Filmcímek az iskolából
Szülői értekezlet - Végső visszaszámlálás
Hétvége - Megint 48 óra
Tanár felgyógyul - Batman visszatér
Első nap az iskolában - Szerelem első látásra
Vizsga - Drágán add, az életed
Pótvizsga - Még drágább az életed
Ideges tanár - Godzilla
Szóbeli feleltetés - A bárányok hallgatnak
Túljutni a vizsgán - Ölve vagy hallva
Diáknak súgnak - Ryan közlegény megmentése
Közeleg az érettségi - Az ítélet napja
Érettségi után - Túl a csúcson
Ügyeletes tanár - Sentinel, az őrszem
Diák ötöst kap - Elemi ösztön
Tanár a tanárnővel - Irma, te édes
Tanár a tanárral - Van aki forrón szereti
Diák felel - Dől a lé
A magyar tanár félrebeszél - Szerelmes Shakespeare
A fizika tanár félrebeszél - I.Q. A szerelem relatív
Röpdolgozat - Megint dühbe jövünk
Iskola utáni bunyó - J.A.G. Becsületbeli ügyek
Fogorvosi vizsgálat - Sikoly
Tesi tanár - Kőagy Őrnagy
Lány öltöző - Női vonalak
Diák egyest kap - Ember aki túl keveset tudott
Tanár ajánlatot tesz - A 22-es csapdája
Fiú és lány szakítanak - Tudom mit tettél tavaly nyáron
Minden órán doga - Rémálom az Elm utcában
Szombat este - Mátrix újratöltve

!
- Úgy leírnék végre valamit helyesen!
- S mit, Pál?
- S mit, Pál?
!
Válasz .Garfield. #40. hozzászólására
Az anyuka éppen a wc-t takarítja karácsony előestéjén. A 7 éves lánya megkérdezi:
- Anyu, minek takarítasz?
- Hát tudod itt a Karácsony, jön a Jézuska.
- És nálunk fog szarni?...
Nő panaszkodik a nőgyógyászának:
- Doktor Úr, mióta adja a hormonkezelést szőrösödik a mellkasom.
- A hasa is???
- Igen. Egészen a tökömig.

miért nem eszik a rendőr savanyúságot?
-mert a feje nem fér be a duncos üvegbe.

Ez a vicc jó volt

-Egy fából mért készül 2 ajtó?
-???
-Mert az ajtófélfa.
-???
-Mert az ajtófélfa.
-Miért nincs az ágyban "Ű" betű?
-???
-Mert az ÁgynemŰtartó
-???
-Mert az ÁgynemŰtartó
Honnan vette észre Pinocchio, hogy fából van?
- Önkielégítés közben meggyulladt!
:D
- Önkielégítés közben meggyulladt!
:D
!
A paraszt fáradtan hazatér a munkából és gondolja megdönti az asszonyt... neki is áll az asszonnyal, eközben a cigány odaoson az ablakhoz és bekiabál: hé paraszt dugják a feleséged! A paraszt felnéz. Nincs itt senki, én dugom az asszonyt. Ennek tudatában folytatja a kupakolást, mire a cigány megint bekiabál: Hé paraszt dugják a feleséged! A paraszt felkapcsolja a lámpát, körbenéz. Nincs itt senki én dugom az asszonyt! Épp ujra belemelegedne a numerába, mire a cigány ujra bekiabál: Hé paraszt dugják a feleséged! A paraszt megelégelte! Fel a kabátot és a paraszt kilép az ajtón erre a cigány be az ablakon és elkezdi döngetni a paraszt feleségét! A paraszt az ablakhoz ér erre ilyet húl: Hú öcsém, innen télleg ugy néz ki mintha dugnák a feleségem! XDXDXDXD
A fütyi kérelme:
Alulírott Hímvessző, jelen levelemmel fizetésemelésért folyamodom. Indokaim a következők:
-Nagy mélységekben dolgozom,
-Bármely helyzetben először a fejem dugom be, -Sem hétvégi, sem szabadságolási időszakom nincs,
-Nedves környezetben kell dolgoznom,
-Magas hőmérsékleten dolgozom,
-Fertőző betegségeknek vagyok kitéve.
Tisztelettel: Hímvessző
Tisztelt Hímvessző!
Miután kérelmét átolvastuk, az abban lévő érveket elemeztük.
Sajnálattal közöljük, hogy kérelmét a következő okok miatt elutasítottuk:
-Nem dolgozik napi 8 órát folyamatosan,
-Kis erőkifejtés után elszenderedik,
-Nem követi mindig a felső vezetés utasításait, -Nem marad meg kijelölt helyén, gyakran elkódorog máshová,
-Nincs kezdeményezőkészsége, állandóan nógatni, motiválni kell, hogy munkába álljon,
-Munka lejártával munkahelyét mocskosan hagyja el,
-Nem követi a biztonsági előírásokat, mint pl. a védőruha viselete,
-Képtelen két egymás utáni műszakban dolgozni,
-Néha elhagyja a munkahelyét, még mielőtt a napi munkát elvégezte volna.
Ha mindez még nem lenne elég érv Önnek, megjegyezzük, hogy állandóan két gyanús zsákkal járkál.
Aláírás : Munkaügy

Egy öregember üldögél egy padon, odaül mellé egy menő punk csávó a szivárvány színeiben játszó hajjal. Az öreg csak bámul rá hosszasan.
Végül a punk nem bírja tovább cérnával és megkérdezi:
- Mi van tata, még soha nem csinált semmi vadat életében?
Mire az öreg:
- Dehogynem fiam, egyszer kegyetlenül berúgtam és megkeféltem egy papagájt.
Azon gondolkodtam nem vagy-e a fiam...

