Nap mint nap több mint 3 millió ember jelentkezik be Steam accountjával, hogy különféle többjátékos, illetve egyszemélyes, kampány játékokkal játszhasson, mindegy hogy versenyszerűen vagy unaloműzés céljából, netán hobbiból vagy élvezetből. Egyszóval teljesen mindegy, hogy milyen célból regisztráltak az emberek a Steamre, biztosan a játék miatt tették.
Mivel is játszunk?
Nem elhanyagolható a mára már szinte realisztikus grafikával és fizikával rendelkező játékoknál az élmény. Ez legfőképpen a számítógépünkben dolgozó hardware-ektől függ.
Kezdjük a videó kártyánál: A legtöbben, több mint 59%-a a játékosoknak Nvidia videó kártyát használ. Ezek közül is a leggyakrabban előforduló 3 típus a 8800, 9800 és a GTX 260. Igaz az ATI kártyák második helyen vannak, mégis kicsit kevesebb mint 33%-a a felhasználóknak használja csak ezt a videóvezérlőt. Ezek közül első három helyen a 4800 széria, majd az 5700 szériás kártyák jönnek, és végül a 5800 szériások. Harmadiknak az Intel grafikai kártyái kicsivel több mint 6%-kal, végül egyéb kártyát majdnem 2%-a használ a játékosoknak.
Nem elhanyagolható a processzor sem.35%-nál többen használnak 4 magos processzorokat. 2 magos processzorokat 52 és fél százaléka használ a felhasználók közül. Jó öreg 1 magos csodákat manapság már kevesen használnak: a játékosok alig több mint 10%-a rendelkezik ilyennel. Eszméletlen fölénnyel 0.01%-kal, (körülbelül 320 felhasználó) a 12 magos processzor viszi a prímet. Ezek közül az Intellel szimpatizáló felhasználók több mint 72%-a használja ezt a CPU-t, míg a maradék 27 százaléka a játékosoknak AMD mellet döntött.
Nézzük a DirectX-et. Windows 7 alatt a DX11 nyújtotta lehetőségeket 5,6 százaléka élvezi ki a felhasználóknak. Legtöbben - tízszer annyian mint a legfrissebb verzióból - DX10-et használnak: kicsivel több mint 56 százaléka a felhasználóknak ezt telepítette a gépére. Már kevesen játszanak DX9 alatt (de még mindig vannak), ugyanúgy mint DX8-cat is alig használnak - mindkét verzió felhasználóbázisának picivel több mint 5%-os részesedése van a DirectX tortából.
Vannak még olyan régi játékosok, akik ragaszkodnak a gépükhöz, s vannak akik mindig törekednek a legújabb, legfejlettebb cuccokra.
Mindent figyelembe véve az mondható el, hogy átlagosan 4 GB RAM-mal játszunk, 1680x1050-es felbontás mellett. A játékosok 77%-a használ mikrofont játék közben és 64 bites Windows 7 rendszer figyel a gépükön. Mac rendszerrel rendelkezők közül a 10.6.5-ös verziót használják a legtöbben - természetesen 64 bites verzióban.
én játszottam a promoddal ugyan olyan mint a source csak belehet állítani hogy pl az m4-en source vagy 1.6 skin legyen amúgy úgy olvsatam, hogy 2011 jan. 29.-én kijön a teljes Cs PROMOD
szerintem ilyet sehol sem írtak, hogy a teljes kijön...
