbnyire emlekszek a kommentjeidre es az a kulonbseg kozted es a most vitazo emberekkel, hogy te kepes vagy tobb aspektusbol nezni a dolgokat, ok pedig nem. Szuk latokor, korlatoltsag es elfogultsag, ez jellemzo rajuk. (Pene kommentjebol is csak a hossztav torvenye igaz, de ez a lenyeg, hogy a gNu v1-v2 nem volt hosszutav, de az alatt 4/4 ahogy mondtam, ha 2-3 ev lett volna akkor 16/16 kb. de nem volt, ezert nincs az eremlofasz tetejen, ennyi.)
NOMEN EST OMEN
Válasz lszr_ #87. hozzászólására
szerinted mindig a legjobbak jutnak a "csúcsra"? csak nézd meg a mostani Bl-t :) egyből levágós, hogy nem
(tudomtudomanyelvemszaros, de ezt most nem azért kérdeztem, mert szaros a nyelvem, csak nem egy példa volt ahol nem az aktuális legjobbak nyertek másik példa 98s vb közük nem lett volna a franciáknak a döntőhöz, főleg egy olyan két balkezes tehetségtelen kapussal az élen akit csak azért vált olyan ismertté mert sztárolni kellett teljesítmény hiányában)
(tudomtudomanyelvemszaros, de ezt most nem azért kérdeztem, mert szaros a nyelvem, csak nem egy példa volt ahol nem az aktuális legjobbak nyertek másik példa 98s vb közük nem lett volna a franciáknak a döntőhöz, főleg egy olyan két balkezes tehetségtelen kapussal az élen akit csak azért vált olyan ismertté mert sztárolni kellett teljesítmény hiányában)
rofl véletlen moderáltam a saját hsz-em :DDDdd
Ha rövidtávban gondolkozol, talán igazad van, hosszútávon viszont nagyobb eséllyel mutatkoznak meg a dolgok valódi erősorrendben. Én is Barca drukker vagyok, de nem lehet a csapatot hosszú távon arra építeni, hogy Messi majd mindig meglövi (najó, legyen az esetek 2/3-a). Akármilyen undorító stílusa is van Mourinhónak, mégis az ő _CSAPATA_ van ott a döntőben. És nem először. Ez is csapatsport.
A "Sajnos a gNun kívűl a többi csapat él a legendákból" és a "Mi anno messze tuljutottunk a magyar szardombon es osszepakoltuk az osszes neves kulfoldit" köszönőviszonyban sincs egymással.
Epedve várjuk legalább a pcw-s demókat, persze az igazi nyálcsorgatás a lanos SK, NiP, mibr, wNv, CoL vagy (közelebbről választva) mouz, Penta esetleg attax ellen lejátszott meccsek demóiért megy. Az egy dolog, hogy mi, unintelligens fórumozók kezdünk kiszáradni, de hogy lassan Kodi fog tanácsot kérni legendagyártás ügyében a gnu-tól, az is fix :-/
Ha rövidtávban gondolkozol, talán igazad van, hosszútávon viszont nagyobb eséllyel mutatkoznak meg a dolgok valódi erősorrendben. Én is Barca drukker vagyok, de nem lehet a csapatot hosszú távon arra építeni, hogy Messi majd mindig meglövi (najó, legyen az esetek 2/3-a). Akármilyen undorító stílusa is van Mourinhónak, mégis az ő _CSAPATA_ van ott a döntőben. És nem először. Ez is csapatsport.
A "Sajnos a gNun kívűl a többi csapat él a legendákból" és a "Mi anno messze tuljutottunk a magyar szardombon es osszepakoltuk az osszes neves kulfoldit" köszönőviszonyban sincs egymással.
