A PC igazi ellenlábasa
Cikkek/Interjúk 2010. december 4. 84 hozzászólás 5915 olvasás
Megjelent a Microsoft XBOX360-hoz a Kinect. Ez egy mozgást érzékelő kamera, hasonló játékélményt ígér mint a wii, csak ennél nem kell a kézben tartani semmit. Ez minket, PC-seket nem feltétlenül kell, hogy érdekeljen, azonban az eszköz kitalálója és tervezője Kudo Tsunoda a Gameinformer-en adott egy interjút, ami mellett egyetlen nagyobb gamer-oldal sem ment el szótlanul, mi se tegyük!
A teljes cikk angolul ezen a linken olvasható. A mondat, ami leginkább felkavarta a PC-s játékosokat és ezen belül is az FPS-eket favorizálók tömegét, az valahogy így olvasható magyarul: “...nem tudom elképzelni, hogy ezután bárki is PC-n játszon FPS-t....”
Elsőre én is azt mondtam magamban, hogy ez egy idióta... Egy mérnök az tervezzen eszközöket, gépeket, de ne ossza már az észt, hogy mivel és hogyan fogok/fogunk játszani “ezek után”.
Ebben rengeteg komment megerősített, ezrek küldték vissza a tervezőasztalhoz Kudot visszafogott, de inkább durva stílusban. A kommentelők egyértelműen visszautasítják világszerte, hogy a PC-s játékok haldoklanak. De több tucat hozzászólás és hivatalos közlemény elolvasása után kezdett bennem összeállni a kép.
Az FPS-t játszók legnagyobb táborát a CounterStrike-osok és a CoD-osok adják, a BF sorozattal játszók száma elenyésző hozzájuk képest, ezért most koncentrájunk rájuk.
A Counter Strike PC-n manapság egy erősebb estén még mindig akár 100.000 játékost is a gép elött tart, pedig nem ma jött ki, és ez meg is látszik a grafikáján -ez a HC-gamereket egyáltalán nem zavarja. Elfut egy nagyon szerény PC-n, nem kell hozzá erőmű.
A CoD sorozat legújabb része most jött ki, toplistás darab ismét, hagyjuk most, hogy milyen lett. Az átlag játékosoknak bejön, hiszen a steam adatok szerint kb. 100.000-en játszák ezt is naponta.
Ezek globális adatok. Látszik, hogy megéri PC-re FPS játékokat kiadni, de mit hoz a jövő?
Konzolokat
A HALO sorozat legújabb darabjának BÉTA tesztjén 800.000 felhasználó vett részt. Egyetlen nap alatt csak az USA-ban 200 millió dollár értékben fogyott el kicsit több mint 3.000.000 példányban. Az EU-ban ehhez jött még kb. 900.000 db. A sorozat ezzel az epizóddal eléri a minimum 2 milliárd dollár árbevételt!!! A példányszámok KIZÁRÓLAG XBOX360 eladási adatok.
A CoD legújabb része ismét robbantott. 360 millió dollár az első nap. Ebből a PC-s eladások pár százalékot tesznek ki.
A konzolos multi-csatákat nem zavarják meg csíterek, a lagg többnyire ismeretlen fogalom, és a grafika mindenkinél egyforma. Nem számít, hogy hány százezerért vettél videókártyát. Egy jobb grafikus kártya árából játékkal együtt meg van a konzol. Az pedig, hogy nincsenek warok a konzolosoknak nem hiányzik. A beépített voice progikkal és chat lehetőségekkel, barátlistákkal ellátott játékokkal ugyanúgy tudjuk a haverokkal tolni esténként.

Egy, a Kinect-hez hasonló, forradalmi újítás PC-re is készülhetett volna, de minek, kinek? Az FPS-t jászók legnagyobb tábora, a CS- közösség biztosan nem áll át 5-10 év után az egérről. De szerintem a CoD-osok sem. Ők egérrel és billentyűzettel alázzák egymást a virtuális harcmezőn. Hivatalosan kevesen vannak ahhoz, hogy a fejlesztők újra rájuk, RÁNK figyeljen, mint amikor az első 3d-s gyorsítókártyákat gyakorlatilag kierőszakolta a játékipar. Az új játékokat statisztikailag már nem játszák annyian, legalábbis nem PC-n.
Kevesen maradtunk akik MEGVESZIK a játékokat PC-re, a többség inkább letölti és ezzel leépítik az egész PC-s iparágat. Már leépítették. Az egyik magyar fájlcserélő oldalon a CoD-ot és a BFBC2-t több mint 100.000-en töltötték le. Ez csak egyetlen torrent oldal és csak magyarország. A kiadók a legutóbbi jelentésekben már tippelni sem mernek a kalózkodás mértékéről inkább azt mondják, minden eladott játékra 50-100 warez példány jut.