Egy srác nagyon szerette volna kicsit közelebbről megismerni a kiszemelt lányt, és ez egy nyári bulizás alkalmával meg is esett. Odament hozzá, beszélgettek és annyira összemelegedtek, hogy az történt amire csak a legjobb esetben számított, a lány felhívta őt magához.
Fel is mentek a lányhoz, tuti kis házikó volt a XII. kerületben, kétszintes családi ház emelet erkély, kilátás, stb. A lány, mivel discoból jöttek, le akarta magáról mosni az estét, elment zuhanyozni. Közben viszont a srácra rájött a nagydolog. Mivel a WC a fürdőszobában volt, ahol a lány zuhanyzott, nem tudta mit tegyen. De aztán, mivel elég sokat ittak a bulin, elszánta magát! Kiment az erkélyre ahol mellesleg tök sötét volt. Talált egy újságpapírt, így jobb híján arra végezte el a nagyon sürgető dolgot. Miután végzett, kidobta az erkélyen és szerencséjére talált egy WC illatosítót amivel gyorsan eltüntette az árulkodó szagokat. Berohant az erkélyről és az ágyon várta a bombázót aki egész eddig fürdött. Miután megfürdött ő is visszajött a szobába és egy reggelig elnyúló fergeteges éjszakát töltöttek egymással, majd elaludtak.
Mikor reggel felébredtek az erkély felé néző ágyon, a következő kép fogadta őket: a szúnyoghálóra fel van dobva egy nagy adag szar, és le van fújva hőálló ezüsttel...
A rendőr szomorúan sétál az utcán.
- Veled meg mi van? - kérdezi a barátja.
- A feleségemet kórházba vitték, valami gond van a méhével.
- És melyik osztályra került?
- Azt hiszem a méhészetre.
Egy szőke nő elmegy a boltba venni valami jó videófilmet. Hosszas válogatás után sikerül is kiválasztania egyet. Kifizeti, hazamegy, majd beteszi a kazettát, azonban a várt film helyett csak mindenféle sztatikus zörejek hallatszanak a hangszóróból, a képen pedig csak a nagy üresség látható. Felháborodva felhívja a boltot:
- Ma vettem egy videófilmek, és most látom, hogy nincsen rajta semmi.
- Nagyon sajnálom - mondja az eladó. - Természetesen azonnal kicseréljük Önnek. Mi a kazetta címe?
- Valami "Fejtisztító szalag".

Mi az élet 4 szakasza?
1. Amikor elhiszed, hogy van Mikulás.
2. Amikor már nem hiszed el, hogy van Mikulás.
3. Amikor te vagy a Mikulás.
4. Amikor úgy nézel ki, mint a Mikulás.
- Kisfiam, honnan tanultad ezt a csúnya beszédet? - kérdezi az anyja a hatéves Pistikétől.
- A Mikulástól, anyu.
- A Mikulástól?
- Igen, mikor a sötétben felbukott egy székben a szobámban.
A rénszarvasok elhagytak, a krampuszok sztrájkolnak, kibicsaklott a bokám és beleszorultam a kéménybe! Úgyhogy az idén nem jövök.
Üdv: Mikulás

- Ha kivágunk egy fát, miért tudunk belőle két ajtót készíteni?
- ???
- Mert egy ajtóFÉLfa.
- ???
- Mert egy ajtóFÉLfa.
Két cápa panaszkodik egymásnak:
- Képzeld, a múltkor lenyeltem egy szörföst. Olyan vacak napolajat
használt, hogy napokig hasmenésem volt tőle!
- Ne is mondd! Nemrég lenyeltem egy szőke nőt. Olyan üres volt a feje, hogy
egy hétig nem tudtam lemerülni!

Románia sportcsarnokot épít.
Tervük, hogy az európai béke jegyében építsék fel, ezért levelet küldenek minden EU tagállamnak, és kérik, hogy az országok adományaikkal járuljanak hozzá az építéshez.
Jönnek is szépen az adományok. A németek acélt, a franciák csavarokat, az osztrákok mérnököket stb....
Kizárólag Magyarország nem küld semmit.
Gondolnak egyet a románok és írnak egy második levelet.
Kedves Magyarok!
Az első levelünk tartalma biztosan elkerülte figyelmeteket. Ismét tájékoztatunk benneteket, hogy sportcsarnokot építünk az európai béke jegyében, ezért kérünk benneteket, hogy adományaitokkal járuljatok hozzá az építéshez.
A magyarok a levélre a következőt válaszolják:
Kedves Románok!
Már az első levelet is megkaptuk, de mondjátok: az INGYEN TELEK nem volt elég?

Mi az: Arnold Schwarzeneggernek hosszú, Bred Pittnek rövid, Madonnának
nincs, a Pápa meg nem használja?
- ???
- Vezetéknév!
nincs, a Pápa meg nem használja?
- ???
- Vezetéknév!
Bíró a vádlottnak:
- Tehát, ha jól értem, amit elmondott, akkor munka után hazament, és a
feleségét az ágyban találta egy idegen férfivel?
- Igen, bíró úr.
- Erre Ön előkapta a fiókban tartott pisztolyát, és lelőtte a feleségét?
- Igen, bíró úr.
- És ha szabad kérdeznem, miért nem az idegen férfit lőtte le?
- Bíró úr, ez kisebb bűnnek tűnt, mint minden nap más férfit lelőni.
Két haver iszogat a kocsmában. Egyik felest küldik le a másik után, amikor egyikük hirtelen hanyatt esik a székről és mozdulatlanul elterül a padlón. A haverja odaszól a csaposnak:
- Látja, ez a haverom! Mindig tudja, mikor kell abbahagyni!
Két bolond kártyázik:
- Sakk!
- Te hülye, mondtam, hogy a dominóban nincsen gól, különben is én szerválok!!!