én játszottam a promoddal ugyan olyan mint a source csak belehet állítani hogy pl az m4-en source vagy 1.6 skin legyen amúgy úgy olvsatam, hogy 2011 jan. 29.-én kijön a teljes Cs PROMOD
3-4 eve is kb 'par honapon belul kijon' allapotban volt :DDDD
én játszottam a promoddal ugyan olyan mint a source csak belehet állítani hogy pl az m4-en source vagy 1.6 skin legyen amúgy úgy olvsatam, hogy 2011 jan. 29.-én kijön a teljes Cs PROMOD
Láthatóan nem vagy tisztában az általad említett 2 játékkal. A CIV5 és az FM igenis maradandó játékok, mégpedig a kocka rajongótáboruknak köszönhetően. Az FM legközelebb októberben lesz nem népszerű, amikor kijön a következő rész;> Ne szólj bele olyanba, amiről fogalmad sincs;>
Gyújtom az uccsót, hagyom hogy szúrjon Ez ragadós szabadság, végig szívom Szítom a tűzet, itt az érzelem üzlet Ahol életek függnek a legszebb nőktől A hercegnőktől minden herceg görcsöl
++
ense szeretem cod-ot nemtudom valamiert ez a minden fegyverre tavcso lezer hoerzekelo granatlovo meg mittomen meg taviranyitos auto meg nem is jon be ez a zoomolas job gombal igen grafika tenyleg szep akinek fullos gepe van. Nekem 1.6 a favorit egyszeru (alap) fegyverek nincs tavcso semmi rendes AK m4 nekem ez nagyon bejon szerintem nagyon el lett talalva nem hiaba egyik legnepszerubb fps jatek mivel kb minden "kocka eventen" megtalalhato es eleg sokan nezik is a meccseket nem csak jatszanak. Es persze (aki tud) az eleg sok penzt is keres vele :)
Pl. a fanatic 2008-ban több mint 30 millió forintot. Azért az nem rossz pénz :)
- Önben testet ölt az erőszakra való hajlam... - Higgye el nem vagyok őrült, a világ az amivel baj van...
Egyetértek veled teljes mértékben,az 1.6 nagyon ellett találva.Sokan nevetnek amikor megkérdik mivel nyomom,hogy "úúristen de ronda grafika,meg milyen régi már". A 1.6 nagyon eltalált játék semmi cicoma (igaz akkor nem is voltak ilyen lehetőségek),csak a lényeg.Nálam a No.1,és még milyen sok embernél :) A cod szerintem már unalmas a cod4 óta,semmi eget rengető.Nekem a "régi" játékok jobban bejönnek,én már csak ilyen vagyok :)
++
ense szeretem cod-ot nemtudom valamiert ez a minden fegyverre tavcso lezer hoerzekelo granatlovo meg mittomen meg taviranyitos auto meg nem is jon be ez a zoomolas job gombal igen grafika tenyleg szep akinek fullos gepe van. Nekem 1.6 a favorit egyszeru (alap) fegyverek nincs tavcso semmi rendes AK m4 nekem ez nagyon bejon szerintem nagyon el lett talalva nem hiaba egyik legnepszerubb fps jatek mivel kb minden "kocka eventen" megtalalhato es eleg sokan nezik is a meccseket nem csak jatszanak. Es persze (aki tud) az eleg sok penzt is keres vele :)
Teljesen tisztában vagyok azzal, hogy az általam említett 2 játék milyen maradandó. Magad hozzánemértéset az is tükrözi, hogy saját magad ellen szolsz: " Az FM legközelebb októberben lesz nem népszerű, amikor kijön a következő rész". Akármennyire is egy azon műfajnak tekintjük majd a következő részt az NEM lessz ugyan az a játék. És nekem adtál igazat, mert tényleg, okt. -ban ez az FM már nem lessz a toplistán, viszont le merem fogadni, hogy a tf2 igen. Pl.: (hogy az igen visszafejlődött agyad megértse) Lehet, hogy a CIV5 most toplistás, de nem sok időt adok neki, hogy végképp elköltözzön a nagy vadászmezőkre.(Tedd te is ezt, ahelyett, hogy másokat próbálsz kioktatni, és bebizonyítani, hogy 2BIT-es aggyal is lehet "kommentelés" közben várni a beöntést mellé a kuruc.info legújab West Balkáni postját. ^^
Láthatóan nem vagy tisztában az általad említett 2 játékkal. A CIV5 és az FM igenis maradandó játékok, mégpedig a kocka rajongótáboruknak köszönhetően. Az FM legközelebb októberben lesz nem népszerű, amikor kijön a következő rész;> Ne szólj bele olyanba, amiről fogalmad sincs;>
Van egy kis magyartalan mondat, amit át kéne nézned az irományodban :)

Én erre csak annyit mondok, hogy akkor én nem másztam le a fáról. Inkább játszok jó játékkal mint széppel, természetesen az a legjobb ha a graf és a játékélmény is 5-ös lenne, de semmi sem lehet tökéletes (még én sem mert belőlem is hiányzik a hiba) :D , illetve majd valószínű hogy kiadok 30 000 forintot, hogy legyen egy csilli-villi plusz cuccom amit kitehetek a polcra és csak gyűjti a port.