Egy zárójeles adat szintén PC-ről: a WoW legújabb részére még Magyarországon is várni kell, nem tudnak belőle eleget szállítani ebben az évben, EU-szerte nagy gondok lesznek emiatt a karácsonyi szezonban. Miért??? Mert meg kell venni ahhoz, hogy tudjál vele játszani. Ezért a játékosok megveszik. Cserébe folyamatos support, és fejlesztés jár.
A konzolosok megveszik a játékokat, akár multi akár single módban tolják utána, ezzel az egekbe röpítve a konzolt gyártó cégeket, akiknek minden egyes eladott játék után jár a liszenszdíj. Ekkora pénzből már lehet új, forradalmi hardwareket fejleszteni KONZOLHOZ. A SONY-t gyakorlatilag a PS3 tartja életben.
Mielött virtuálisan elásnátok, és árulónak kiáltanátok ki, még elmondanám, hogy ez az írás a számok és tények egyszerű vizsgálata után született. Ha a PC-s FPS-ek eltünnek én nem valószínű, hogy átállok konzolra, inkább kitömöm és a falra szögelem az egeremet.
Nemrég megjelent itt nálunk egy cikk( Az FPS jövője) arról, hogy mitől lehetnének ismét jók az FPS játékok. Ez az írás inkább arról szól, miért nem fognak a jelen körülmények mellett beruházni új ötletbe vagy ha mégis, akkor ahhoz kell vennünk egy konzolt.
Minden szám, statisztika, tendecia, fejlesztés azt mutatja, hogy a komoly PC-s FPS-ek ideje lejárt. Sajátos optimizmusom viszont azt mondatja velem, hogy egy új, nagy ötlet (lásd másik cikk) még megmentheti az iparágat és nem kell a TV elött hadonászva játszanunk.
Kapcsolódó cikkek
úgyis lesz majd olyan, hogy kitalálnak egy olcsó, erős és keveset fogyasztó hardvereket PC-re és akkor meg a konzol fog cumizni. (lehet túl előre gondolkodok, de az biztos, hogy a PC tovább fog élni, mint bármelyik konzol :) )

A cs 1-6-tal meg a sourcel felesleges következtetéseket levonni,mivel azóta kicsit fejlődött a piac.Arra meg hogy a pécések az érettebb korosztályból kerülnek ki gondolom a cod és a magyar wow törtszerver réteg a kivétel :D
3% pécés black ops, gondolkozzatok jövőre ennyi sem lesz...
Vagy ha köztes megoldást akar menjen paintballozni!
1ik sem adja nekem meg azt az élményt amit a CS 1.6! Sőt tovább megyek egyik PCre kijött FPS sem képes erre! A CS 1.6 nem azért a világ legjobb fps játéka mert a legszebb. Mert ügye ott van a Source.
Kiváló marketing fogás volt h megvedd a jobb hardwaret! Meg szép a Source. Szép szép, de a faszom is szép azt mégse játszunk vele.
Azért a világ legjobb játéka mert tökéletesen megtalálta az egyensúlyt a valóság és a valótlan között 1 olyan dimenzióban amit egérrel és billentyűzettel lehet játszani. És elég nehéz ahhoz, hogy akármeddig motivációt adjon maga a játék más kérdés hogy az élet közbeszól.
Továbbá globáéisan a CS 1.6nak van a legprofibb szellemisége! Ezt mindenki érzi aki valaha elmerült az 1.6ba. Én nagyon tisztelem Török Balázst és tisztában vagyok vele hogy ha ő nincs sokan nincsenek sehol az 1.6 ban ma magyarországon! És ugaynez igaz Goda Tamásra is! És még sok régi elfeledett nagy öregre.
Sokan hajlamosk elfelejteni, hogy sok régi játékosnak mennyit köszönhetünk mi!
A majom nem mászik vissza a fára.
Tény hogy egymás között megvoltak a maguk vitái de ez már történelem! Kodiak Zseniális Source karriert futott be az 1.6 után és letette a névjegyét a nemzetközi mezőnyben is!
De ugyanez a vonulat még meg volt az 1.5 korában is! a 3Dt verő FoP! Csak még külföldön a fejlődés a 3szorosára kapcsolt itthon nagy mértékben lelassult. És ez nem a játékosok hibája!