- Gyerekek, ki tudna mondani egy példát a harmónikus házaséletre? - kérdezi a tanárnő.
Móricka jelentkezik:
- Az én nagyszüleim harmónikusan élnek. A nagypapa horkol, a nagymama meg süket.
Süllyedő hajón kérdezi a kapitány:
- Emberek, van Önök között valaki, aki hisz Istenben?
Az egyik utas jelentkezik:
- Igen, én buzgó istenhívő vagyok.
- Akkor jó, mert egy hellyel kevesebb van a mentőcsónakban.
Móricka hazafelé az anyjának könyörög egy pöttyös labdáért. Az anyjának nincs kedve megvenni, de azt ígéri a gyerekeknek, hogy ha hazaérnek, azt játszanak, amit akar. Otthon Móricka azt kéri, hogy játszanak papás-mamást.
A mama belegyezik, mire Móricka így szól:
- Öltözz asszony. Megyünk és veszünk a gyereknek egy pöttyös labdát!
- Apa! - panaszkodik Pistike az apukájának - megvertek a buzik!
- De hát miért nem futottál el, kisfiam? - kérdi az apja.
- Magas sarkú cipőben futni?
Egy roskatag vénlány végrendeletet fogalmaztat az ügyvédjével.
90.000 dollárt letétbe helyez a temetésére és 100.000 dollárt szán annak a fiatalembernek, aki életében utoljára egy feledhetetlen hétvégével ajándékozza meg.
A nyakig adósságokban úszó fiatal ügyvéd megtárgyalja otthon a dolgot a feleségével, s bejelentkezik az idős hölgynél szombat reggelre. Vasárnap este a feleség hiába várja az urát, az ifjú férj helyett csupán egy távirat érkezik:
"Drágám, még egy hétig maradok. Mary úgy döntött, hogy mégis inkább az állam temesse majd el."
- Jean, menjen le a moziba és vegyen két mozijegyet az esti filmre!
Jean elmegy és egy óra múlva visszajön.
- Na, megvette a mozijegyeket?
- Nem, Uram!
- És miért nem?
- Mert nagyon sokan álltak a sorban!
- És miért nem állt be a sor végére?
- Mert a sor végén is álltak!
Ki hogyan hal meg?
- Az aratót lekaszálja a halál.
- A boldogtalan megboldogul.
- A búvár örök álomba merül.
- A díjbirkózót legyűri a halál.
- A hajós boldogabb hazába evez.
- A harangozónak beharangoznak.
- A házmester beadja a kulcsot.
- A kalauz eléri a végállomást.
- A kertész a Paradicsomba jut.
- A koldus jobblétre szenderül.
- A léghajósnak elszáll a lelke.
- A molnár leőrli az életét.
- A muzsikusnak elszakad élte húrja.
- Az órásnak üt az utolsó órája.
- A pék megeszi kenyere javát.
- A pénztáros elszámol az élettel.
- A portásnak megnyílik a mennyország kapuja.
- A szabónak elszakad élete fonala.
- A trombitásból végképp kifogy a szusz.
- A vegetáriánus fűbe harap.

A tej is vízből készül, csak átszűrik egy tehénen.
Két pápa beszélget.....(csak egy pápa van)

yeppsoftware.com
Sas repül méltóságteljesen, mikor meglátja a kis verebet aki heves szárnycsapásokkal közelít felé.
- Sas! Kérdezd már meg hogy vagyok!
Sas válaszra sem méltatva kis barátunkat két nagy szárnycsapással odébb húz. De a kis veréb csak nem nyugszik és utoléri nagy küzdelmek árán a sast és ismét megszólítja.
- Sas! Kérdezd már meg hogy vagyok!
Majd sas ismét pár nagyobb szárnycsapással lehagyja a kis verebet. A veréb utolsó erejéből ismét utoléri a sas és ismét megszólítja.
- Sas! Kérdezd már meg hogy vagyok!
Mivel a sasnak nagyon elege van már ebből, ezért megkérdezi:
- Na kis veréb hogy vagy?
- Ne is kérdezd.... és tovarepül

A farmon megbetegszik egy ló. Az állatorvos azt mondja a parasztnak:
- Beadtam neki egy gyógyszert, de ha 3 nap múlva sem gyógyul meg, akkor agyon kell lőni.
A disznó, aki mindent hallott, mondja a lónak:
- Kelj fel !
De a ló túl elcsigázott ehhez. Második nap a disznó újra azt mondja:
- Kelj fel gyorsan ! Baj lesz!
De a ló még mindig túl fáradtnak érzi magát. Harmadik nap a disznó megint azt mondja:
- Kelj fel, mert ha nem, agyon fognak lőni !
Végre egy utolsó erőfeszítéssel a ló föláll. A paraszt látja és örömmel mondja a családnak :
- No ezt megünnepeljük - levágjuk a disznót !
Egy bárban egy asztalka mellett 3 hölgyike ücsörög, egyik vörös, másik barna, a 3. szőke. Odalép a rendőr:
-Mi a foglalkozása?- kérdi a vöröstől.
-Matematikus vagyok. Összeadom magam a pénzes pasikkal, négyzetre emelem a szoknyámat, és kivonom magam a termelő munkából.
-Hát maga?- érdeklődik a barnától.
-Agronómus vagyok. Egyik melegágyból a másikba vándorolok.
-S maga?- kérdi a szőkétől.
-Szintén k*rva vagyok, csak nem tudom olyan szépen kifejezni magam,mint a barátnőim.
A nászéjszaka előtt az ifjú feleség irulva-pirulva odafordul a férjéhez.
- Valamit be kell vallanom neked - mondja. - Én már szerettem más férfit.
Mire a férj:
- Na és... én is.
A menyasszony megkérdi a vőlegényt:
- Mondd, mit szeretsz rajtam?
- Háát, nem is tudom így hirtelen...
- A szépségemet vagy az eszemet?
A fiatalember elvigyorodik:
- A humorodat, drágám!
- Apuka, én hogy születtem?
- A gólya hozott.
- És te hogy születtél?
- Engem is a gólya hozott.
- És a nagymami?
- Őt is a gólya hozta.
A gyerek fejcsóválva ül az íróasztalhoz, és elkezdi írni a biológiai házi feladatot: "Családunk három nemzedék óta nem él házaséletet."
Bölcsességek:
-Az alkohol lassan ölő méreg !
Én meg pont ráérek . . !
-Az igazi barát nem csak ÍGÉRGET,
hanem be is TART !
-Olyan nincs, hogy valami nem sörnyitó !
-Ajándék szesznek ne nézd a fokát !
-Biblia arra tanít, hogy szeresd felebarátodat.
A Káma-Szútra pedig arra, hogy hogyan !
-Egy szép napon az én hajóm is befut !
Amilyen szerencsés vagyok épp a reptéren leszek !
-Andersen meghalt. Nincs mese !
-A legrosszabb dolog a cenzúrában a . . . . . . . . . . . !
-A véleménycsere az, amikor bemész a főnöködhöz a saját véleményeddel és az övével jössz ki.
-Egyenként a lavina hópelyhei is ártatlanok...
-Gondolkodom, tehát vagyok! - mondta a rendőr és eltünt !
-A pénz nem boldogít. Egy ember, akinek 20 milliárdja van, semmivel sem boldogabb, mint akinek csak 19 van.
-Öngyilkossági ügyekben csak olyanoktól fogadok el tanácsot, akinek
már sikerült . . .
-Az optimista nem fékez a zsákutcában !
-Az ideális nő olyan mint a hold. Este jön, reggel megy.
-Miért nem olvasni soha az újságokban: "Jósnő nyerte a lottófőnyereményt"?
-Ha a papok hisznek Istenben, miért van a templomokon villámhárító?
-Vétkezni emberi dolog, de isteni érzés !
-Te is mosolyognál, ha tudnád, amit Mona Lisa is tudott !
-Az egészség valószínűleg a halál leglassabb formája.
-Több férfi hagyná ott a családját, ha tudná, hogyan kell összecsomagolni.
-Minek megjegyezni a dátumot, amikor az minden nap változik?
-Felejtsük el, hogy meg sem történt !
-Kétféle ember létezik: az egyik mindig megmondja mit gondol, a másiknak vannak barátai !
-Hogy van ez? Mindenki szeretne a mennybe jutni, de senki sem akar meghalni !?
-Mi nem haldoklunk ! Mi így élünk !
-Azt mondják, a férfiak állandóan a szexre gondolnak ! Ez nem igaz, sokszor eszükbe jut a sör is !
-A vegetáriánus régi indián szó. Jelentése: "béna vadász".
-Mosolyogj ! Ez a második legjobb dolog, amit egy lány a szájával tehet!
-A stressz az, amikor üvöltve ébredsz fel, aztán rájössz, hogy nem is aludtál !
-Statisztikailag bebizonyosodott, hogy a válások 100%-a házassággal kezdődött !