Vannak más értékek is az életben.
Na de nem akarok vitát nyitni, nem ez a szándékom.
Egyetértek veled teljes mértékben,az 1.6 nagyon ellett találva.Sokan nevetnek amikor megkérdik mivel nyomom,hogy "úúristen de ronda grafika,meg milyen régi már". A 1.6 nagyon eltalált játék semmi cicoma (igaz akkor nem is voltak ilyen lehetőségek),csak a lényeg.Nálam a No.1,és még milyen sok embernél :) A cod szerintem már unalmas a cod4 óta,semmi eget rengető.Nekem a "régi" játékok jobban bejönnek,én már csak ilyen vagyok :)
Szép gondolat, de még a fáról se másztunk volna le ja így gondolkodik mindenki.
Én erre csak annyit mondok, hogy akkor én nem másztam le a fáról. Inkább játszok jó játékkal mint széppel, természetesen az a legjobb ha a graf és a játékélmény is 5-ös lenne, de semmi sem lehet tökéletes (még én sem mert belőlem is hiányzik a hiba) :D , illetve majd valószínű hogy kiadok 30 000 forintot, hogy legyen egy csilli-villi plusz cuccom amit kitehetek a polcra és csak gyűjti a port.
Vannak más értékek is az életben.
Na de nem akarok vitát nyitni, nem ez a szándékom.
A játékélmény a lényeg nem a grafika meg a körítés, meg a plusz fa*om éjjellátó, távirányítós autó stb. (és most nem akarom a CoD-osokat megbántani, csak éppen ezek jutottak eszembe)
A lényeg a lényeg: Ami jó az jó most is és jó lesz 10 év múlva is.
Szép gondolat, de még a fáról se másztunk volna le ja így gondolkodik mindenki.
"I used to play cod, untill I took Battlefield to the knee" hasonló agymenéseket csiripelek @Szondikapitany
A játékélmény a lényeg nem a grafika meg a körítés, meg a plusz fa*om éjjellátó, távirányítós autó stb. (és most nem akarom a CoD-osokat megbántani, csak éppen ezek jutottak eszembe)
A lényeg a lényeg: Ami jó az jó most is és jó lesz 10 év múlva is.
black ops singleben nagyon szeretnek csalódni akik 2 szót nem értenek angolul
akik meg igen azok tudják hogy az elmúlt évek egyik legjobb fps története az :)
+1
Ez így van szerintem is fergeteges lett a története. Aki persze nem tud angolul annak nem áll össze de a vége az nagyon odab**z. Nekem multiplayer is eléggé bejön, igaz már régebben játszottam vele. Bekéne pótolni :3
Megjegyezném, hogy ez a statisztika huzamosabb ideig nem lessz jellemző. "Hetedikként és nyolcadikként a Team Fortress 2 és a Left 4 Dead 2 szerepel". Ezek maradandóbb játékok mint a Football Manager 2011, vagy éppen a Sid Meier's Civilization V, éppen ezért sem lepődnék meg azon, ha ezek párhét, hónap mulva már a 30. helyen sem lennének megtalálhatóak. Az viszont szerintem igen valószínű, hogy a cs, cs:s valamint a tf2 még évek múlva is ott fognak árúlkodni az igazi valójukról.
Láthatóan nem vagy tisztában az általad említett 2 játékkal. A CIV5 és az FM igenis maradandó játékok, mégpedig a kocka rajongótáboruknak köszönhetően. Az FM legközelebb októberben lesz nem népszerű, amikor kijön a következő rész;> Ne szólj bele olyanba, amiről fogalmad sincs;>
black ops singleben nagyon szeretnek csalódni akik 2 szót nem értenek angolul
akik meg igen azok tudják hogy az elmúlt évek egyik legjobb fps története az :)
Lol.Ha a jobb sorsra érdemes unreal tournament 3 sztorijához hasonlítjuk akkor jogos lehet az utóbbi évek legjobb fps története cím.Ezt úgy mondom hogy az angolom elég a heavy rainhez.