Epedve várjuk legalább a pcw-s demókat, persze az igazi nyálcsorgatás a lanos SK, NiP, mibr, wNv, CoL vagy (közelebbről választva) mouz, Penta esetleg attax ellen lejátszott meccsek demóiért megy. Az egy dolog, hogy mi, unintelligens fórumozók kezdünk kiszáradni, de hogy lassan Kodi fog tanácsot kérni legendagyártás ügyében a gnu-tól, az is fix :-/
http://techno.org/electronic-music-guide/music.swf
Válasz reiN9PLUSZPLUSZ #88. hozzászólására
mennyi lett a gNu mecs?:D
12-16ra kikaptak
*DEAD* play hard go OWNED : ki ez az lszr loszar nfaszom noname senki? x22.eSports | POHAR: kodiak nem tur igy mint lszr nemcsalsz.ro : Najo loszar szerettem veled jatszani! de most volt eleg takarodjatok innen!
Válasz -FoDa- #70. hozzászólására
miniB?:D
D::D
http://www.youtube.com/watch?v=Q8Tiz6INF7I
mennyi lett a gNu mecs?:D
Az ember nem változtathatja meg az életét anélkül, hogy maga is meg ne változna.
Válasz DARTH_WEEDER #85. hozzászólására
:ASD:ASD:ASD:ASD:AS:DAS:D:ASD:AS:DAS:D:ASD:ASD:ASD:AS:DAS:DAS:DAS:D:ASD:ASD:ASD
:ASD:ASD:ASD:ASD:AS:DAS:D:ASD:ASD:AS:DAS:D:AS:DA:SD:ASD:ASD:AS:DAS:D:ASD:ASD:AS:D
ASD:ASD:ASD:ASD:AS:DAS:D:ASD:ASD:AS:D:ASD:ASD:AS:DAS:D:AS:DAS:D:ASD:AS:DAS:D:ASD
úristen ezt a hírt eddig nem is láttam. am Tomi, lehet hogy te nem foglalkozol olyan dolgokkal mint pl. a TÉNYEK [ :DDDDDDDD ] de nézd http://www.counter-strike.hu/content/2009/12/29/Magyar_Lantologia_2003-2009
nekem nem ugy tunik hogy te a legjobb vagy valaha is az voltal vagy az leszel
:ASD:ASD:ASD:ASD:AS:DAS:D:ASD:ASD:AS:DAS:D:AS:DA:SD:ASD:ASD:AS:DAS:D:ASD:ASD:AS:D
ASD:ASD:ASD:ASD:AS:DAS:D:ASD:ASD:AS:D:ASD:ASD:AS:DAS:D:AS:DAS:D:ASD:AS:DAS:D:ASD
úristen ezt a hírt eddig nem is láttam. am Tomi, lehet hogy te nem foglalkozol olyan dolgokkal mint pl. a TÉNYEK [ :DDDDDDDD ] de nézd http://www.counter-strike.hu/content/2009/12/29/Magyar_Lantologia_2003-2009
nekem nem ugy tunik hogy te a legjobb vagy valaha is az voltal vagy az leszel
szerinted mindig a legjobbak jutnak a "csúcsra"? csak nézd meg a mostani Bl-t :) egyből levágós, hogy nem
(tudomtudomanyelvemszaros, de ezt most nem azért kérdeztem, mert szaros a nyelvem, csak nem egy példa volt ahol nem az aktuális legjobbak nyertek másik példa 98s vb közük nem lett volna a franciáknak a döntőhöz, főleg egy olyan két balkezes tehetségtelen kapussal az élen akit csak azért vált olyan ismertté mert sztárolni kellett teljesítmény hiányában)
(tudomtudomanyelvemszaros, de ezt most nem azért kérdeztem, mert szaros a nyelvem, csak nem egy példa volt ahol nem az aktuális legjobbak nyertek másik példa 98s vb közük nem lett volna a franciáknak a döntőhöz, főleg egy olyan két balkezes tehetségtelen kapussal az élen akit csak azért vált olyan ismertté mert sztárolni kellett teljesítmény hiányában)
*DEAD* play hard go OWNED : ki ez az lszr loszar nfaszom noname senki? x22.eSports | POHAR: kodiak nem tur igy mint lszr nemcsalsz.ro : Najo loszar szerettem veled jatszani! de most volt eleg takarodjatok innen!