Válasz .Garfield. #21. hozzászólására
Repülőgépen a pilóta:
- Egy hegynek tartunk, nem tudom irányítani a gépet!...Le fogunk zuhanni!!!
Kitör a gépen a pánik. Micuka letépi magáról a ruhát és azt kiáltja:
- Valaki éreztesse velem utoljára, hogy nő vagyok!
Mire egy férfi letépi magáról a ruháját és Micukához vágja:
- Nesze bazdmeg, vasald ki!!

LIKE! :)
aloha

Régen voltak már új viccek. Itt egy pár:
Pistike bőg, mikor az anyja hazaér. Kérdezi, mi a baj?
- Az apu kétszer is megvert.
- Miért?
- Megmutattam az ellenőrzőt.
- És?
- Tele volt egyessel, kettessel.
- Ezt megértem, de miért vert meg másodszor is?
- Mert kiderült, hogy az ő gyerekkori bizonyitványát mutattam meg.
Új tanárnő érkezik az iskolába. Az első nap után kiborulva megy be az igazgatóhoz:
- Igazgató úr, nem bírok az egyik gyerekkel, állandóan azt ismételgeti, hogy "megbaszlak, megbaszlak, megbaszlak..."
- Melyik az, a Móricka? Az a kis vörös, az első padban?
- Igen!
- Az meg is fogja...
A BMW-és és a trabantos versenyeznek. A BMW-és nagyon keménykedik, hogy megveri a trabantost. Elindulnak. A trabis jól kapta el a rajtot. Mennek 60-al, a trabis ott van a BMW-és mellett. Mennek 100-al, még mindig ott van mellette. Mennek 150-el, még mindig ott van mellette. Már a BMW-és maximumán mennek, amikor a trabis letekeri az ablakot és átkiabálja:
- Helló! Nem tudja véletlenül, hogy kell egyesből, kettesbe váltani?
Kiskatona kimenőt kér az őrmestertől:
- Ha kitalálod, melyik szemem van üvegből, kapsz kimenőt.
- A jobb! - mondja a katona.
- Honnan tudod?
- Abban csillog némi értelem...

Két barát beszélget a kocsmában. Azt mondja az egyik:
- Hallottad, hogy Mike meghalt tegnap?
- Nem, mi történt vele?
- Tegnap épp a házunk előtt autózott, amikor nem vett észre egy út szélén parkoló autót. Nekiment, kirepült a szélvédőn és a csukott ablakon keresztül pont a mi hálószobánkba repült be. Fejjel törte be az ablakot.
- Úristen, micsoda halál...
- Nem, ezt simán túlélte. Odakúszott a hálószoba-szekrényünkhöz, és megpróbált a kilincsbe kapaszkodva talpra állni. Azonban a szekrény felborult, éppen szegény Mike-ra.
- Micsoda kegyetlen vég...
- Nem, ezt is túlélte. Kimászott alóla, és kikúszott az ajtón. A lépcsőkorlát mellett megint megpróbált felállni, de a korlát nem bírta a súlyát, és Mike lezuhant a földszintre, a korlát darabjai meg a fejére.
- Ezt már biztos nem élte túl...
- Dehogynem! Kimászott a konyhába, ahol a tűzhely mellett próbált talpra állni, de lerántotta a fazekat, és a forró víz mind az arcába borult.
- A szerencsétlen...
- Dehogy, ezt is túlélte. Elkúszott a telefonig, hogy a mentőket hívja. Azonban ahogy felvette a telefont, hanyatt esett, kirántotta a készüléket a falból, a konnektor kiszakadt, és mivel Mike vizes volt, megrázta az áram.
- Micsoda szörnyű halál!
- Dehogy, ezt is túlélte.
- Akkor hogyan halt meg?
- Lelőttem.
- Lelőtted? Miért?
- Bakker, ha így folytatja, az egész házat tönkreteszi!
______________________________________________________________________________________
Két kisfiú beszélget. A 6 éves így szól a 4 éves öccséhez:
- Te, szerintem itt az ideje, hogy elkezdjünk káromkodni. Most lemegyünk a konyhába anyuhoz és mondunk valami jó zaftosat. Például én kitalálok valamit, ami "büdös franccal" kezdődik, te meg mondasz valamit, amibe lesz egy "bazmeg".
A kicsi beleegyezik és elindulnak lefelé a lépcsőn. Anyuka éppen reggelit készít.. A 6 éves lép be először és így szól:
- A büdös francba, én müzlit kérek.
Az anya jól eltángálja a bátyót és a lépcsőn felfelé menet még a fenekére húz egy párat, majd rázárja a szobaajtót. Anyuka lejön a lépcsőn és megkérdi a 4 évest:
- Na és te kisfiam, mit kérsz reggelire?
- Hát, bazmeg, müzlit biztos nem.