Az ilyesfajta consoleos próbálkozásokról pedig az a véleményem, hogy bár nem vagyok sztárjátékos! A CS 1.6 életem része lett! és ezt a részt nem tudja pótolni semmi mert egyéni érzéseket ad legfeljebb felvehetek mellé újabb mókát de nem vágyom rá mert magánéletre az embernek szüksége van!
Vagy ha fel is veszek másik hobbit akkor azt nem a számítógép környékén keresem, és ebbe a consoleok is beletartoznak, mert ezen a palettán a CS 1.6 a tető!
És szerintem hasonlóan vannak ezzel sokan ezért írtam kisregényt, mert kíváncsi vagyok kiből mit vált ki.
Amit leírtam abszolút az álláspontom senkit semmiről nem akarok meggyőzni!
És nem nézem le azt aki Sourecozik mert abban is munka van. Csupán az én életemben ennyit jelent a Source az fpsek terén vagy a Red Alert 3 a stratégiák terén vagy a Tiberium Wars ugyanazt a célt szolgálják vegyél erős gépet 1 primitív de nagyon szép szarért!
SC és Generals ZH illetve a sima a király ebben a kategóriában!
Warez ide vagy oda, ha egy gyártó jó játékot gyárt akkor azt meg fogják venni. Sajnos mostanában csak szarokat csinálnak.. és ez is részben a multiplatformnak köszönhető.
Amíg léteznek olyan emberek mint John Carmack nem kell attól tartani, hogy kifogyunk a játékokból
Vagy ha köztes megoldást akar menjen paintballozni!
1ik sem adja nekem meg azt az élményt amit a CS 1.6! Sőt tovább megyek egyik PCre kijött FPS sem képes erre! A CS 1.6 nem azért a világ legjobb fps játéka mert a legszebb. Mert ügye ott van a Source.
Kiváló marketing fogás volt h megvedd a jobb hardwaret! Meg szép a Source. Szép szép, de a faszom is szép azt mégse játszunk vele.
Azért a világ legjobb játéka mert tökéletesen megtalálta az egyensúlyt a valóság és a valótlan között 1 olyan dimenzióban amit egérrel és billentyűzettel lehet játszani. És elég nehéz ahhoz, hogy akármeddig motivációt adjon maga a játék más kérdés hogy az élet közbeszól.
Továbbá globáéisan a CS 1.6nak van a legprofibb szellemisége! Ezt mindenki érzi aki valaha elmerült az 1.6ba. Én nagyon tisztelem Török Balázst és tisztában vagyok vele hogy ha ő nincs sokan nincsenek sehol az 1.6 ban ma magyarországon! És ugaynez igaz Goda Tamásra is! És még sok régi elfeledett nagy öregre.
Sokan hajlamosk elfelejteni, hogy sok régi játékosnak mennyit köszönhetünk mi!
A majom nem mászik vissza a fára.
Tény hogy egymás között megvoltak a maguk vitái de ez már történelem! Kodiak Zseniális Source karriert futott be az 1.6 után és letette a névjegyét a nemzetközi mezőnyben is!
De ugyanez a vonulat még meg volt az 1.5 korában is! a 3Dt verő FoP! Csak még külföldön a fejlődés a 3szorosára kapcsolt itthon nagy mértékben lelassult. És ez nem a játékosok hibája!
Az ilyesfajta consoleos próbálkozásokról pedig az a véleményem, hogy bár nem vagyok sztárjátékos! A CS 1.6 életem része lett! és ezt a részt nem tudja pótolni semmi mert egyéni érzéseket ad legfeljebb felvehetek mellé újabb mókát de nem vágyom rá mert magánéletre az embernek szüksége van!
Vagy ha fel is veszek másik hobbit akkor azt nem a számítógép környékén keresem, és ebbe a consoleok is beletartoznak, mert ezen a palettán a CS 1.6 a tető!
És szerintem hasonlóan vannak ezzel sokan ezért írtam kisregényt, mert kíváncsi vagyok kiből mit vált ki.
Amit leírtam abszolút az álláspontom senkit semmiről nem akarok meggyőzni!
És nem nézem le azt aki Sourecozik mert abban is munka van. Csupán az én életemben ennyit jelent a Source az fpsek terén vagy a Red Alert 3 a stratégiák terén vagy a Tiberium Wars ugyanazt a célt szolgálják vegyél erős gépet 1 primitív de nagyon szép szarért!
SC és Generals ZH illetve a sima a király ebben a kategóriában!
Akkor gyere át barátom és állj be a "nemadja" játékosok népes táborába!!! Hiszen ha átjönnél megtanulnád, hogy egyáltalán nem tudsz lőni! :D
És ennyi... ezt már nálad okosabbak mondták jópáran, akik átjöttek és karriert futottak be... ezt a szöveget azok fújják akik leragadtak az 1.6 mellett és ezzel a dumával " a CS 1.6 sokkal jobb" maradnak is mellette...