"I used to play cod, untill I took Battlefield to the knee" hasonló agymenéseket csiripelek @Szondikapitany
black ops singleben nagyon szeretnek csalódni akik 2 szót nem értenek angolul
akik meg igen azok tudják hogy az elmúlt évek egyik legjobb fps története az :)
hmm.. fura hogy a Cod4-et meg sem említi a cikk írója,hiszen azt is nagyon sok ember játsza,szerintem többen mint a black ops-ot.. vagy ha még nem is többen,de nagyon sokan,és baromi sok szerver van hozzá.. :O
A cod4 nem steames játék mint a Cod6,hogy csak steam regisztárció után tudunk csak eredeti játékkal játszani.
Mivel ott csak egyetlen egy serial key kell és már élvezhető is az online játék és a cod4 nem függ semmilyen programtól.
hát nézd meg szerver keresőkön hogy hány cod4 van..
őőő,játszottam a szinte az összes részével online, a kettő az abszolút nem jött be (és nézd meg azt is hanyan játszák még)
a 4 az nagyon nagyon jó szerintem,a mai napig azzal tolom CS mellett, és még ami elég jó szerintem az az MW2,de pl. a black ops single-je,véleményem szerint a 2010-es év legnagyobb csalódása volt,és neten se nagy szám :| :( pedig vártam
black ops singleben nagyon szeretnek csalódni akik 2 szót nem értenek angolul
akik meg igen azok tudják hogy az elmúlt évek egyik legjobb fps története az :)
a cod kozosseg mindig valt az ujabb reszre. ahogy kijon az uj mar allnak is at a masikra kb :D
hát nézd meg szerver keresőkön hogy hány cod4 van..
őőő,játszottam a szinte az összes részével online, a kettő az abszolút nem jött be (és nézd meg azt is hanyan játszák még)
a 4 az nagyon nagyon jó szerintem,a mai napig azzal tolom CS mellett, és még ami elég jó szerintem az az MW2,de pl. a black ops single-je,véleményem szerint a 2010-es év legnagyobb csalódása volt,és neten se nagy szám :| :( pedig vártam
Gondolataim manifesztációi, mondatok formájában realizálódnak, limitált mentális képességeid számára nem mind akceptábilisak.
Megjegyezném, hogy ez a statisztika huzamosabb ideig nem lessz jellemző. "Hetedikként és nyolcadikként a Team Fortress 2 és a Left 4 Dead 2 szerepel". Ezek maradandóbb játékok mint a Football Manager 2011, vagy éppen a Sid Meier's Civilization V, éppen ezért sem lepődnék meg azon, ha ezek párhét, hónap mulva már a 30. helyen sem lennének megtalálhatóak. Az viszont szerintem igen valószínű, hogy a cs, cs:s valamint a tf2 még évek múlva is ott fognak árúlkodni az igazi valójukról.
mennyire durva ez, hogy a cs:s 2005-ös játék, és valameik nap néztem az ára ugyan annyi mint 5 évvel ezelött mint amikor vettem.
Szerintem nincs még egy ilyen játék ami ennire tartaná a frontot : )
hmm.. fura hogy a Cod4-et meg sem említi a cikk írója,hiszen azt is nagyon sok ember játsza,szerintem többen mint a black ops-ot.. vagy ha még nem is többen,de nagyon sokan,és baromi sok szerver van hozzá.. :O
Gyújtom az uccsót, hagyom hogy szúrjon Ez ragadós szabadság, végig szívom Szítom a tűzet, itt az érzelem üzlet Ahol életek függnek a legszebb nőktől A hercegnőktől minden herceg görcsöl
hmm.. fura hogy a Cod4-et meg sem említi a cikk írója,hiszen azt is nagyon sok ember játsza,szerintem többen mint a black ops-ot.. vagy ha még nem is többen,de nagyon sokan,és baromi sok szerver van hozzá.. :O
a cod kozosseg mindig valt az ujabb reszre. ahogy kijon az uj mar allnak is at a masikra kb :D
ney - :FFFFFFFFF: anyádcsüngőcsöcsét csörgessed te csörrfejü