Válasz HCT_Aquilla #17. hozzászólására
Modern közmondások
Ép hardverben ép szoftver.
A szomszéd gépe mindig gyorsabb.
Bízzál istenben és ments rendszeresen!
Jézus megváltoztatta az életedet. Akarod menteni a változtatásokat?
.............................................................................................
Cyber-mellek:
(o)(o) tökéletes mell...
( + )( + ) szilikon-mell...
(*)(*) magasan ülő mellbimbók...
(@)(@) nagy mellbimbók...
(oYo) "felnyomott" mellek...
(^)(^) fázó mell...
(:o)(o) Drakula által megharapott mell...
\o/\o/ nagymama lógó mellei...
( - )( - ) a zuhanyozó ajtajára nyomott mell...
()() Kate Moss mellei...
( o Y o ) Playboy középső oldaláról való mell...
................................................................
A kisgyerek kérdi az apját:
- Apu, én hogyan jöttem a világra?
Az apa belekezd:
- Az úgy volt, hogy anyád és én egy chat szobában ismerkedtünk meg. Ezután találkoztunk egy internet kávézó mosdójában, ahol feltöltést kezdeményeztem anyád szerverére. Utána vettük észre, hogy anyád nem használt tűzfalat, így megtörtént a baj: kilenc hónap múlva letöltődött a vírus. Hát ez vagy te!

Hogy hívják?
Japán fegyvergyárost?
Csouz Lee.
Gyors indiánt?
Igyek Szem.
Mekszikói abortuszt?
Adios Embrios
Görög hamiskártyást?
Komisz Makkász.
Éhes bálnát?
Zabálna.

{CRD}Aquilla
-Mit csinál a zsiráf, ha szembe köpöd?
- ???
- Kirúgja alólad a létrát!
......................................................
- Tudod-e, hogy miért piros a gólya csőre?
- ????
- Mert égett a csőre, amikor téged hozott.
.....................................................
A pódiumon a világ három legjobb kardművésze mutatja be tudományát. Először a harmadik helyezett lép színre. Eleresztenek egy legyet, és a bajnok egyetlen kardcsapásra kettészeli. A közönség lelkesen tapsol. A második négyrét vág egy legyet. Elcsendesedik a közönség, mikor az első helyezett mutatványa következik. A világbajnok hatalmasat lendít a kardjával - és a légy továbbszáll. A bajnok meg csak mosolyog.
- Minek örül? - kiáltja be valaki. - Hisz elvétette!
- Nem figyelt eléggé, uram, - válaszolja a kardművész - a légy valóban életben maradt. De apa már nem lesz belőle többé!

Az iskolaév első napján a tanárnő új diákot mutat be: Sakiro Suzukit Japánból. Kezdődik az óra:
- Lássuk, ki tud többet Amerika történelméből! - mondja a tanárnő. - Ki mondta: Szabadság vagy halál!
Síri csönd az osztályban, csak Suzuki jelentkezik:
- Patrick Henry, 1775, Philadelphia.
- Kiváló, Suzuki! És azt ki mondta: Az állam a nemzettel egyenlő, ezért a nemzet nem halhat meg.
Suzuki feláll:
- Abraham Lincoln, 1863, Washington.
A tanárnő végigméri az osztályt, és így szól:
- Szégyellem magam miattatok, Suzuki Japánból jött és jobban ismeri Amerika történelmét, mint ti!
Hátulról egy csendes hang:
- Nyald ki a seggem büdös Japó!
- Ki volt az? - kérdi a tanárnő.
Suzuki jelentkezik, és mondja:
- McArthur tábornok 1942-ben Guadalcanalnál, és Lee Iacocca 1982-ben, a Chrysler cég közgyűlésén.
Az osztályban teljes a csend, egy hang hátulról:
- Elhányom magam!
A tanárnő kiabál:
- Ki volt az???
Suzuki azonnal válaszol:
- Idősebb George Bush, Tanaka japán miniszterelnöknek a munkaebéd alatt, Tokió, 1991.
Az egyik diák feláll, és unottan odaveti:
- Szopjál le!
A tanárnő hisztérikusan:
- Elég! Ez most ki volt?
Suzuki rezzenéstelen arccal:
- Bill Clinton Monica Lewinskynak, 1997, Washington, Fehér Ház, Ovális Iroda.
Még egy diák feláll, és elordítja magát:
- Ez a Suzuki egy nagy rakás szar!!!
Suzuki ismét nyugodt hangon:
- Valentino Rossi, 2002, Brazil Motoros Nagydíj.
Az osztályon eluralkodik a káosz, a tanárnő elájul, nyílik az ajtó, és belép az igazgató:
- Én még ilyen szétb*szott kuplerájt életemben nem láttam!
Suzuki:
- José Manuel Barrosso Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek magyarországi látogatásakor, 2006.
_____________________________________________________________________________________
- Sok jó ember kis helyen is elfér.
- Igen, ezért van egyeseknek hihetetlenül nagy villájuk...

- Hogy hívják a sörbarátok telefonszolgáltatóját?
- ???
- Amstel.

- Hogy hívják a beszélő spermát?
- ???
- Mondondó.

A hisztéria alattomos betegség! A nő kapja meg és a férfi hal bele!
_____________________________________________________________________________________
Tantervünk nők számára:
1. óra: Hidegben fel, melegben le, avagy hogyan kezelj egy termosztátot. Előadás képekkel, oktatófilmekkel.
2. óra: Mi kerül több energiába: lehajtani a vécéülőkét, vagy 3 órát duzzogni miatta? Kerekasztal beszélgetés.
3. óra: Lehetséges elmenni egy ruhaüzlet előtt anélkül, hogy vásárolnánk? Csoportfoglalkozás.
4. óra: Az alapvető eltérések egy női retikül és egy bőrönd között. Felismerési gyakorlat.
5. óra: Hogyan tegyünk fel kérdéseket a reklámok közben, és maradjunk csendben a film alatt? Csoportfoglalkozás.
6. óra: Lehetséges egy jó fürdőt venni 14 különféle szappan és habfürdő nélkül? Szeminárium.
7. óra: Egészségügyi felvilágosítás: léteznek gyógyszerek a menstruáció előtti feszültség csökkentésére - HASZNÁLD ŐKET! Előadás.
8. óra: Tévedtem, a páromnak volt igaza! Tényfeltáró beszámolók.
9. óra: Hogyan parkoljunk le kevesebb, mint 20 perc alatt a biztosító igénybevétele nélkül? Gyakorlati bemutató.
10. óra: Hogyan használjuk a féket anélkül, hogy az összes utas lefejelje a szélvédőt? Gyakorlati foglalkozás.
Tantervünk férfiak számára:
1. óra: Hogyan forraljuk fel a vizet? Előadás képekkel, oktatófilmmel.
2. óra: A vécépapír tároló tényleg magától töltődik fel? Kerekasztal beszélgetés.
3. óra: Lehetséges úgy pisilni, hogy a fal és a padló ne kapjon belőle? Csoportos gyakorlat.
4. óra: Alapvető eltérések a szennyestároló és a padló között. Felismerési gyakorlat.
5. óra: A távirányító átadása másoknak tényleg a személyiség elvesztésével jár? Csoportterápia.
6. óra: Szennyes edények - tényleg maguktól repülnek be a mosogatóba? Élménybeszámolók.
7. óra: Egészségügyi felvilágosítás: a virágcsokor átadása a nőknek nem okoz egészségkárosodást. Előadás.
8. óra: Eltévedtem, útbaigazítást kértem! Tényfeltáró beszámolók.
9. óra: Hogyan maradjunk csendben, míg párunk leparkol? Gyakorlati bemutató.
10. óra: Hogyan legyünk ideális társak a bevásárlásban? Relaxációs technikák, légzőgyakorlatok.