Hiszen vagy a gépük nem bírja a Source-t, vagy már ő maguk nem tudnak megbirkózni a problémával....
Hiszen minek játsszak egy ultralow grafikájú, de jó taktikai játékkal, ha ugyanez megvan szebben, okosabban is...
Na erről ennyit...
Angliában 3%- black opsot adtak el pc-re( wii-re 5 %!)Hülyeség azon vitatkozni hogy van-e jövője az fps-nek konzolon, ha már ez a jelen.Tessék kicsit kitekinteni a pc világából és adatokat keresni.
Amúgy a konzol azt a réteget fogja meg akik többet játszanak... vagyis a gyerek korsztályt!
A PC az ennél kevesebb, ám de komolyabb játékostársadalom...
Amúgy nekem nem fog álmatlan éjszakákat okozni ha nem játszhatom pl. a god of war 3. részével, hiszen az eddigiek sem érdekeltek...
Angliában 3%- black opsot adtak el pc-re( wii-re 5 %!)Hülyeség azon vitatkozni hogy van-e jövője az fps-nek konzolon, ha már ez a jelen.Tessék kicsit kitekinteni a pc világából és adatokat keresni.
Amikor konzolon játszottam, az csak olyan "haverokkal összeülősben" volt király... egyedül unalmas...
Mert tartalmas játékok nem játszhatók akkora élvezettel mint PC-n!
PC-n minden sokkal bonyolultabb (ezt a jó értelemben mondom), nem olyan lebutított mint az "amerikai" világ!
A grafika megint csak a PC oldalára súlyozza a mérleget! Hiszen a mai modern videokártyákkal messze übereli bármely jelen kapható konzolt! Nekem Sapphire HD5870 VAPOR-X-em van, szóval tudom miről beszélek!
Természetesen vannak olyan játékok melyek élvezetesebbek konzolon... dehát istenem, csak egy kontroller kell hozzá, és egy HD TV... oszt jónapot!
Semmi különös nincs ebben, csak a mobilitása!
Természetesen lehet, hogy a játékgyárak ezt máshogyan látják... de addig amíg csőstül jönnek a játékok, és mindegyiket gyártják PC-re nincs baj... és ez így is fog maradni!!!
A PC mindig élni fog! Ez nem kérdés!!!
Bizton állíthatom, hogy nem lesz etéren változás! Max jobban lekódolt játékok, hogy ne lehessen másolni őket 100ezrével!

Szóval, én körülbelül 1992-93 óta játszok FPS-ekkel azaz megközelítőleg 20 éve. Mindent végignéztem, kipróbáltam, mert egyszerűen imádok játszani és ami nagyon fontos, FPS-ekkel imádok játszani.
Én azt gondolom a témáról, HOGY NEHOGY MÁ OLYANOKAT, OLYAN ÉRZÉSSEL TUDJ LŐNI, MINT PC-n.....
De tényleg emberek, én is kipróbáltam XBOX-ot, PS3-t, WII-t de azt az érzést egyik sem tudta visszadni:
- mint amikor a DUKE 3D-ben rpg-vel kilövöd a földönkívűlit, CS 1.6-ban egymás után nyomsz 5 "hecsátot", a Q2-ben nyomod a 15-ös killstreak-et vagy TeamFortress 2 - ben Soldierral lőssz egy 2-3 airshot-ot.
És azt csak te csináltad, nincs jobbfelső gomb, ami kicsit segít célozni, meg nincs idegesítő továbbfordulás a tengelyed körül a joy miatt, és a fejes is nagyobb valószínűséggel a te ügyességednek köszönhető.
Igen, sajnálom és bocsánat a COD sorozat szerelmeseítől, de az utóbbi két-három rész, kritikán alulira sikeredett,( Ugyanitt jár most körübelül a BF is.) hol van már az 1-2 által felállított mérce... Na elmondom, a konzolokban, és itt jönn az, hogy bár a Kinect nem tudom hogyan kapcsolodik a témához, de konzol csakugyan kifogja végezni a PC-s játékipart.
Hogy miért, ezt csak és kizárólag a kiadóknak köszönhetjük, akik mindenféleképpen, a minél nagyobb profit érdekében, minden platformra fejlesztenek. A legnagyobb baj, hogy elöbb van konzolos változat mint PC-s.
