1,3 millió dollárnyi bírság a New Super Mario Bros. Wii-t elsőként netre feltöltő férfinak.
A Nintendo, mint véres kardot küldi most szerteszanaszét a világban sajtóközleményét, amiben egy kalózkodó férfi fölött aratott megsemmisítő győzelmével kérkedik. James Burt valószínűleg élete végéig bánni fogja, hogy ő töltötte föl az internetre a New Super Mario Bros. Wii első kalózverzióját.
Az Ausztráliában nemrégiben véget ért per ítélete szerint Burtnek 1,5 millió ausztrál dollárt (1,3 millió amerikai dollárt, 266 millió forintot) kell fizetnie a Nintendónak, aki hitelt érdemlően tudta bizonyítani, hogy a férfi töltötte föl ez első warez New Super Mario Bros. Wii-t. James Burt magánszemélyként kapta a büntetést, és nem mint cég, vagy szervezet, így ha tényleg meg kell fizetnie ezt az irgalmatlan összeget, nagy valószínűséggel az életben nem áll többé talpra. Ugyanakkor az is biztos, hogy a Nintendo sem az elmaradt bevételek miatt tette tönkre a jogsértő férfi életét, hanem mert véres példát akart statuálni. Hiszen miért pont ez az viszonylag elenyésző összeg hiányozna neki, mikor három hónap alatt tízmillió eladott New Super Mario Bros. Wii-t tudott felmutatni? De ki mondta, hogy a jog és az igazságosság szinonimái egymásnak?
Hát nemtom, hogy vagy vele, de én pl X ezreket nem adnék ki ilyen fos szar windowsokra sem, mer nem érnek annyit, hogy megvegyem őket, ha meg szeretek használni egy programot, ahogy pl te is mondtad a Photoshopot akkor azt se fogom sok tízererér megvenni, mer nincs keretem, hogy minden szart jogtisztán megvegyek, bocs. A rendőrök meg télleg nem szoktak csak úgy kimenni házhoz, hogy na neked gyerekpornód van jól meg****szuk a segged most. Ahhoz általánba egy jószándékú barát/rokon kell :) de hát ha te megteheted, hogy mindent megvegyél örülj neki, egészségedre, de én szarra nem költök, ha nem muszáj :)
Mert nem gondolsz bele. Példát statuálnak. Csak azért rontanak be ritkán, mert nem kell. Ha egy környéken ilyen eset történik, és ennek híre megy, egy időre mindenki abbahagyja a közelben...
Szarra ne költs, ha nem muszáj. Csak tudod az a bizonyos valaki, aki ezeket a programokat írja, nem azért gürizik egy éven keresztül, hogy ilyen kommentekkel nézzen szembe. Egyébként ha szar, akkor miért használod? -.-"
Hát nemtom, hogy vagy vele, de én pl X ezreket nem adnék ki ilyen fos szar windowsokra sem, mer nem érnek annyit, hogy megvegyem őket, ha meg szeretek használni egy programot, ahogy pl te is mondtad a Photoshopot akkor azt se fogom sok tízererér megvenni, mer nincs keretem, hogy minden szart jogtisztán megvegyek, bocs. A rendőrök meg télleg nem szoktak csak úgy kimenni házhoz, hogy na neked gyerekpornód van jól meg****szuk a segged most. Ahhoz általánba egy jószándékú barát/rokon kell :) de hát ha te megteheted, hogy mindent megvegyél örülj neki, egészségedre, de én szarra nem költök, ha nem muszáj :)
Így van !
csávót meg sajnálom, de azért meg is lehet érteni azokat a nintendo agyasokat, ők megcsinálják és a csávó miatt kevesebb lé jön, végül is az ő munkájuk, ne más arassa már le .
Mivel mindig az okos enged, már rég a hülyék uralkodnak ! Ha már nyakig szarban vagy, adj hálát Istennek: "Köszönöm, Uram, hogy legalább nem hullámzik!
Szerintem érdemes volt. Faszság ez az egész warez cucc. Egy ideje semmilyen warez programot nem töltöttem le és még mindig életben vagyok. Szerintem nagyon gáz, ha valaki ilyen multiplayer játékkal játszik. Meg amikor a "menő" videókészítők kiírják a videó végére, hogy ilyen és ilyen adobe és sony programokkal készítettem a videót. De persze megvenni "nem volt kedve" a programokat. Sok ilyen barom van. Ezek helyett milliónyi ugyanilyen képességekkel bíró program van, ingyen. Egyet mondok is, amit naponta használok: paint.net. Egyszerű, mégis kiváló képeket lehet vele csinálni, és rengeteg plugin van hozzá, ami gazdagabbá teszi a felületet. Ilyeneken kellene gondolkodni, nem azon, hogy "ha én nem photoshopot használok, akkor már nem is vagyok raj"... Ébresztő. Ilyenkor kellene elgondolkozni, hogy "te Józsi, lehet hogy hozzánk is bejöhetnek a rendőrök és örökre lecsuknak"... Egyik ismerősömmel történt már ilyen eset. A rendőrök úgy gondolták, hogy ő gyerekpornót tölt le és kimentek hozzá a kommandósok. A végén (3 hónappal később) nem találtak semmit a gépeken és visszaszolgáltatták, de a bíróság kirótt egy hétszázezer forintos büntetést a letöltött programok miatt. Nem vicc. Igen, most már nálunk is kezd beindulni a példát statuálás. Én azóta nem töltöttem semmit és minden olyasmit letöröltem/kidobtam, ami a bíróságnak "hasznos" lett volna.