Ha javulni látod a dolgokat, akkor valami fölött elsiklottál.

- Mi az: fehér és megzavar evés közben?
- ???
- Lavina.

- Mi a nagymama ellentéte?
- ???
- Kistegnaptegnap.

Bush és Powell üldögél a kocsmában. Bejön egy manus és odasúgja a pultosnak:
- Te, ez nem Bush meg Powell?
- De, ők azok. Ide járnak.
Erre a manus odamegy az asztalukhoz és így szól:
- Helló fiúk, mit csináltok itt?
- Épp a III. világháborút tervezzük.
- Igen? És mi a terv?
- Megölünk 140 millió afgánt, meg egy biciklis postást.
- Egy biciklis postást? Miért?
Erre Bush odafordul Powellhez:
- Ugye mondtam, hogy a 140 millió afgán senkit sem érdekel?

A feleség odabújik a férjhez, és azt mondja neki:
- Drágám, súgj valami állati mocskosat a fülembe.
- Konyha...

- Hogyan szolmizálnak a részegek?
- ???
- MI-TI-SZO?!

A csúszómászók sohasem esnek hasra.

Elektromos Művek ügyfélszolgálati esetek.
Ügyfél: Az anyósom meghalt, és szeretném leállíttatni a számlázást, mert üres lesz a ház.
Én: Részvétem. Természetesen leállítom. Kérem a fogyasztói számot!
Ügyfél: Mondom: 1234567
Én: A nevet, címet kérem!
Ügyfél: Bocsánat, de le kell tennem, mert most jöttek érte...
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Ügyfél: A számlámmal kapcsolatban érdeklődöm.
Én: A fogyasztói számot kérem.
Ügyfél: Az hol van?
Én: Mit néz?
Ügyfél: Épp a tévét.
Én: Mi van a kezében?
Ügyfél: A telefon.

Ügyfél: Szeretném bejelenteni, hogy az egész utcában nincs áram.
Én: Biztos, hogy a szomszédoknál sincs áram?
Ügyfél: Biztos, mert itt állnak a házam előtt, és nem éppen a katolikus liturgia szerinti szavakkal illetik az ELMŰ-t.

Ügyfél: Elment az áram az egész környéken, a közvilágítás sem működik.
Én: A nagyfeszültségű vezetékre fennakadt egy siklóernyős, azt szedik le a tűzoltók.
Ügyfél: Remélem túlélte, mert odamegyek és szétrúgom a seggét.

A buzi horgászik, kifogja az aranyhalat.
Az könyörgőre fogja a hangot:
- Kérlek dobj vissza, teljesítem három kívánságod!
Megesik rajta horgász szíve, visszadobja.
- Na, mi a három kívánság?
- Sándor, József, Benedek.

A tanárnő az iskolában:
-Találós kérdések következnek: kicsi, zöld és ugrik, mi az?
-Leveli béka!-mondja Móricka.
-Nem rossz, de én a szöcskére gondoltam! Négylábú, barna és az erdőben él, mi az?
-Őz!-találgatja Móricka.
-Nem rossz! Én a vaddisznóra gondoltam!
-Tanárnő, kérdezhetek én is?
-Kérdezz!
-Amikor a szájába veszi, akkor nagy és kemény, de amikor kiveszi a szájából, akkor kicsi és puha. Na, ez mi?
A tanárnő felugrik és lekever egy hatalmas pofont Mórickának. Mire Móricka:
-Ez sem rossz, de én a rágógumira gondoltam!

Ápgréd ala Májkroszoft
Én elmentem a vásárba fél pénzzel,
Windowst vettem másolt CD-n fél pénzzel,
Windows mondja Kék Halál,
Kárikittyom büdös windows, mégis van egy fél pénzem.
Visszamentem a vásárba fél pénzzel,
Megkerestem a zugárust fél pénzzel,
árus mondja: "Kell ápdét!"
Kárikittyom édes ápdét, mégis van egy fél pénzem
Hazamentem a vásárból ápdéttel,
Telepítek, installálok két kézzel,
Windows mondja 0E,
Kárikittyom a jó anyád, de még van egy fél pénzem.
Én elmentem szám. tech. boltba fél pénzzel,
Hardvert vettem szám. tech. boltban fél pénzzel,
Hardver mondja krr-krr-bumm,
Kárikittyom drága hardver, nem bírom ezt ép ésszel.
Lecseréltem az egészet, részletre,
Gatyám ráment, nem eszek már 2 éve,
A gépem már elavult,
Kárikittyom sörre költöm, ha lesz megint fél pénzem