Egyetlen mentsvár amit látok, az a Machintos felemelkedése és ezáltal, a PC-s játékipar megmenekülése .... sajnos ... és talán....
amúgymeg
HALÁL A KONZOLRA!:D
Szal nincs már scene nincs már semmi az egész egy ilyen nagy szar káosz lett... ebben szerintem benne van a konzol gyártók keze is... nekik csak jó ha a pc haldoklik....
Urban Terrornak pl hihetetlen jó feelingje van csak sajna kevesen ismerik pedig tök ingyenes és nincsenek csíterek. Combat Arms is jónak tűnik, remélem ha már végképp nem adnak ki FPS-t pc-re akkor ezek a gamek kapnak kicsit nagyobb nyilvánosságot.
Csak Wii -re megjelenő FPS játék amit semmilyen más platformra nem írnak meg. Ez csak egyetlen példa de számtalan ilyen játék van minden platformra. Az FPS-nek van jövője a konzolokon... az más kérdés hogy a Kinect nem fogja megváltani a világot ilyen téren. Egy Kinect árából lazán veszel egy Wii-t amin élvezetesebb FPS játékokat találsz.
Vagy ha köztes megoldást akar menjen paintballozni!
1ik sem adja nekem meg azt az élményt amit a CS 1.6! Sőt tovább megyek egyik PCre kijött FPS sem képes erre! A CS 1.6 nem azért a világ legjobb fps játéka mert a legszebb. Mert ügye ott van a Source.
Kiváló marketing fogás volt h megvedd a jobb hardwaret! Meg szép a Source. Szép szép, de a faszom is szép azt mégse játszunk vele.
Azért a világ legjobb játéka mert tökéletesen megtalálta az egyensúlyt a valóság és a valótlan között 1 olyan dimenzióban amit egérrel és billentyűzettel lehet játszani. És elég nehéz ahhoz, hogy akármeddig motivációt adjon maga a játék más kérdés hogy az élet közbeszól.
Továbbá globáéisan a CS 1.6nak van a legprofibb szellemisége! Ezt mindenki érzi aki valaha elmerült az 1.6ba. Én nagyon tisztelem Török Balázst és tisztában vagyok vele hogy ha ő nincs sokan nincsenek sehol az 1.6 ban ma magyarországon! És ugaynez igaz Goda Tamásra is! És még sok régi elfeledett nagy öregre.
Sokan hajlamosk elfelejteni, hogy sok régi játékosnak mennyit köszönhetünk mi!
A majom nem mászik vissza a fára.
Tény hogy egymás között megvoltak a maguk vitái de ez már történelem! Kodiak Zseniális Source karriert futott be az 1.6 után és letette a névjegyét a nemzetközi mezőnyben is!
De ugyanez a vonulat még meg volt az 1.5 korában is! a 3Dt verő FoP! Csak még külföldön a fejlődés a 3szorosára kapcsolt itthon nagy mértékben lelassult. És ez nem a játékosok hibája!
Az ilyesfajta consoleos próbálkozásokról pedig az a véleményem, hogy bár nem vagyok sztárjátékos! A CS 1.6 életem része lett! és ezt a részt nem tudja pótolni semmi mert egyéni érzéseket ad legfeljebb felvehetek mellé újabb mókát de nem vágyom rá mert magánéletre az embernek szüksége van!
Vagy ha fel is veszek másik hobbit akkor azt nem a számítógép környékén keresem, és ebbe a consoleok is beletartoznak, mert ezen a palettán a CS 1.6 a tető!
És szerintem hasonlóan vannak ezzel sokan ezért írtam kisregényt, mert kíváncsi vagyok kiből mit vált ki.
Amit leírtam abszolút az álláspontom senkit semmiről nem akarok meggyőzni!
És nem nézem le azt aki Sourecozik mert abban is munka van. Csupán az én életemben ennyit jelent a Source az fpsek terén vagy a Red Alert 3 a stratégiák terén vagy a Tiberium Wars ugyanazt a célt szolgálják vegyél erős gépet 1 primitív de nagyon szép szarért!
SC és Generals ZH illetve a sima a király ebben a kategóriában!
menjetek ki inkább focizni-kosarazni-csajozni, mint hogy ilyen hülyeségen elmélkedjetek, mert tökre nincs rálátásotok/rálátásunk a dolgokra. (és ez a RIP PC hülyeségeket meg nyugodtan el lehet hagyni...a PC eddig is élt és élni fog, max nem gamelésre fogjuk használni(vagyis pontosabban nem lesz annyira széles játéklista, mint konzolokon), mert a PC-t nem csak játékra találták ki...)
de ha vennék is konzolt (aminek kicsi az esélye) akkor is PS-t vennék , de xarboxot biztos nem, mert csak a lehúzásról szól az egész ott...ja meg a gagyi LIVE-ukról, ami a büdös életben nem éri el a steam színvonalát, de azért ki akarnák szorítani azt is.

