Indul a Leonar3Do, egy magyar találmány gyártása
Médialesen január 29. 21:01 19 hozzászólás 3036 olvasás
A 2005-ös találmányra épülő családi vállalkozás az elmúlt hónapokban megtalálta a termék hazai gyártóját, a Dunavarsányban működő Caro Kft.-t. A számtalan hazai és nemzetközi innovációs díjat elhozott találmány nagy nyilvánosságot kapott a sajtóban. Ennek is komoly szerepe volt abban, hogy a család 2005 nyarán úgy döntött, belevág az üzletbe. Így jött létre a 3D for All Kft. Most újabb nagy kihívás előtt állnak, a vállalkozás eddig egy tipikus fejlesztőség volt, de a profilt most bővíteni kell a gyártóival és a forgalmazóival, ez létszámnövelést követel.

A fejlesztést nagyrészt állami támogatásból oldották meg, a továbblépéshez azonban külső befektetőkre is számítanak. A termék piacra lépését a feltaláló szerint már világszerte várják a forgalmazók. A számítások szerint 750 euró körüli áron lehet majd megvásárolni a terméket.
A virtuális valóságra építő találmány használatával komplett háromdimenziós konfigurációvá egészíthető ki egy személyi számítógép. Segítségével a monitor előtti térben, 3D-ben lehet rajzolni, gyurmázni és megvalósítani mindazt, amiről eddig csak álmodozhattunk egy-egy sci-fi láttán. A rendszer lényege, hogy a monitoron elhelyezett szenzorok érzékelik a 3D-s szemüveg, valamint a madár formára emlékeztető 3D-s egér helyzetét, és így mindig a felhasználó fejpozíciójának megfelelő, így valós benyomást keltő kép keletkezik.
Kapcsolódó linkek
tehát magyarok, magyarokkal, magyaroknak (is). oh yes :D
tehát magyarok, magyarokkal, magyaroknak (is). oh yes :D

Battlefieldhttp://www.battlefield.hu/
Call of Dutyhttp://www.cod.hu/
Counter-Strikehttp://www.counter-strike.hu/
Half-Lifehttp://www.half-life.hu/
Need for Speedhttp://www.nfs.hu/
Team Fortresshttp://www.teamfortress.hu/
TrackManiahttp://www.track-mania.hu/
OGC Webshophttp://shop.ogc.hu/
Steamhttp://www.steam.hu/
Age of Empireshttp://www.aoe.hu/
Day of Defeathttp://www.dayofdefeat.hu/
Game Starhttp://www.gamestar.hu/
Garry's Modhttp://www.gmod.hu/
Grand Theft Autohttp://www.gta.hu/
Mafiahttp://www.mafia-game.hu/
Quakehttp://www.quake.hu/
Red Orchestrahttp://www.redorchestra.hu/
Replays.huhttp://www.replays.hu/

Szódával elmegy 