Válasz .Garfield. #9. hozzászólására
Honnan tudod, hogy 2010-ben élsz?
1. Több éve nem pasziánszoztál rendes kártyákkal.
2. Véletlenül a mikrón ütöd be a PIN-kódodat.
3. 15 különböző telefonszámod van egy háromtagú családhoz.
4. Reggel az, az első, hogy bekapcsolod a számítógépet, még mielőtt kimész kávéért a konyhába.
5. E-mailt küldesz a melletted ülő embernek.
6. Azt mondod, azért nem tartod a kapcsolatot a régi ismerősökkel, mert nincs meg az e-mail címük.
7. Minden tévéreklám végén szerepel egy internet cím.
8. Ha véletlenül elmész otthonról a mobiltelefon nélkül (amit életed első 10, 20, 30, 40 évében nem is ismertél), pánikba esel, és máris visszamész érte.
10. Felhívod a családot, hogy tudd meg otthon vannak-e, miközben hajtasz be a garázsba.
11. Oldalra hajtod a fejed, amikor mosolyogsz.
12. Mosolyogsz és bólogatsz, miközben ezt olvasod
13. Még rosszabb: pontosan tudod kinek, fogod ezt továbbküldeni.
14. Túl elfoglalt vagy, hogy észre vedd, hogy nincs 9-es a listán.
15. Tényleg megnézted, hogy nincs 9-es a listán.
16. ....és most röhögsz magadon.
Két számítástechnikus beszélget:
- Szia! Kölcsön adnál 1000 Ft-ot?
- Adok 1024-et, hogy kerek legyen!
A Ferrari istálló Magyarországon állított össze egy új teamet, mivel észrevették, hogy a roma fiatalok hihetetlen rövid idő alatt képesek leszerelni az autók kerekeit.
Mivel a versenyeket manapság már nem a versenypályákon nyerik, hanem a boxokban, egy pillanat alatt kirúgták a sokat próbált teamüket, és romákból összeállított csapattal vágtak neki a versenyeknek.
Eleinte minden a legnagyobb rendben zajlott. A romák fantasztikus három másodperc alatt le- és felszerelték a versenyautó kerekeit.A probléma a következő tíz másodpercben keletkezett, amikor a romák átfestették az autót, átütötték a gyártási számát, és eladták az egész gépet a pilótával együtt a Mclarennek.
Két szőke nő beszélget:
-Képzeld megszereztem a jogsit!-így az egyik.
-Kajakra???
-Nem.Autóra.
Chuck Norris egy rugással szétrúgta a gumiszobát.
A 7 törpe Rómába látogat, és mivel ez egy igen nagy eseménynek számít,hát fogadja õket a Pápa is. Morgó vezeti a csapatot, amikor üdvözli öket a Pápa és megkérdi:
- Morgó, kedves fiam, mit tehetek érted?
- Excellencias uram, lenne egy kérdésem. Vannak Rómában törpe apácák? - Nem, Rómában nincsenek törpe apácák, mondja a Pápa rövid gondolkodás után.
Néhányan a törpék közül elkezdenek vihogni, de aztan Morgó pillantására mindannyian elcsendesednek.
- Akkor, kegyelmes uram, Európában azért van néhány törpe apáca?
- Európában sincsenek, válaszol ismét a Pápa.
Erre aztán szinte az összes törpe elkezd röhögni, de mivel Morgó mérgesen hátrapillant, mindannyian elhallgatnak.
- Uram, azért a világban valahol csak van néhány törpe apáca!?
- Nem Morgó, sajnos egyetlen törpe apácánk sincs.
Ekkor már egyik törpe sem birta röhögés nélkül, mind a hatan a földön fetrengve kacagtak, csorgott a könnyük, csapkodták a márványpadlót, majd kórusban kiáltották:
- Morgó megdugott egy pingvint!.
Két katona cipel egy nagy ládát a faluszélén.
Bözsi néne megállítja őket és megkérdezi:
-Há mi van abban a ládában?
-Az hadititok!-így a katonák.
-De látom jó nehéz lehet...
-Még jó,teli van rakétával!
Wagon R+
Megunta a Suzukiját?Cserélje le újra!
Lökhárító elől-hátul színre legyen fújva!
Az immobilájzer már benne van a „slusszba”
Sohasem fog csalódni a Wagon R+-ba.
Beletettek ezer extrát,többet is mint akart
Leverheti félgázon az egész Párizs-Dakart!
A sok extrából kettőt is kiemel a sajtó:
Forgatható kormánykerék,kinyitható ajtó.
Ebben már nem pótkerék van:olyan, mint egy airbus
Jár hozzá egy felfújható full pót-Wagon R+
Hegymenetbe nem szarozik,simán ez a nyerő
Ahogy tombol alatta a tizenhat lóerő.
Sík terepen is odab..sz:gyurodik az aszfalt.
Ha gyorsan tolod feltépi a matchbox-terepasztalt.
Kirándulás?Erre lett a kocsi kitalálva
Utazhatsz bent négykézláb,guggolva vagy állva.
Ülés nincsen benne,ez már futurizmus
Hogy is nézne az ki,hogy ül a turizmus?
Hely van benne bőven,pótolja a házat
Csak ne menj vele messzire mert százon eszik százat.
Két sajátossága még:az „izomerő-szervó”
Meg a klimarendszer:”ablakfüggő thermo”
A kesztyűtartójában van egy titkos Button
Aztat kell megnyomni ha lerohadsz az utton.
Akkor a műszerfal kiírja,hogy „csocsi”
Mert ebből az életben nem lesz már kocsi.
Egy esélyed van még:a szupertitkos kódja
De nehogy elhidd,hogy a problémád megóggya.
A hibamentesítőt aktiválnád vele
Igen ám kistestvér,de hogyan írod bele?
A Wagon R+-ban az a tuti üzlet
Hogy van hozzá titkos kód,de nincsen billentyűzet.
Most aztán szarban vagy:nézel jobbra-balra
Hirtelen új message jön a műszerfalra:
„Szeretnék neked egy jó tanácsot adni
Indujjá el gyalog vagy itt fogsz megrohadni”
Ha Wagon R+-t vásárol számoljon a sokkal,
A kockázatokkal és a mellékhatásokkal.
Amióta gyártják rajta ül az átok
Már a szlogen mögött nagy átk...rást látok.
Gazdaságos motor meg metálfény kaszni
SUZUKI A MI AUTÓNK,,meg is lehet B...SZNI!

az első az nagyon nagy:D

-Mi az? Kicsi, piros és háromszög alakú?
-???
-Kicsi piros háromszög.
-Mi az? Liheg és fáj, hogy ha a szemedbe megy?
-???
-Biciklis futár.

Egy ember elmegy a barátjához, és látja, hogy annak a kocsija tele van vérrel, fa- és levéldarabokkal.
Furdalja a kíváncsiság, ezért megkérdi:
- Mi történt a kocsidal?
- Elütöttem egy ügyvédet.
- Ezért van a vér. De miért vannak rajta fa- és levéldarabok?
- Sajnos bemenekült a parkba.

KUTYÁS HIRDETÉS
"Kedves, aranyos bullterriert cserélnék műkézre."
Miért áll egy lábon a gólya?
- ???
- Mert tökön rúgta a béka.
- Miért vették el az oroszlán jogosítványát?
- ???
- Mert a zebrán állt meg.