Amm meg ha ilyen "kinect'-ezni akarnak az eberek akkor inkább takarodjanak el Paintballozni vagy álljanak be a seregbe én viszont maradok a PC-nél és esküszöm a gépemre, hogy SOHASEM VÁLTOK ÁT MÁSIK KONZOLRA!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Pc a legjobb az FPS-es játékok terén szerintem a többikonzolt meg nyomják fel maguknak
Atportolt valamik maradnak nekunk, de ezeket legalabb le lehet tolteni torrentrol...
Nekem ez a véleményem!
csörög a telcsi az ember felveszi
-gyere holnap után focizni, jó időt mondanak
-oké!
a nagy nap.
csörög a teló
-bazd esik az eső üljünk le akkor a kinect elé
ha most tovább visszük nem kifejezetten fps-re nézve a dolgokat, de még sokan így is az élvezhetőség kedvéért megveszi, hisz itt ez a mekkora baromság ez az ugrálás azért van, mert ti a pc-be nőttetek bele.
én is abba nőttem bele, de néha elég gecire unalmas 4-5 órát ülni míg, ha közben mozgol az sokkal jobban adja a játék élvezhetőségét, valamint ez új lehetőséget nyithat olyan szempontból, hogy minnél inkább szabadabban lehet mozgatni majd a karaktert így annál inkább fontosabb, hogy milyen képességekkel rendelkezel, így mondjuk egy swat izggisebb, élvezhetőbb lehet(ha már lentebb volt szó a régebbi játékokról), ez a mozgás számtalan új lehetőséget teremthet az fps mozgási terében ami olyan egyedi megoldásokhoz vezethet egy akcióban ami sokkal inkább élethű
csörög a telcsi
-gyere paintball szombaton
oké
szombat
-fos esős az idő ne menjünk paintballozni
-oké akkor, kockuljunk be és megúszunk egy alapos elázást
Egyébként végre egy cikk, ami számomra érdekes, jól össze van rakva és olvastam volna a folytatást tovább, persze ha lett volna. grat sydac.
csak egy példa, pár napja volt szó a suliban hasonló témáról, kb 10-12en beszélgettünk ebéd közben, s én dobtam fel a témát hogy pc-n kéne tolni egy fifa bajnokságot együtt, majd mindenki leszavazott hogy márpedig pc-n biztos nem, áthozzák az xboxot és csak úgy.. :D
de másban is ez a véleményük, én biztos vagyok benne hogy a konzolé a jövő.. Sajnos vagy nem sajnos, ez tényleg így van.
#47 Ez sem igaz. 1-2 héttel ezelött keresett a blizzard programozokat konzole-ra. Ha minden igaz a D3 miatt. Ok is érzik, hogy jo bevétel.
Az a baj, a legtobb uj játék szar. Volt egy szint amit már nem tudnak utni. Gondoljatok bele hany olyan regi jatekot ismertek amivel a mai napig leultok és szivesen jatszanatok vele?
Kis példa:
NFS -> MEnnyire jo volt anno, hogy az ellenfel ment... Ha kezdo voltal 0-ba vertek, ha jo voltál akár koroket vertel az ellenfelre. A mostani NFS-ek milyenek? Ha kezdo vagy az ellenfél belassul, ha tul gyors vagy, akár easy mode-ban is tartja a sebessegedet...
Half-life 1-2 -> Mai napig az egyik kedvenc FPS-em, a story-t egyik ilyen fajta jatek sem uberli.
Doom 3 -> jo nagy fail lett, ahhoz keppest, hogy a doom 1-2-ben csak irtani kellett, a Doom3 meg jaj feljunk egy kicsit meg paraztatos jatek, aminek a doom-hoz (az eredetihez) koze se volt
Gran Turismo -> 1-2 volt a legjobb, a versenyzesre ment meg a tomerdek kocsira. Az utolso Gran Turismo-t mar vagy lassan 2 eve huzzák mert fikázák az 5-10 evesek, hogy jaj nem torik benne az auto. A gran turismonak sose az auto tores volt az erosegge.
Counter-Strike -> Ingyenes játéknak indult, es most hol van. Ha nem lett volna ingyen nem biztos, hogy itt tartana.
WoW - Sajnos nekem a regebbi jobban bejott, de ez az a jatek amit én a társaság miatt játszom.
Én nem fogok váltani, ha meg is teszem akkor sem XBOX-ot veszek, mert egyszeruen utálom, a legtobb játek erre jon ki, de kb le...rom. PS párti vagyok és az is maradok. De mindenek elott PC.