Hát nemtom, hogy vagy vele, de én pl X ezreket nem adnék ki ilyen fos szar windowsokra sem, mer nem érnek annyit, hogy megvegyem őket, ha meg szeretek használni egy programot, ahogy pl te is mondtad a Photoshopot akkor azt se fogom sok tízererér megvenni, mer nincs keretem, hogy minden szart jogtisztán megvegyek, bocs. A rendőrök meg télleg nem szoktak csak úgy kimenni házhoz, hogy na neked gyerekpornód van jól meg****szuk a segged most. Ahhoz általánba egy jószándékú barát/rokon kell :) de hát ha te megteheted, hogy mindent megvegyél örülj neki, egészségedre, de én szarra nem költök, ha nem muszáj :)
Szerintem érdemes volt. Faszság ez az egész warez cucc. Egy ideje semmilyen warez programot nem töltöttem le és még mindig életben vagyok. Szerintem nagyon gáz, ha valaki ilyen multiplayer játékkal játszik. Meg amikor a "menő" videókészítők kiírják a videó végére, hogy ilyen és ilyen adobe és sony programokkal készítettem a videót. De persze megvenni "nem volt kedve" a programokat. Sok ilyen barom van. Ezek helyett milliónyi ugyanilyen képességekkel bíró program van, ingyen. Egyet mondok is, amit naponta használok: paint.net. Egyszerű, mégis kiváló képeket lehet vele csinálni, és rengeteg plugin van hozzá, ami gazdagabbá teszi a felületet. Ilyeneken kellene gondolkodni, nem azon, hogy "ha én nem photoshopot használok, akkor már nem is vagyok raj"... Ébresztő. Ilyenkor kellene elgondolkozni, hogy "te Józsi, lehet hogy hozzánk is bejöhetnek a rendőrök és örökre lecsuknak"... Egyik ismerősömmel történt már ilyen eset. A rendőrök úgy gondolták, hogy ő gyerekpornót tölt le és kimentek hozzá a kommandósok. A végén (3 hónappal később) nem találtak semmit a gépeken és visszaszolgáltatták, de a bíróság kirótt egy hétszázezer forintos büntetést a letöltött programok miatt. Nem vicc. Igen, most már nálunk is kezd beindulni a példát statuálás. Én azóta nem töltöttem semmit és minden olyasmit letöröltem/kidobtam, ami a bíróságnak "hasznos" lett volna.
Ezt az egészet nem most kezdték el! Már megy egy ideje, csak szökőévente "rontanak" be a kommandósok 1szer!

azt h érted h "A rendőrök úgy gondolták, hogy ő gyerekpornót tölt le és kimentek hozzá a kommandósok"?
éppen unatkoztak aztán gyerekpornót akartak vhol nézni?:D
Szerintem érdemes volt. Faszság ez az egész warez cucc. Egy ideje semmilyen warez programot nem töltöttem le és még mindig életben vagyok. Szerintem nagyon gáz, ha valaki ilyen multiplayer játékkal játszik. Meg amikor a "menő" videókészítők kiírják a videó végére, hogy ilyen és ilyen adobe és sony programokkal készítettem a videót. De persze megvenni "nem volt kedve" a programokat. Sok ilyen barom van. Ezek helyett milliónyi ugyanilyen képességekkel bíró program van, ingyen. Egyet mondok is, amit naponta használok: paint.net. Egyszerű, mégis kiváló képeket lehet vele csinálni, és rengeteg plugin van hozzá, ami gazdagabbá teszi a felületet. Ilyeneken kellene gondolkodni, nem azon, hogy "ha én nem photoshopot használok, akkor már nem is vagyok raj"... Ébresztő. Ilyenkor kellene elgondolkozni, hogy "te Józsi, lehet hogy hozzánk is bejöhetnek a rendőrök és örökre lecsuknak"... Egyik ismerősömmel történt már ilyen eset. A rendőrök úgy gondolták, hogy ő gyerekpornót tölt le és kimentek hozzá a kommandósok. A végén (3 hónappal később) nem találtak semmit a gépeken és visszaszolgáltatták, de a bíróság kirótt egy hétszázezer forintos büntetést a letöltött programok miatt. Nem vicc. Igen, most már nálunk is kezd beindulni a példát statuálás. Én azóta nem töltöttem semmit és minden olyasmit letöröltem/kidobtam, ami a bíróságnak "hasznos" lett volna.
Egy kérdés: az op.rendszered eredeti? Mert, ha nem dobhatod a kukába az egész nem warezolok mert az fujj de undorító elméleted: )