Katonák sorban állnak, és az őrmester mindenkitől kérdi, hogy milyen szerepet töltenek be a seregben.
-Gyalogos?
-Igen uram!!
-Teherhordó?
-Igen uram!!
Oda ér a cigányhoz...
-Utász?
-Mint a szart!!
-Gyalogos?
-Igen uram!!
-Teherhordó?
-Igen uram!!
Oda ér a cigányhoz...
-Utász?
-Mint a szart!!
{CRD}Aquilla
Egy cigány hajótörést szenved. Már 2 napja éhen-szomjan hánykolódik a tengeren, amikor meglát egy hajót. A cigány felordít a korláthoz támaszkodó matrózhoz.
- Dobjá má le egy kötelet, more!
A matróz csak néz.
- Há dobjá má le egy kötelet csájé!
A matróz még mindig csak néz. A cigánynak eszébe jut.
- Do you speak english?
- Yes, I do.
- Hát akkor dobjá má le egy kötelet!

Az öreg arab már 40 éve New York közelében lakik. Szeretne a kertjében krumplit ültetni, de egyedül van, öreg és gyenge. A fia Párizsban tanul. Ír hát neki egy e-mailt.
"Kedves Fiam, Ahmed!
Nagyon szomorú vagyok, mert nem tudok a kertemben krumplit ültetni. Biztos vagyok benne, hogy ha itt lennél, tudnál nekem segíteni felásni a kertet. szeretlek.
Atyád.
Másnap az öreg e-mailt kap a fiától:
Kedves Apám! Ne nyúlj a kerthez. Ott rejtettem el a "cuccot". Én is szeretlek.
Ahmed.
Másnap hajnali 4-kor lerohanja az öreg arab házát a hadsereg, az FBI, CIA, a Ranger-ek és a Nemzetbiztonsági Hivatal is. Átkutatják a házat és felássák az egész kertet, minden millimétert átkutatnak, de semmit sem találnak. Aztán reggel csalódottan távoznak.
Másnap az öreg arab újra e-mailt kap a fiától:
Kedves Apám! Remélem mostanra már fel van ásva a kerted és ültethetsz bele krumplit. Sajnos csak ennyit tudtam innen tenni érted. Szeretlek.
Ahmed

Rövidített igazságok
Az élet szakadatlan küzdelem. Délelőtt az éhséggel, délután az álmossággal.
Ha javulni látod a dolgokat, akkor valami fölött elsiklottál.
Addig igyál, amíg már szépnek tűnik, de még nem akarod elvenni feleségül.
A nyúl az egy igazi jellem. Ott ül a fűben, de akkor sem szívja!
Minden reggel ágyba viszem a páromnak a kávét. Neki már csak meg kell darálnia...
Azt mondják, elmebajban szenvedek... De én nem szenvedek, élvezem minden percét...
A munkahely olyan, mint a sakk. Ha alacsonyabb beosztásban vagy, akkor csupa paraszt vesz körül és járhatsz gyalog.
De ha előléptetnek, akkor egyből mindenki téged akar leütni.
Olyan nincs, hogy valami nem sörnyitó!
Alkoholista az, aki annyit iszik, mint mi, csak ellenszenves.
Mindig a főnök végzi a feladat oroszlánrészét: üvölt.
Attól, hogy valakit nem értenek meg, még nem művész!
Amiből lekvárt lehet főzni, abból pálinkát is.
Az emberi hülyeségnek csak alsó határa van.
A processzorok füsttel működnek. Ha kijön belőlük a füst, nem működnek tovább.
A munka azoknak való, akik nem tudnak horgászni.
Az áram alatt lévő alkatrész ugyanúgy néz ki, mint amelyik nincs áram alatt. Csak más a fogása...
A szerelem egy hosszú, édes álom. A házasság az ébresztőóra.
Ha olajos lesz a kezed, akkor elkezd viszketni az orrod.
Optimista az, aki azt hiszi, hogy a légy a szobában a kijáratot keresi.
A törhetetlen játékok legfőbb haszna, hogy ezekkel kiválóan össze lehet törni minden mást.
Az élet előttem áll, és nem látok tőle semmit.
Statisztikailag bizonyított: a válások 100%-a házassággal kezdődik.

Egy nagyon csinos nő utazik a nagyon csúnya gyermekével a vonaton. Leül melléjük egy katona. Egy idő után nem bírja tovább és megkérdezi:
- Hölgyem, Ön a legcsodálatosabb teremtés, akit valaha is láttam, magához fogható szépséggel még soha nem találkoztam, de árulja már el, hogy lehet ennyire rusnya a gyermeke?!
A nő sírva fakad, a katona elszégyelli magát és átmegy a kocsi másik végébe.
A következő állomáson felszáll egy százados. Meglátja a síró nőt és így szól:
- Hölgyem Ön a leggyönyörűbb nő a világon, akit eddig láttam, árulja el, miért sír ilyen keservesen?
- Látja, ott azt a katonát? Nagyon megbántott engem!
- Katona, ide hozzám! A következő állomáson leszáll, engesztelésül vesz a hölgynek egy csokor virágot, a majomnak meg egy kiló banánt!!!

Age of Empireshttp://aoe.rts.hu/
Battlefieldhttp://www.battlefield.hu/
Call of Dutyhttp://www.cod.hu/
Counter-Strikehttp://www.counter-strike.hu/
DOTAhttp://dota.rts.hu/
Half-Lifehttp://www.half-life.hu/
League of Legendshttp://lol.rts.hu/
Need for Speedhttp://www.nfs.hu/
StarCrafthttp://sc.rts.hu/
Team Fortresshttp://www.teamfortress.hu/
TrackManiahttp://www.trackmania.hu/
Warcrafthttp://w3.rts.hu/
OGC Webshophttp://shop.ogc.hu/
Steamhttp://www.steam.hu/
Mumblehttp://www.mumble.hu/
Crysis 2http://www.crysis-online.hu/
Game Starhttp://www.gamestar.hu/
Garry's Modhttp://www.gmod.hu/
Grand Theft Autohttp://www.gta.hu/
Mafiahttp://www.mafia-game.hu/
Minecrafthttp://www.minecraft.hu/
Quakehttp://www.quake.hu/
Red Orchestrahttp://www.redorchestra.hu/
Terrariahttp://www.terraria.hu/

Index 