Valaki meg irta, hogy a legtobb PC-s jatekos inkabb letolti crackelten, hat nem tudom en egyetértek veluk. Mostanaban olyan hulladek 0 játekokat adnak ki, hogy a penzt sem érik meg. Inkabb megnézek egy játekot es ha tetszik, ha megutotte azt a szintet akkor megyek a boltba és megveszem.
ha viszont a pc akarja megtartani és/vagy növelni a táborát, akkor igazán leállhatna a csillivilli fényűző megoldásokról, egyszerűen tartsa a szintet egy bizonyos intervallumban, ne kelljen félévente új vasat v. videjókártyát venni, hogy fusson rajta egy játék, inkább a játékélményt növelje.
Ahogy többen megírták már a konzol játékárai igazából a konzolgyártók tiszteletdíjai is, bár számomra akkor is horror a 13-14 ezres játékok megvétele, bár még mindig olcsóbb, mintha pc-re vennénk, mert itt ugye a dobozt is kell fejleszteni hozzá, hogy elfusson rajta.
visszatérve: szerintem a pc ideje baromira nem járt még le... sok embernek arra nem telik, hogy cs acc-ot vegyen, nemhogy tobb ezer forintos konzolokat + hozzá 12e-15e forintos játékokat :D
A konzolok nem elvezhetosegben verik meg a pcket, hanem szocializacioban, nekem eleg sok haverom-baratom van, akik abszolut nem "kockak" es sose jatszottak gepen semmit komolyan, max 1-1 single jatekot regebben es nem is kulonosebben koti le oket, de a konzol igen, megis a kerdes nem a konzolban keresendo, hanem a szocializacioban.
Szeretnek konzolozni, mert kozvetlen, haverokkal funoltok a jatek elvezeteert jatszatok, kozbe megvitatjatok a csajos storykat, ezt-azt es megis csinaltok vmit ami szorakoztato.
Gepen, interneten pedig aki nem "ebben nott fel" annak ez tulsagosan tavoli, sokkal inkabb szeret osszeulni a haverokkal, mint 1 programon keresztul tarsalogni erre ott a facebook es a netszocializacio, de kellenek a tenyleges interakciok is es ezekre egy remek lehetoseg a konzol. Ennyi. (raadasul megfizetheto aron van boven.)
Egyébként végre egy cikk, ami számomra érdekes, jól össze van rakva és olvastam volna a folytatást tovább, persze ha lett volna. grat sydac.
csak egy példa, pár napja volt szó a suliban hasonló témáról, kb 10-12en beszélgettünk ebéd közben, s én dobtam fel a témát hogy pc-n kéne tolni egy fifa bajnokságot együtt, majd mindenki leszavazott hogy márpedig pc-n biztos nem, áthozzák az xboxot és csak úgy.. :D
de másban is ez a véleményük, én biztos vagyok benne hogy a konzolé a jövő.. Sajnos vagy nem sajnos, ez tényleg így van.
ha viszont a pc akarja megtartani és/vagy növelni a táborát, akkor igazán leállhatna a csillivilli fényűző megoldásokról, egyszerűen tartsa a szintet egy bizonyos intervallumban, ne kelljen félévente új vasat v. videjókártyát venni, hogy fusson rajta egy játék, inkább a játékélményt növelje.
Ahogy többen megírták már a konzol játékárai igazából a konzolgyártók tiszteletdíjai is, bár számomra akkor is horror a 13-14 ezres játékok megvétele, bár még mindig olcsóbb, mintha pc-re vennénk, mert itt ugye a dobozt is kell fejleszteni hozzá, hogy elfusson rajta.
Persze, talán, majd egyszer - ez most csak hype, aminek (már bocs) bedölni és hozzátenni is ostobaság. Mintha első számú Viktorunk közölné, hogy kész az első magyar villany autó, ezért a németek és a japánok fel is hagyhatnak a fosszilis üzemanyagú autógyártással. Csak arra hívja fel a figyelmet, hogy vki méretes baromsággal akar ingyen reklámot, mások meg szívességet tesznek neki (akik leközlik).
15 éve a kínai piacos konzolhoz is adtak pisztolyt, ami működött a csöves TV-vel - most ki használ otthon pisztolyt FPS-hez?
#2 hsz meg találó: Megnézném hány prau nyomna le egy BO3-at úgy, hogy nem csak a két kézfejét (leginkább) használja. Soha nem fogja átvenni egy első sorban szem-kéz koordinációt és mentállis képességeket igénylő játékban a "beviteli eszköz" szerepét egy olyan dolog, amihez komoly fizikum kell - az már egy teljesen másik játék lenne.