Válasz DARTH_WEEDER #85. hozzászólására
:ASD:ASD:ASD:ASD:AS:DAS:D:ASD:AS:DAS:D:ASD:ASD:ASD:AS:DAS:DAS:DAS:D:ASD:ASD:ASD
:ASD:ASD:ASD:ASD:AS:DAS:D:ASD:ASD:AS:DAS:D:AS:DA:SD:ASD:ASD:AS:DAS:D:ASD:ASD:AS:D
ASD:ASD:ASD:ASD:AS:DAS:D:ASD:ASD:AS:D:ASD:ASD:AS:DAS:D:AS:DAS:D:ASD:AS:DAS:D:ASD
úristen ezt a hírt eddig nem is láttam. am Tomi, lehet hogy te nem foglalkozol olyan dolgokkal mint pl. a TÉNYEK [ :DDDDDDDD ] de nézd http://www.counter-strike.hu/content/2009/12/29/Magyar_Lantologia_2003-2009
nekem nem ugy tunik hogy te a legjobb vagy valaha is az voltal vagy az leszel
:ASD:ASD:ASD:ASD:AS:DAS:D:ASD:ASD:AS:DAS:D:AS:DA:SD:ASD:ASD:AS:DAS:D:ASD:ASD:AS:D
ASD:ASD:ASD:ASD:AS:DAS:D:ASD:ASD:AS:D:ASD:ASD:AS:DAS:D:AS:DAS:D:ASD:AS:DAS:D:ASD
úristen ezt a hírt eddig nem is láttam. am Tomi, lehet hogy te nem foglalkozol olyan dolgokkal mint pl. a TÉNYEK [ :DDDDDDDD ] de nézd http://www.counter-strike.hu/content/2009/12/29/Magyar_Lantologia_2003-2009
nekem nem ugy tunik hogy te a legjobb vagy valaha is az voltal vagy az leszel
Hmm, jol van.

gNu|dst[GoL] - ha en jatszok akkor mindig nyerunk ; gNu|dst[GoL] - Nem halok bele, ha vesztek, nem halok bele ha nem tartanak itt legjobbnak, nem ismernek el
geci hogy tudsz mindig nagyobb és vastagabb bőrt növeszteni a pofádra?
áruld már el a titkod pm-ben köszi...viccember
áruld már el a titkod pm-ben köszi...viccember
Inkább vagyok úr a pokolban mint szolga a mennyben
Válasz mortaL #82. hozzászólására
most akkor haragszol rám meg minden? verekedni fogunk?
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
High vagyok , és szupersztár .
Válasz Fery #65. hozzászólására
De annyira jó, hogy olyanok oltogatják őket, akiknél nem csak a skill nincs meg, de még a 18+ -os életkor se... nem akarok példálózni és valaki mellé állni, de tény, hogy ők már letettek valamit az asztalra. Tominak meg legalább van egyénisége amiért a scene szereti/nem szereti :D És néha még igazság is van az írásaiban :D
Tehát tényszerűen nézve a dolgokat, addig ne kritizáljuk más játékbeli képességeit, amíg mi még a közelében sem járunk... h kinek mekkora arca van, az emberi mivoltát minősíti. Mint ahogy az is, h ki milyen "szép" szavakkal illeti az illetőt...
De az is elképzelhető h ebből a pszichológiai dologból írja Tomi a szakdolgozatát és szándékosan provokálja a népet :D:D
Tehát tényszerűen nézve a dolgokat, addig ne kritizáljuk más játékbeli képességeit, amíg mi még a közelében sem járunk... h kinek mekkora arca van, az emberi mivoltát minősíti. Mint ahogy az is, h ki milyen "szép" szavakkal illeti az illetőt...