Szóval hype, mégpedig buta, átlátszó és szar - köszönjük, hogy okoskodhattunk egy sort.
tévedsz, vannak, sőt konzolos ligák, azért nem annyi csapat van mint mondjuk PC-n, de sok és még LAN (!!!!!!!) is van konzollal. :)
amúgy van ps3am, volt xboxom is, mind2 nagyon üt,már szinte nem is veszek pc-re játékot, mert krvadrága folyamatosan updatelni a hardwaret, 1 hét alatt meg lehet szokni a konzolos fps irányítást és elég gizda is szerintem :)
csörög a telcsi az ember felveszi
-gyere holnap után focizni, jó időt mondanak
-oké!
a nagy nap.
csörög a teló
-bazd esik az eső üljünk le akkor a kinect elé
ha most tovább visszük nem kifejezetten fps-re nézve a dolgokat, de még sokan így is az élvezhetőség kedvéért megveszi, hisz itt ez a mekkora baromság ez az ugrálás azért van, mert ti a pc-be nőttetek bele.
én is abba nőttem bele, de néha elég gecire unalmas 4-5 órát ülni míg, ha közben mozgol az sokkal jobban adja a játék élvezhetőségét, valamint ez új lehetőséget nyithat olyan szempontból, hogy minnél inkább szabadabban lehet mozgatni majd a karaktert így annál inkább fontosabb, hogy milyen képességekkel rendelkezel, így mondjuk egy swat izggisebb, élvezhetőbb lehet(ha már lentebb volt szó a régebbi játékokról), ez a mozgás számtalan új lehetőséget teremthet az fps mozgási terében ami olyan egyedi megoldásokhoz vezethet egy akcióban ami sokkal inkább élethű
csörög a telcsi
-gyere paintball szombaton
oké
szombat
-fos esős az idő ne menjünk paintballozni
-oké akkor, kockuljunk be és megúszunk egy alapos elázást
csörög a telcsi az ember felveszi
-gyere holnap után focizni, jó időt mondanak
-oké!
a nagy nap.
csörög a teló
-bazd esik az eső üljünk le akkor a kinect elé
ha most tovább visszük nem kifejezetten fps-re nézve a dolgokat, de még sokan így is az élvezhetőség kedvéért megveszi, hisz itt ez a mekkora baromság ez az ugrálás azért van, mert ti a pc-be nőttetek bele.
én is abba nőttem bele, de néha elég gecire unalmas 4-5 órát ülni míg, ha közben mozgol az sokkal jobban adja a játék élvezhetőségét, valamint ez új lehetőséget nyithat olyan szempontból, hogy minnél inkább szabadabban lehet mozgatni majd a karaktert így annál inkább fontosabb, hogy milyen képességekkel rendelkezel, így mondjuk egy swat izggisebb, élvezhetőbb lehet(ha már lentebb volt szó a régebbi játékokról), ez a mozgás számtalan új lehetőséget teremthet az fps mozgási terében ami olyan egyedi megoldásokhoz vezethet egy akcióban ami sokkal inkább élethű
csörög a telcsi
-gyere paintball szombaton
oké
szombat
-fos esős az idő ne menjünk paintballozni
-oké akkor, kockuljunk be és megúszunk egy alapos elázást
Mi lenne, ha PC alatt is lenne ilyen hardver?

Age of Empireshttp://aoe.rts.hu/
Battlefieldhttp://www.battlefield.hu/
Call of Dutyhttp://www.cod.hu/
Counter-Strikehttp://www.counter-strike.hu/
DOTAhttp://dota.rts.hu/
Half-Lifehttp://www.half-life.hu/
League of Legendshttp://lol.rts.hu/
Need for Speedhttp://www.nfs.hu/
StarCrafthttp://sc.rts.hu/
Team Fortresshttp://www.teamfortress.hu/
TrackManiahttp://www.trackmania.hu/
Warcrafthttp://w3.rts.hu/
OGC Webshophttp://shop.ogc.hu/
Steamhttp://www.steam.hu/
Mumblehttp://www.mumble.hu/
Crysis 2http://www.crysis-online.hu/
Game Starhttp://www.gamestar.hu/
Garry's Modhttp://www.gmod.hu/
Grand Theft Autohttp://www.gta.hu/
Mafiahttp://www.mafia-game.hu/
Minecrafthttp://www.minecraft.hu/
Quakehttp://www.quake.hu/
Red Orchestrahttp://www.redorchestra.hu/
Terrariahttp://www.terraria.hu/

Index 