De az is elképzelhető h ebből a pszichológiai dologból írja Tomi a szakdolgozatát és szándékosan provokálja a népet :D:D
most akkor haragszol rám meg minden? verekedni fogunk?
GRIBB :: lanpex: erekcióm van így nem tudok beszélni
Válasz .zOrbaisKAs #49. hozzászólására
Na ide figyelj te selyemfiu, nem vagyok a kutyád velem nem beszész így. Am leszarom gnut mennyetek vissza az állatkertbe.
Azt, hogy képviselik ezt az ócska országot azt csak értékeled, vagy nem? Számodra nem teljesen mindegy ki képviseli hazádat? Több csapatnak volt rá lehetősége ők éltek vele mások nem szóval szerintem menj és nézzed a Fulham meccset.
Yesterday is a history, tomorrow is a mystery
"Bemutatkozásnak jók voltak ezek az ESL Nightcupok, de nem akartunk csak magyarokat verni, mert az sosem volt kihívás és ide-oda a legendákkal ami a gNu-t illeti, mi tényleg szinte minden alkalommal nyertünk, ha indultunk akár netes ligán, akár lanokon. Az, hogy ezek csak legendák maradtak, mert danika és goda tomi bácsi rendre hülyíti az olvasókat fórumon az egyrészt szomorú másrészt részben ezért tartotok itt, mert hisztek nekik.
Sajnos a gNun kívűl a többi csapat él a legendákból, Xplod és DoZeR nagy ancientse aki mindössze egy alkalommal tudott úgy nyerni, hogy gNu is játszott (BECUP 2k8) ahol a fél gNu (rmL & Piki) ancients színekben játszottak és az csak hab a tortán, hogy konkrétan ők nyerték nekik a meccset. Ha rákerestek CSHUN a gNu szócskára akkor ti magatok is láthatjátok, hogy volt legalább 3 lan (2 PGCC, 1 SALVA) ill ezeknél sokkal rangosabb netes versenyek (2007-es & 2008-as EM kvali, 2007 CB EU CUP KVALI és hasonló netes ligák ahol mindkét csapat indult, de kivétel nélkül a gNu nyert.)"
"Utolsó szó jogán: Az ős gNu szurkolóknak köszönjük a biztatást (ők a scene intelligensebb, nem megvezethető része) azok meg akik nem gNu szurkolók, ők meg reméljük hamarosan jó útra térnek. Nézzétek minél többen a HLTV-t és köszönjük a bizatást, ja és Xplod és a többi magyar "elit"-nek csúfolt bohóc véleményére ne adjatok."
gratulálok, ezek feltétlen kellettek. mi lenne, ha egyszer nem az ingyen plasztikai műtétre hajtanál?

madafaka or fadasaka

Age of Empireshttp://aoe.rts.hu/
Battlefieldhttp://www.battlefield.hu/
Call of Dutyhttp://www.cod.hu/
Counter-Strikehttp://www.counter-strike.hu/
DOTAhttp://dota.rts.hu/
Half-Lifehttp://www.half-life.hu/
League of Legendshttp://lol.rts.hu/
Need for Speedhttp://www.nfs.hu/
StarCrafthttp://sc.rts.hu/
Team Fortresshttp://www.teamfortress.hu/
TrackManiahttp://www.trackmania.hu/
Warcrafthttp://w3.rts.hu/
OGC Webshophttp://shop.ogc.hu/
Steamhttp://www.steam.hu/
Mumblehttp://www.mumble.hu/
Crysis 2http://www.crysis-online.hu/
Game Starhttp://www.gamestar.hu/
Garry's Modhttp://www.gmod.hu/
Grand Theft Autohttp://www.gta.hu/
Mafiahttp://www.mafia-game.hu/
Minecrafthttp://www.minecraft.hu/
Quakehttp://www.quake.hu/
Red Orchestrahttp://www.redorchestra.hu/
Terrariahttp://www.terraria.hu/
Index 